rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Különös kegyetlenséggel gyilkolta meg barátnõjét a 20 éves lány

  • A 29 éves Celeste Fronsman az út szélén hevert meztelenül, súlyos égési sérülésekkel, amikor rátaláltak Zanesville-ben, de még tudott beszélni így elárulta, ki volt a gyilkosa.

    Celeste Fronsman és a 20 éves, Katrina Culberson jó barátnõk voltak, de állítólag eléggé veszélyes életet éltek. De Celeste Fronsman nõvére, soha nem gondolta volna, hogy késõbb egy motoros talál majd rá a haldokló testvérére.
    Két nappal a történtek után vesztette életét.

    A lányt levetkõztették, nyakára kötelet tekertek és szinte egész testét súlyos égési sérülések borították, de még tudott beszélni, amikor megtalálták így elárulta, ki volt a gyilkosa. Két nappal a történtek után vesztette életét.

    A brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságot a lány barátnõje, Katrina Culberson követte el. „Soha életemben nem találkoztam ilyen kegyetlenséggel” - mondta a nyomozást irányító felügyelõ.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Karókkal vertek agyon két férfit

    A rendõrség lezárta 2011. július 29-én azt a nyomozást, amit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indítottak 2010 januárjában, amikor két társaság verekedett össze a Borsod megyei Hangácson. Az eset során két férfit karókkal vertek agyon. A rendõrség az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg az ügyészségnek.

    2010. január 29-én egy több fõs társaság születésnapot ünnepelt a hangácsi pincesoron. Nem sokkal éjfél elõtt úgy döntöttek, átmennek a szomszéd településre folytatni a mulatozást.

  • Felmérés: 11-12 évesek is kipróbálják már a drogot

    Drogozik minden második 14 és 18 év közötti kamasz legalább hetente egyszer, de a 11-12 évesek közül is egyre többen kipróbálják. A felmérés a Pest megyei iskolákban készült.

    Szakemberek szerint az a fõ ok, hogy a szülõk egyáltalán nem foglalkoznak velük, így érzelmileg üres az életük. Egy 25 fõs osztályból például csak 6 gyerek tudott olyan családi fotót mutatni, ahol õ is és a szülei is rajta vannak.

  • Gyerekeket csonkított meg a koldusmaffia

    Ha a Gettómilliomos címû film megvakított éneklõ koldusaihoz hasonló utcagyerekeket akarunk látni, nem kell messzire mennünk. Lebukott egy román koldusmaffia-csoport, akik gyerekeket csonkítottak, hogy több millió forintos éves bevételre tegyenek szert Angliában… miközben a kicsik éheznek.

    A Fagin nevû csoport több tucat gyereket vett magához, majd megcsonkította õket, hogy kicsik Anglia utcáin kolduljanak. Ebbõl a pénzbõl persze épp csak pár falat ennivalót kapnak a gyerekek, a többibõl a koldusmaffia vezetõi impozáns palotákat építtetnek.

  • 100 éves az FBI

    Az amerikai kongresszus száz éve, 1908. július 26-ával hozta létre a Nyomozó Irodát (BOI), amelynek feladata lett az egyes államok hatáskörén kívül esõ bûncselekmények kivizsgálása. A szerény kezdetekre jellemzõ, hogy a különleges ügynökök elsõ megbízatása a nõkereskedelem és a prostitúció vizsgálata volt.

    A Nyomozó Iroda élére 1924-ben nevezték ki az energikus J. Edgar Hoovert, aki a botrányoktól sújtott, tekintélyét elvesztett szervezetet jól mûködõ gépezetté változtatta.

  • Elvágta gyermekei torkát, majd leugrott a mélybe

    Elhunyt egy romániai nõ a suceavai megyei sürgõsségi kórházban, miután leugrott lakóháza tetejérõl. Öt és kilenc éves lányait holtan találták a házukban.

    A nyomozók megállapították, hogy a kislányok nyakát az anyjuk vágta el, a gyilkosságok után levetette magát az épület tetejérõl, majd elhunyt a kórházban. A megyei rendõrség fõnöke, Nicusor Todirut elmondta, hogy a nõ egy konyhakéssel végzett gyerekeivel, a gyilkos szerszám a kezében volt, miután rátaláltak.

  • Az egész országot megbénította a havazás

    Az egész országot megbénította a havazás. A megyékben több tucatnyi települést zárt el a külvilágtól a hó, több ezer autós rekedt a járhatatlan autópályákon.

