rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Tanárt és katonát is találtak a pedofilok között

  • Tizennyolc embert gyanúsított meg a rendõrség pedofil képek, filmek használatával, pedofiliával. A számítógép hálózati azonosítója, az úgynevezett IP cím alapján találták meg õket, a gyanúsítottak között van egy tanár és egy katona is.

    Számítógépeket, pendriveokat, DVD-ket, kazettákat, kamerákat foglaltak le, több ezret. Az Europol, a nemzetközi rendõri szervezet szólt a magyar rendõrségnek. Több mint 50 házkutatás tartottak, 18 embert gyanúsítanak, köztük egy tanárt és egy katonát.

    Évente ilyen bûncselekménybõl, - tehát pedofil felvételek készítése vagy birtoklása - körülbelül 10 000 van. Ez azt jelenti, hogy ennyi képet vagy videót találnak meg a rendõrök. Gyerekek ellen elkövetett szexuális bûncselekménybõl pedig 400 és 700 között. Pedig a legtöbb eset feltételezhetõen hiányzik a statisztikából.

    Hogy egyre több pedofil van-e, vagy csak egyre többet beszélünk róla, nem tudni. A bûnmegelõzésben dolgozó Németh Ágnes szerint azért védtelenek a gyerekek, mert nincsenek felvilágosítva.

    Magyarországon a felvilágosítás mellett egyelõre egy ingyenesen letölthetõ szoftverrel védhetik a gyerekeket, legalábbis az internetes támadásoktól.

    Külföldön - például Angliában és Amerikában - részben és teljesen nyilvános nyilvántartásban ellenõrizhetik le, hogy például a szomszédot büntették-e már pedofíliáért.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Hurkot vetett az alvó szomszéd nyakába

    Egy 78 éves nagyhalászi férfit álmában, lakásán támadott meg valaki még február 18-án éjszaka, a rendõrséget azonban csak másnap értesítették. A tettes hurkolt kötelet vetett az alvó bácsi nyakába és fojtogatni kezdte, közben ingzsebébõl megpróbálta elvenni pénzét. A felébredõ sértettnek kapálózás közben sikerült felkapcsolnia az éjjeli lámpát, mire a támadó áldozata mobiltelefonjával elmenekült.

    A bácsi könnyû sérülést szenvedett, mert szakálla felfogta a kötelet, amit aztán meg is tudott ragadni.

  • Megdöbbentõ! Pedofiloknak adták el lányaikat

    A Manchesterben élõ pár két kislányt fogadott örökbe, majd anyagi hasznot húztak belõlük.

    Pénzért cserébe megengedték, hogy szexuálisan zaklassák, és bántalmazzák a szerencsétlen kisgyerekeket.

    A férfi emellett szintén rendszeresen megerõszakolta lányait, miközben felügyeletüket a tanítás után minden nap két pedofil férfira bízta, és nem is véletlenül. A két "kuncsaft" ugyanis anyagi támogatást nyújtott cserébe azért, hogy kitölthessék szexuális perverzióikat a kislányokon.

  • Ál-rendõr bandát fogtak el

    Felderítette a fõvárosi rendõrség azt a bandát, amelynek tagjai Budapesten magukat rendõrnek, vízvezeték-szerelõnek kiadva jutottak be lakásokba és loptak el készpénzt, vagy más értéket.

    A tájékoztatás szerint az utóbbi idõben Budapest területén jelentõsen elszaporodtak azok a bûncselekmények, amelyekben az elkövetõk – magukat hatósági személynek vagy valamilyen közszolgáltató cég munkatársának kiadva – általában idõs emberek lakásába bejutottak és onnan értékes tárgyakat és készpénzt tulajdonítottak el.

  • Rémület a patikában: csuklyás fegyveres vitte el a bevételt

    Kiraboltak egy patikát a fõváros IX. kerületében kedden késõ délután, a rabló a bevétellel elmenekült - közölte a rendõrség.

    A Napfény utcai patikába zárás elõtt tíz perccel lépett be egy 150-160 centiméter magas, fekete csuklyát viselõ férfi, aki fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette a gyógyszerészt, és követelte a bevételt - mondta a BRFK sajtóügyeletese.

    Miután a pénzt megkapta, távozott a helyszínrõl - közölte Kormos Endre, hozzátéve, hogy lövés nem dördült el, személyi sérülés nem történt.

  • Kalapáccsal verte szét felesége fejét - életét vesztette az asszony

    Egy életet töltöttek együtt, de F. Imre nem tudta elviselni a szegénységet; szeretett felesége ellen fordult.

    A korábban betanított csiszolómunkásként dolgozó Imre bácsi brutális kegyetlenséggel végezte ki nejét, felkapott egy félkilós kalapácsot, és ütni-vágni kezdte az asszonyt budapesti panellakásuk konyhájában.

