rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Gyermekeket akart megerõszakolni, majd meggyilkolni

  • Nem ritka, hogy a szülõk bohócot, bábjátékos, vagy egyéb szórakoztató figurát hívnak kisgyermekük szülinapi zsúrjára. A Floridában most elfogott férfi is ilyesmivel foglalkozott, azonban mint kiderült, titokban meg akarta erõszakolni, majd gyilkolni a kicsiket, húsukat pedig el szerette volna fogyasztani. Idõben elkapták. A Largoban élõ Ronald Brown iskolákban, templomokban és születésnapi partikon szórakoztatta a gyerekeket bábjátékával. A múlt héten tartóztatták le az FBI ügynökei, miután rájöttek, hogy gyermekpornográfiával kapcsolatos internetes oldalakon chatel.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Gyermekrablás, szexuális erõszak, gyilkosság és gyermekek megevése volt a téma. Brown weboldalán, ahol bábos szolgáltatásait meg lehet rendelni, mókát és kacagást ígér a gyerekeknek. Ehhez képest egy gyerekpornográfiával foglalkozó massachusettsi csoport felgöngyölítése közben bukkantak rá a szövetségi ügynökök egy internetes chatszobában. A nyomozók szerint arról fantáziált, hogy gyerekeket fojtogat, megöli, feldarabolja és megeszi õket.


    A rendõrök szerint a férfi a neten chatelés közben kijelentette, hogy szeretne elfogni és megkötözni egy gyereket, bezárni a kamrába, aztán húsvéti vacsorának megfõzni. Egy másik beszélgetésben elhangzott, hogy a nyálát csorgatja, ha meglát egy gyereklányt.

    A házkutatáskor a rendõrök lefoglaltak tõle egy CD-t, rajta halott, vagy megkötözött gyerekek fotóival. Helyi lapok szerint Brown azt mondta az FBI-ügynököknek, hogy egy kisfiút szeretett volna megenni, akivel az ottani templomban találkozott korábban. Brown egy olyan környéken él, ahol több játszótér is van és rendszeresen hívott meg magához pizzázni gyerekeket.

    Ráadásul nem most keveredett elõször bûncselekmény gyanújába. 1998-ban a kocsija elsõ ülésén néhány fiú alsónemût találtak. Azt állította, hogy azok a bábok öltöztetéséhez szükséges ruhadarabok. Brown-t most letartóztatták gyermekpornográfia birtoklásáért, illetve gyermekrablásra való szövetkezés gyanújával.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Feladta magát a száguldó motoros

    Feltöltötte az internetre produkcióját.

    Feladta magát a rendõrségen az a motoros, aki az egyik videómegosztó oldalra töltött fel magáról egy kis filmet, amint motorjával éppen 245-tel száguld az M5-ös autópályán.

    Szeged belvárosában is többször átlépte a megengedett sebességhatárt. A férfi reggel jelentkezett a rendõrségen azért, hogy vállalja tette következményeit.

  • Hét év börtön a kollégiumi fajtalankodóknak

    Jogerõsen összesen hét év fiatalkorúak börtönében letöltendõ börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélõtábla azt három fiatalt, akik társaikkal fajtalankodtak.

    Negyedik társuk felfüggesztett büntetést kapott.

    A bíróság gyermekkorú személy sérelmére erõszakkal és fenyegetéssel, többek által elkövetett szemérem elleni erõszak bûntettében találta bûnösnek a fiatalokat.

  • Taxis vert össze egy nõt Solymáron

    A Facebookon közzétett fotójával bizonyítja igazát. Arról is ír, hogy a rendõrök megfenyegették, úgy megverik, hogy az édesanyja nem ismer rá.

    A rendõrség tájékoztatása szerint egy nõ megtámadott egy taxist Solymáron. A feljelentett nõ azonban épp az ellenkezõjét állítja, pont a fuvarozó volt az, aki rátámadt, és brutálisan megverte. A rendõrségi közlemény szerint néhány napja Solymáron történt a közfeladatot ellátó személy elleni erõszak, amikor a Hóvirág utcában a nõ rátámadt az õt hazaszállító taxi vezetõjére.

  • Popsztárként akar meghalni az indonéz sorozatgyilkos

    Depok - Könyvet írt életérõl és egy zenei album megjelentetését is tervezi egy indonéz sorozatgyilkos, akire minden bizonnyal halálbüntetés és kivégzés vár 11 ember, köztük egy kisgyermek meggyilkolása miatt. A 31 esztendõs Very Idham Henyansyah tavaly júliusban került rács mögé, amikor megtalálták egyik áldozata, Henry Santoso feldarabolt maradványait egy táskába gyömöszölve. Letartóztatása után további tíz ember megölését vallotta be, akiknek holttestét szülei hátsó kertjében ásta el Jáva keleti részén.

  • Legalább120 férfival közösült a 12 éves kislány

    Egy tasmán férfi 120 embernek közvetítette ki barátnõje tizenkét éves lányát szexuális szolgáltatásokra, óránként 200 dollárért. A férfi a lány anyján próbált így segíteni, aki arra panaszkodott, mennyire nincs pénze, az ötlettel mindhárman elégedettek voltak, a kislányt is beleértve, akinek így legalább volt zsebpénze drogra.