    Kihûlés, agyrázkódás és törések miatt több sérült is a nagykanizsai kórházba került csütörtök óta, a rendkívüli idõjárás által okozott balesetek helyszínérõl. Csütörtökön kihûlés és lábszártörés miatt két súlyos sérültet szállítottak be a mentõk, õket az intenzív osztályon ápolják. Több százan rekedtek az utakon, éjszakáztak az autópályákon, elsõsorban nem a havazás, hanem az erõs szél miatt.

  • Keresztre feszített embert találtak Dél-Koreában

    Keresztre feszített, halott embert talált a dél-koreai rendõrség egy elhagyott kõbányában.

    A szóban forgó kõbánya a Szöultól 190 kilométerrel délkeletre lévõ Mungjong városban található. Az 58 éves férfi taxisofõr volt, állítólag fanatikus keresztény nézeteket vallott.

    Az alsónemûre vetkõztetett férfi mindkét keze és lába oda volt szögezve az álló fakereszthez, nyaka, karja és törzse köré pedig zsinegek voltak szorítva, fején töviskorona.

  • Szokatlan módon javított gyermekei jegyén egy anya

    A 45 éves Catherine Venusto meghekkelte az iskolai számítógépeket, hogy gyerekei osztályzatait kijavítsa, jobb tanulmányi eredményeket érjenek el.

    Catherine Venusto korábban annak az iskolának a titkárnõje volt Pennsylvániában, ahol gyerekei is tanultak, így rendelkezésére álltak azok a felhasználónevek és jelszavak, amelyek birtokában nem volt nehéz gyerekei tanulmányi átlagát korrigálnia. Az egyik tanárnak tûnt fel, hogy az igazgató olyan oldalakat látogat, amelyeket csak az iskola tanárai szoktak böngészni.

  • Magyar magyarnak a gyermekrablója

    Magyar zsarolókat fogtak el Riminiben, akik szintén magyar áldozatuk alig egyéves gyermekét vitték magukkal, hogy fizetésre kényszerítsék az anyát. Az olasz rendõrök négy magyart - egy 37 és egy 43 éves férfit, valamint egy 20 éves és egy 33 éves nõt - vettek õrizetbe egy szállodában, ahol a kisfiúval együtt megszálltak.

    A megzsarolt 28 éves nõ - gyermekével és 29 éves társával - az õrizetbe vettek kisbuszán érkezett Olaszországba - jó munkalehetõség reményében - elõzõ nap, s viteldíjként száz eurót fizettek.

  • Hasba szúrta barátját egy román férfi - két napig élt együtt a holttestel

    Részeg italozás közben leszúrta barátját egy román férfi Helvécián.

    Hihetetlen a sztori.

    A gyilkos, Nicolae két nappal a döfés után hívott csak segítséget, azt állította: napok óta fájt a komája hasa, beteg volt, és szombat reggelre váratlanul meghalt.

    Hogy a férfi mikor halt meg, csak a boncolás állapítja meg – tájékoztatta a Borsot Magony Andrea százados, a Bács- Kiskun Megyei Rendõr-Fõkapitányság ügyeletese.

  • Okostelefonokra specializálódtak a nyugati zsebtolvajok

    Annyira kelendõek lettek a használt okostelefonok a világpiacon, hogy a nyugati nagyvárosok zsebtolvajainak újabban elsõszámú célpontjai az újgenerációs Iphonok vagy Blackberryk.

    A riasztó adatokra a párizsi prefektúra hívta fel a figyelmet. Egy októberben készült átfogó tanulmány szerint a francia fõváros tömegközlekedési jármûvein elkövetett lopások mintegy fele során mobiltelefonokat tulajdonítottak el, s az ellopott készülékek hetven százaléka Iphone vagy pedig Blackberry.

  • Élve megygyújtotta barátnõje fiát

    A 19 éves Antoine Willist édesanyjának barátja támadta meg álmában. Az 54 éves Curtis Reed elõször a fiú anyját támadta meg egy fagyasztott csirkével, amit hozzávágott, majd késsel fenyegette minnesotai otthonukban. A fiú könnyek között mesélte el, hogyan akarta megölni õt anyja barátja, akivel már nyolc éve van együtt.

    - Azt hittem, meghalok, soha nem égettem meg magam. Rettenetes érzés volt - mondta a kórházban fekvõ fiú, aki egész testén súlyos másod- és harmadfokú égést szenvedett.

  • Rémisztõ: 126 áldozat - tömegesen haltak meg az utakon!

    Ebben az évben november közepéig összesen 126 gyalogos halt meg a közutakon.

    A rendõrség tájékoztatása szerint a szerencsétlenül járt személyek többsége "semmit nem tett meg saját közlekedésbiztonsága érdekében".

    Az autósok közül idén 695 ember vesztette életét, az ittasan okozott közúti balesetek száma az elmúlt év elsõ tíz hónapjához képest hét százalékkal csökkent.