    Erzsike néni a feje elé emelte a kezét, hogy védje magát, de ura nem állt le: negyvenegyszer sújtott le rá, a felismerhetetlenségig összeroncsolva arcát.

  • Koloncként kezelik a drogfüggõ gyerekeket

    Kényszerbõl gyermekpszichiátrián vagy felnõtt rehabilitációs központokban kezelik a drogfüggõ gyerekeket Magyarországon, mert nincsenek speciális gyermekaddiktológiai intézmények. A kábítószer-problémákkal küzdõ fiatalok így vagy a kisebb betegeket zavarják, vagy rossz példát tanulnak a felnõtt nehézfiúktól, miközben szenvednek a nem rájuk szabott terápiás módszerektõl. Tíz éve tervezik a gyermekaddiktológia fejlesztését, de érdemi elõrelépés azóta sem történt.

  • Érdekes haláleset a lottóötös után

    Öngyilkos lett egy lottónyereménybõl milliárdossá lett nõ bátyja, mert szégyenében nem mert kölcsönkérni testvérétõl, amikor kilakoltatással fenyegették. A férfi már többször folyamodott anyagi segítségért a húgához, de ezúttal nem látott más kiutat.

    A kétgyerekes apa, Duncan Wilby, 36, már két ízben kapott felszólítást, hogy rendezze tartozását, és lottónyertes testvére, aki 4.2 millió fontot kapott telitalálatáért, mind a két alkalommal kisegítette testvérét, és kifizette adósságát.

  • Pusztít a Ketsana trópusi vihar - képek!

    Kedden 240 fölé emelkedett a Fülöp-szigeteki ítéletidõ áldozatainak száma. Több százezren maradtak fedél nélkül a hétvégén a Ketsana trópusi vihar miatt.

    A fõváros, Manila 80 százaléka került víz alá.

    Az államfõ elrendelte, hogy a menekültek elõtt nyissák meg az egyik elnöki palotát. Itt a kertben is sátrakat állítanak föl. Emellett több iskolában is menekülttáborokat rendeztek be.

  • Brutálisan megkínoztak egy 19 éves fiút!

    Nem végzõdött túl jól az elmúlt hét egy 19 éves szlovák fiú számára. Egy 21 és egy 47 éves férfi találkozásra invitálta, majd egy autójavító mûhelybe vitték, ahol megverték és brutálisan kínozták.

    Elõbb ököllel ütötték, majd egy fogóval szorították kisujját és fülét. A fiatalembert így akarták rávenni, hogy ismerjen be egy lopást. Mivel a kínzások ellenére sem ismerte be, összekötözték kezét és lábát, majd egy roncs teherautóba tették.

  • Náci relikviákat fogaltak le a vámosok

    Horogkereszttel és SS jelzéssel ellátott dísztárgyakat, illetve egy régi pisztolyt próbált kicsempészni az országbókl egy német férfi. A vámosok szerint a tárgyak a kulturális javak körébe tartoznak, ezért eljárást indítottak a férfi ellen.

    Náci relikviákat foglaltak le a vámosok egy német férfitõl, amikor egy német rendszámú mikrobuszt ellenõriztek még szerdán, Hegyeshalom térségében - közölte az MTI-vel Sipos Jenõ, a vám- pénzügyõrség szóvivõje.

  • Apa és 18 éves fia vesztette életét a balesetben

    Apa és 18 éves fia vesztette életét a balesetbenA két település közötti egyik kanyarban sodródott ki a Toyota Yaris, melyben a két szerencsétlenül járt pápai férfi utazott. Az autó nekicsapódott a szemből érkező teherautónak. A Pápai Mentőállomás vezetője elmondta, a pápai mentők is a helyszínre siettek, ám a 43 és a 18 éves férfiak életét nem tudták megmenteni. Az Országos Mentőszolgálat regionális orvos igazgatója elmondta, egy mentőhelikoptert, két kiemelt esetkocsit és további két mentőautót riasztottak a helyszínre. A személyautó két sérültjén, egy 18 éves fiún és egy 43 éves férfin már nem tudtak segíteni.

  • Halálos baleset: fának csapódott a nyerges vontató

    Halálos baleset: fának csapódott a nyerges vontatóCsurgó és Iharos között a somogycsicsói elágazásnál - eddig tisztázatlan körülmények között - fának ütközött, majd árokba borult egy nyerges vontató reggel nyolc előtt nem sokkal, a pótkocsija pedig az úttestre dőlt. A baleset során a járművezető olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette. A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés idején teljes pályás útlezárás volt érvényben egészen délután fél ötig. A kamion vezetőfülkéje súlyosan megsérült, teljesen összetört.