    Az ötletgazda tíz évet kapott, az anya ítéletét még nem hozták meg, a 12 éves lányt pedig az óvszer nélküli munkákkal összeszedett nemi betegségek miatt kezelik.

  • Kegyetlenül kivégezte gyermekeit egy nõ

    2000 és 2010 közt nyolc újszülöttjét is meggyilkolta egy francia ápolónõ, mert valószínûleg nem akart két lánya mellett még több gyereket nevelni.

    Franciaország történelmének legkegyetlenebb bûncselekményére derült fény.

    Egy negyvenöt éves nõ ugyanis több babájával is végzett. A nõvérként dolgozó Dominique Cottrez vélhetõen pár perccel a szülés után gyilkolta meg a csecsemõket, majd a háza különbözõ pontjain rejtette el a holttesteket.

  • Nem állíthatnak meg autókat a romák

    Az eddiginél is jobban ellenõrzik azokat az autókat, amelyekkel a különbözõ települések határában önkéntes járõrözést tartanak - mondta szerdán újságírók elõtt Szepesi István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendõrfõkapitány.

    A megyei rendõri vezetõ azután nyilatkozott, hogy az elmúlt hetek eseményei kapcsán más rendõri vezetõkkel együtt a megye roma kisebbségi vezetõivel tárgyalt.

  • Kattant a bilincs az állatokkal közösülõ férfi kezén

    Mint Don Juan a nõket, úgy váltogatja állatszeretõit egy 31 éves férfi Ohio államban. Háremében megfordult már három szuka, egy kanca, és a kapcsolatok közti szünetekben egy felfújhatós báránnyal elégítette ki vágyait.

    Peter Bower szomszédjai elmondták, a férfi természetellenesen gyöngéd az állatokhoz, és úgy viselkedik velük, mintha emberek lennének. Peter 2011 márciusában két szukája után egy német juhászt vásárolt, az új szerzeménye iránti vonzalmát nem igazán tudta véka alá rejteni.

  • Fenyegetésért vettek õrizetbe egy dombóvári uzsorást - társa szökésben van

    Uzsorakamatra adott kölcsönt és fenyegetéssel vett rá a visszafizetésre többeket Dombóváron egy házaspár, a férfit és a nõt minõsített zsarolással gyanúsítja a rendõrség - közölte a dombóvári rendõrkapitányság hétfõn.

    Az elkövetõk mélyszegénységben élõ emberek rászorult helyzetét használták ki és sok esetben a kölcsönadott összeg többszörösét követelték vissza - írta közleményében Kitanics Zsuzsanna, a kapitányság sajtóreferense.

  • Megölte fiát majd magával is végzett?

    Gyilkosság és öngyilkosság! A rendõrök szerint megölte három és fél éves kisfiát, majd belehajtott egy kamionba egy férfi szombaton reggel a 62-es úton. A gyerek holttestét édesanyja találta meg. A nyomozás adatai azt mutatják, hogy a kisfiút saját apja ölte meg, majd magával is végzett. Azt egyelõre nem lehet tudni, hogy miért történt a tragédia.

    Egy szál virág, egy mécses és szétszóródott alkatrészek a szombat reggeli baleset helyszínén. A karambol a 62-es fõúton történt Dunaújváros után.

  • A rendõrautó fejtámlájába fúródtak a golyók - további részletek a pénzszállító-rablásról

    Az M1-es autópályán néhány perccel éjfél után feltartóztatott pénzszállító támadóit megzavaró rendõröknek köszönhetõ, hogy a rablásból nem lett semmi. A rablók egy lemezt már levágtak, amikor a riasztástól számítva néhány percen belül megérkeztek a rendõrök, akikre a bûnözõk tüzet nyitottak.

    Néhány perc alatt a helyszínre érkeztek azok az autópálya-rendõrök, akik megakadályozták egy pénzszállító autó kirablását péntekre virradóra, nyilatkozta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje.

  • Újabb családi mészárlás!

    Az elsõdleges információk szerint lelõtte volt feleségét engedély nélkül tartott fegyverével, majd öngyilkos lett egy férfi Kazincbarcikán. A férfi búcsúlevelet is hagyott, amelyben leírta szándékát.

    Miskolcon korábban szintén feleségével, majd önmagával is végzett egy idõs férfi. A 77 éves ember meglõtte 74 éves hozzátartozóját, aki a helyszínen meghalt. A férfi ezután önmaga ellen fordította fegyverét, és õ is belehalt a sérülésbe.

  • Kést vágott bele 25 év házasság után

    Kis híján tragédiába torkollott egy családi veszekedés Kaposhomokon: egy 43 éves asszony a vita hevében a férjébe vágta a kenyérvágó kést. A házaspár 25 éve él együtt, házasságuk azonban korántsem volt felhõtlen. Az asszony is, a férje is alkoholfüggõ, rendszeresen italoznak, s olyankor gyakoriak a veszekedések, sõt a tettlegesség is. Három gyermekük született, de õket 2002-ben kiemelték a családból.