  • Meggyilkoltak egy idõs házaspárt

    Holtan találtak egy idõs házaspárt a Kecskemét melletti Helvécián, házuk melléképületében. A rendõrség még helyszínel.

    Több rendbeli emberölés miatt indított nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendõr-fõkapitányság Bûnügyi Osztálya ismeretlen elkövetõ ellen. A 83 éves férfi és 74 éves felesége bántalmazás következtében életüket vesztették. A holttesteket 2009.11.28-án este találták meg.

  • Két hónapig volt megkötözve a fogyatékos fiú

    Letartóztattak egy párt a franciaországi Le Havre-ban, miután a gyanú szerint két hónapon át az ágyához illetve a lépcsõkorláthoz kötözték a 24 éves, szellemi fogyatékos rokont.

    Megdöbbentõ.

    Az õrizetbe vett pár késõbb elismerte, hogy valóban kikötötték a fiatalembert, akinek a felügyeletét csaknem húsz éve ellátták. Tettükre azt a magyarázatot adták, hogy egyszerûen csak így tudták megakadályozni, hogy elszökjön.

  • 25 embert mérgeztek meg patkánymérges zsemlével

    25 embert mérgeztek meg patkánymérges zsemlévelAz alsószászországi Steinfeld egyik cégének 25 munkatársát kellett kórházba vinni, miután patkányméreggel szennyezett zsemlét ettek. A zsemlékkel teli dobozt valaki a cég ajtaja előtt hagyta \"ajándékként\". Egy műanyaggal foglalkozó cég 25 munkatársa evett mérgezett zsemlét kedd reggel az alsószászországi Steinfeldben. A rendőrség közlése szerint a patkányméreggel szennyezett pékárútól rosszul lett embereket a környező kórházak intenzív osztályán kezelik, de nincsenek életveszélyben. A rendőrség már nyomoz az ügyben, egyelőre tanúkat hallgatnak ki.

  • Mindent bevallott a rendõrségen, mert azt hitte már elévült a bûncselekmény

    Két nemi erõszakot vallott be egy középiskolai tanár, aki most rács mögé került. A rendõrök meglepõdtek, mert korábban senki sem sétált be a kapitányságra azért, hogy feladja magát.

    A missourii Donald Ingersont letartóztatták, miután bevallotta, hogy korábban két nemi erõszakot is elkövetett.
    Az óvadékot 300 ezer dollárban állapították meg a középiskolai tanárnál, aki azt hitte, már elévült mindkét bûncselekmény.

  • Két vonat ütközött egymásnak Bécsben

    Két életveszélyes és összesen 41 sérültje van annak a bécsi balesetnek, amelyben két elõvárosi vonatszerelvény ütközött egymásnak.

    A vonatok vélhetõen tele voltak utassal a reggeli forgalom miatt. Többen sokkot kaptak. Az elsõ ismeretek szerint egy meghibásodott váltó és egy tévesen kiadott szabad útjelzés okozta a bajt. A mentõk kora délután - a korábbi adatokat pontosítva - azt közölték, hogy a balesetben összesen 41-en sérültek meg, ketten életveszélyesen. A baleset utáni elsõ órákban még mintegy húsz könnyû és öt súlyos sérültrõl érkezett hír.

  • Kihajította az emeletrõl a fogyatékos gyermekét - életét vesztette

    Kidobta az emeletrõl beteg kisfiát egy depressziós anya az USA-ban. A nõ nem volt képes elfogadni, hogy a gyerek fogyatékkal született. Az ifjabb Noe Medina mindössze 7 hónapos volt. Az anyja 2011 augusztusában kihajította egy pakolóház negyedik emeletérõl, belehalt sérüléseibe.

    A parkoló ahhoz a kórházhoz tartozott, hol a kicsit veleszületett nyakferdülésével kezelték hetente kétszer. A 31 éves anya, Sonia Hermosillo súlyos szülés utáni depresszióban szenvedett, ráadásul nem bírta elviselni a beteg gyerekkel járó rengeteg veszõdséget.

  • 145 bankkártya adatait lopták el

    Az elmúlt két évben jelentõsen megszaporodtak a bankautomata-lopások, ezért egyre több helyen festékpatronokkal, és kamerákkal védik az ATM-eket.

    Összesen 145 ember bankkártyájának adatait lopták el ismeretlenek Budapesten, egy Szabadság téri bankautomatánál. A feltehetõen számítástechnikában jártas bûnözõk egy kártyaleolvasót szereltek be az ATM készülékbe, így szerezték meg a kártyák adatait, a titkos PIN kódokkal együtt. 86 alkalommal sikerült pénzt is felvenniük, összesen 6 millió forintos kárt okoztak.