  • Drogtúladagolásba halhatott bele a szarvasi tini

    Drogtúladagolásba halhatott bele a szarvasi tiniKórházba szállítása után életét vesztette egy 18 éves lány, aki a rosszulléte előtt olyan társaságban szórakozott, ahol a gyanú szerint kábító vagy bódító hatású szert fogyaszthattak. Az Orosházi Kórházba 2013. október 5-én az esti órákban beszállítottak egy 18 éves szarvasi nőt, aki pár órával később, éjfél körül elhunyt. Orvosi ellátása során felmerült a lehetősége annak, hogy a rosszullétét megelőzően valamilyen kábító vagy bódító hatású szert fogyasztott. Miután a kórház értesítette a halálesetről a rendőrséget, az soron kívül megkezdte a történtek körülményeinek vizsgálatát.

  • 15 éves fiút gázoltak halálra

    15 éves fiút gázoltak halálraA fiú a 48-as főúton sé­tált, ami­kor a vég­ze­tes bal­eset tör­tént. A 15 éves fiút Debrecen Nagycsere városrésze közelében gázolta el egy autós. Egy Debrecen felől Vámospércs irányába tartó kocsi kedd reggel 7 előtt a főút 9-es kilométerénél, eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy gyalogost - mondta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Demeter Erika. A 15 éves fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. Az utakon ma már két ember vesztette életét, az M43-ason egy személyautó, Zamárdiban egy motoros halt meg.

  • Golflabdába rejtették a kábítószert

    Magyar kokaincsempészek buktak le a hét végén Ausztriában - közölték csütörtökön hivatalos forrásból.

    A két férfi bejelentette, hogy elvesztett egy táskát a schwechati repülõtéren, benne harminc golflabdával; mint késõbb kiderült, a labdák összesen 1,2 kilogramm kokaint rejtettek.

    A kábítószer utcai értéke nagyjából 200 ezer euró, ami körülbelül 55 millió forintnak felel meg .

  • Tûzharcban fogták el a szlovák kannibált

    Tûzpárbaj után sikerült elfogniuk a rendõröknek egy kannibalizmussal vádolt férfit Szlovákiában. A 43 éves férfi az interneten keresett partnert egy kannibál-szeánszhoz. Egy svájci férfi ajánlkozott fel, de az utolsó pillanatban végül meggondolta magát és értesítette a rendõrséget.

    A svájci férfi egy kannibál-szeánszra való felhívásra jelentkezett, melyet egy szlovák férfi adott fel az interneten. Úgy tûnt, a svájci hajlandó a végsõkig elmenni a morbid kalandban, melyre Sároskõszegen került volna sor.

  • Csak lopott áruja volt a boltban! Dühös áldozat dobta fel

    Száznyolcvan, minden jel szerint lopott kerékpárt találtak a rendõrök egy budapesti férfi lakásában, valamint bicikliket árusító üzletében. Az orgazda úgy bukott le, hogy valaki megtalálta egy internetes hirdetésben saját kétkerekûjét.

    A rendõrség gyanúja szerint mind a 180, a férfi lakásában és boltjában megtalált kerékpár lopott: azokat a fõvárosból, illetve Budapest vonzáskörzetébõl tulajdonították el.

  • Több mint ezer rendõr büntetett elõéletû Nagy-Britanniában

    London - Priusza van több mint ezer állományban lévõ rendõrtisztnek Nagy-Britanniában - derült ki szerdán az információ szabadságáról szóló törvények alapján nyilvánosságra hozott adatokból.

    Az 1063 elítélt tiszt közül 77-re erõszakért, 36-ra lopásért és 96-ra csalásért szabtak ki büntetést.

    Az elítélt rendõrök több mint fele gyorshajtó, ittas vezetõ vagy más közlekedési szabálysértõ volt.

  • Trükkös balesetekkel kopasztják az ukrán autósokat

    Ungvár - Egyre gyakrabban kopasztják meg Ukrajna útjain a gyanútlan autósokat balesetet színlelõ trükkös szélhámosok.

    A pénzhez jutás nem egészen veszélytelen módját Moszkvából "importálták" a vállalkozó szellemû csalók Ukrajnába. A dolog lényege az, hogy az út mellett álló szélhámos kinéz magának egy közepes árkategóriába tartozó, viszonylag lassan haladó autót, majd az úttesten való átkelést színlelve hirtelen a kiszemelt kocsi motorháztetejére veti magát.

  • Durva! Feldarabolta, majd befûszerezte mostoha testvérét

    Szörnyû fájdalommal birkózik P. József: vér szerinti gyermeke megölte és feldarabolta a nevelt fiát. A megtört férfi a halottat és a gyilkost is gyászolja.

    A kis Tolna megyei településen, Nagymányokon még mindenkit a borzalmas tragédia foglalkoztat. A 19 éves P. István agyonütötte alvó féltestvérét, B. Lászlót, majd feldarabolta és fûszerrel szórta be a maradványait.

    Nem kizárható, hogy a fiatalember enni akart áldozata holttestébõl.