    2010 januárban egy nap már délelõttõl ivott az asszony és a férje is. Estére mindketten alaposan berúgtak.

  • 14 éves sorozatrablót fogtak el

    Egy 14 éves sorozatrablót fogtak el a rendõrök Debrecenben.

    A fiú késsel arra kényszerítette a kiszemelt gyerekeket, hogy pénzüket és mobiltelefonjaikat adják át neki. A rendõrök eddig hat rablótámadásról tudnak, de azt sejtik, hogy a fiú olyanoktól is zsákmányolt, akik eddig még nem tettek feljelentést.

    A fiatal rablót 2010.01.13-án helyezte elõzetes letartóztatásba a Debreceni Városi Bíróság.

  • Bosszúból robbantott az öngyilkosmerénylõ

    Megdöbbentõ részletek derültek ki az öngyilkos merénylõ, Brad Kollar robbantásának körülményeirõl. Kollar a hírek szerint bosszúból repítette magát a levegõbe.

    Kedden Pennsylvania állam Clearfield városában egy férfi bombákat erõsített a mellkasára, majd szomszédja házához ment, ahol felrobbantotta magát. A robbanás szinte teljesen eltüntette a térképrõl a szomszéd, William Shaner házát, aki fiával együtt megsérült az incidens során. Motivációjára fény derült, valószínûleg bosszúból robbantott.

  • 14 embert késelt meg egy őrjöngő egyetemista

    14 embert késelt meg egy őrjöngő egyetemistaTöbb mint 14 embert késelt meg egy texasi kollégiumban egy őrjöngő egyetemista, négy diák azóta is súlyos állapotban van.

    Egyelőre senki nem tudja, hogy Dylan Quick mitől kattant be, csak annyi derült ki, hogy lányokkal akart végezni. A késsel döfködő férfit négy diáktársa fegyverezte le, hősies, ám igen veszélyes tettükért a rendőrök már köszönetet is mondtak nekik. Egyikőjük képeket is tett az internetre az eset után, azt írva alá: ha nem avatkoznak közbe, nem állt volna le.

  • Kommandósokkal teli autóból akart lopni - elfogták a körözött bûnözõt

    Filmekbe illõ módon állítottak csapdát a kommandósok egy mindszenti autótolvajnak. Éjszaka egy lesötétített, látszólag nyitva felejtett ablakú kisteherautó hátuljában várták, hogy tetten érhessék. A tolvaj besétált a csapdába és kattant a kezén a bilincs. A Csongrád megyei Mindszenten az utóbbi hetekben elszaporodott gépkocsi-feltörések és autólopások miatt figyelõszolgálatot rendelt el a hódmezõvásárhelyi rendõrkapitány. Éjszaka a megyei fõkapitányság kommandósai kisbuszukkal megálltak a városka egyik frekventált helyén, és a sötétített ablakok mögül figyeltek.

  • Szexuális ellenszolgáltatásért cserébe állított ki igazolást a tiniknek az orvos (képpel!)

    29 napos elõzetes letartóztatásba helyezték azt a dési orvost, akirõl kiderült, hogy szexuális ellenszolgáltatásokért orvosi igazolásokat állított ki kiskorú lányoknak.

    A kiskorúak egyike mobiltelefonjával lefilmezte, amint társa éppen kielégíti az orvost, a felvétel pedig egy 32 éves férfi kezébe került, aki hétezer euróra zsarolta meg az orvost. Így került az ügy a rendõrség figyelmének központjába is, hogy az orvos feljelentette zsarolóját, akit tetten értek és letartóztattak ezer euró átvételekor.

  • Ön hány évet adna egy darabolós gyilkosnak? A bíróság ötöt!

    Nem jogerõsen öt év börtönbüntetésre ítélte elsõ fokon a Baranya Megyei Bíróság azt a férfit, aki még 2002-ben Pellérden agyonverte ismerõsét, majd testét feldarabolta és egy hordóban elrejtette.

    Hajdú István bírósági szóvivõ szerdán elmondta: a bíróság erõs felindulásban elkövetett emberölés bûntettében találta bûnösnek a férfit. Az ítélet nem jogerõs. Az ügyész eltérõ minõsítésért és az ítélet súlyosbításáért, a vádlott és védõje felmentésért fellebbezett. Az ügyvéd szerint ugyanis jogos védelmi helyzetben volt a férfi.

  • Ittasan vezetett - megölt egy egész családot

    A féknyomokból ítélve 120–150 kilométeres sebességgel hajtott az a 41 éves férfi, aki három embert gázolt halálra Nemesbikken. A baleset legfiatalabb áldozata egy 13 éves kislány.

    Döbbenet és gyász uralkodik a Borsod megyei Nemesbikken. Az ezer lelkes falu egy emberként siratja a 65 éves T. Benedeknét, lányát, T. Katalint és a fiatalasszony 13 éves gyermekét. A gázoló vasárnap délután ütötte el a családot, a kerekes székes kislány életéért még egy napig küzdöttek az orvosok, tegnap azonban õ is belehalt sérüléseibe.

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%