rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Halálra verte a rábízott kislányt a bábiszitter

  • Az esethez kiérkezõ rendõrök az egy éves gyereket eszméletlen állapotban találták, miközben szemébõl folyt a vér. Már nem lehetett rajta segíteni.

    A 34 éves Aisling McCarthy Bradyt hétfõ este tartóztatták le a rendõrök, amiért úgy megverte a gondjaira bízott kislányt, hogy az belehalt sérüléseibe. A hivatásos bébiszitterként dolgozó massachusettsi nõ a nyomozás szerint brutálisan megverte a babát: a kislánynak több csontja eltörött, fejsérülése pedig a halálát okozta. A kislány még lélegzett, bár eszméletlen állapotban volt, szemeibõl pedig vér folyt.

    A rendõröket hétfõ este riasztották a házhoz, ahol a nõ egyedül vigyázott a gyerekre, így teljesen egyértelmû hogy õ okozta a sérüléseket. A kislány még lélegzett, bár eszméletlen állapotban volt, szemeibõl pedig vér folyt.


    Azonnal kórházba szállították, ám a súlyos agysérüléseivel szemben az orvosok tehetetlenek voltak. Két nappal késõbb agyhalottnak nyilvánították.

    Brady-t letartóztatták, és 500.000 dolláros, vagyis több mint 110 millió forintos óvadékot szabtak ki rá.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Megkéseltek egy taxist Nyíregyházán

    Szinte azonnal elfogták a támadót.

    A pénzt és az autót is el akarta vinni az a férfi, aki 2010.01.22-én este késsel támadt egy taxisra Nyíregyházán. A taxis elmondta, hogy amikor a megadott címre érkeztek, a férfi azonnal rátámadt. Kést rántott, és az aznapi bevételt, valamint az autót követelte tõle. A taxisofõr ellenállt, ekkor dulakodni kezdtek. Közben sebesült meg a keze. A verekedést hallotta meg három közelben lévõ fiatalember, akik a taxis segítségére siettek.

  • Markolóval támadt a rendõrökre

    Markológéppel támadt a rendõrökre, és egy rendõrautót összenyomott egy férfi Sárváron, tájékoztatott a Vas Megyei Rendõr-fõkapitányság. Az ámokfutót sikerült elfogni, senki sem sérült meg.

    A sárvári rendõrök nem sokkal dél elõtt vették észre a rendszám nélkül közlekedõ munkagépet, amelyet követni kezdtek. A markoló beállt az egyik nagyáruház parkolójába, ahol a rendõrök megpróbálták igazoltatni a sofõrt. Ez enyhén szólva nem sikerült... a férfi tovább hajtott Sárvár belvárosa felé.

  • Szexuálisan molesztált egy 5 hónapos csecsemõt - barátja fotózta

    Úgy látszik, nem túl eredményes a pedofília elleni küzdelem, mert szinte minden napra jut egy beteges történet.

    Ezúttal egy 44 éves brit asszony molesztált szexuálisan egy 5 hónapos gyereket, perverz barátja meg közben a telefonjával fotókat készített.

    Tracy Dawber felismerte magát a bíróságon bemutatott fotókon, de arra nem emlékszik, mikor és ki készítette a képeket, melyek bizonyítják, szexuálisan bántalmazott egy 5 hónapos gyereket.

  • Elfogták a romagyilkosokat? Bencze: megalapozott a gyanú

    Elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai egy debreceni szórakozóhelyrõl állítottak elõ hat férfit pénteken hajnalban, közülük négyet délutánra már õrizetbe vettek.

    Bencze József országos rendõrfõkapitány pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón azt közölte: DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy férfi elõzetes letartóztatására.

  • Tankolás után fizetés nélkül lelépnek

    A trükkös tolvajok megtankolják lopott rendszámos kocsijukat, majd a naftával fizetés nélkül lépnek olajra. Arra gondosan ügyelnek, hogy a tankolás ne érje el a 20 ezer forintot, mert így csak szabálysértésért lehet eljárást indítani ellenük.

    Az elkerülõ autópálya építése miatt a városba terelt átmenõ forgalommal jócskán megnõtt a külföldi rendszámú autók száma Szegeden. Az ügyeskedõk ezt kihasználva lopott német, holland vagy olasz forgalmi jelzéssel állnak be a kutakhoz.

  • A Halálbüntetés Elleni Küzdelem Világnapja

    Október 10. a Halálbüntetés Elleni Küzdelem Világnapja, amelyet tavaly az Európa Tanács a halálbüntetés elleni küzdelem európai napjává is nyilvánított.

    A világnap arra emlékeztet, hogy a halálos ítélet a legalapvetõbb emberi jogot, az élethez való jogot sérti, s hogy helyrehozhatatlan büntetési forma, mert egyetlen büntetõjogi rendszer sem képes kizárni annak kockázatát, hogy ártatlanokat ítéljenek el. A világnap azért került október 10-re, hogy arányosan essen az emberi jogok napjai - június 26., A kínzások áldozatainak emléknapja és december 10., Az emberi jogok napja - közé.

  • Traktor alá szorult egy férfi

    Traktor alá szorult egy férfiÁrokba borult egy mezőgazdasági jármű Kaposfőn. A szerencsétlenül járt sofőr nem tudta időben elhagyni a traktort, így a szerkezet alá szorult. A sofőr valószínűleg nem figyelhetett egy pillanatra és amikor hirtelen korrigálni akart, a traktor pótkocsistul belefordult az árokba és a sofőr a jármű kereke alá szorult. A bajba jutott férfi segítségére helyiek siettek, akik ki is szabadították a roncsok alól, majd mentőt hívtak hozzá. A tetejére állt járművet végül a tűzoltók húzták ki az árokból, a sofőrt pedig még a helyszínen ellátták a mentők.

  • Fenyegetésért vettek õrizetbe egy dombóvári uzsorást - társa szökésben van

    Uzsorakamatra adott kölcsönt és fenyegetéssel vett rá a visszafizetésre többeket Dombóváron egy házaspár, a férfit és a nõt minõsített zsarolással gyanúsítja a rendõrség - közölte a dombóvári rendõrkapitányság hétfõn.

    Az elkövetõk mélyszegénységben élõ emberek rászorult helyzetét használták ki és sok esetben a kölcsönadott összeg többszörösét követelték vissza - írta közleményében Kitanics Zsuzsanna, a kapitányság sajtóreferense.

  • Tiltott pornográf felvételeket készítettek a tinik

    Bûncselekmény készítésük és birtoklásuk!

    Tiltott pornográf felvétellel visszaélés bûntett miatt rendelt el nyomozást január 22-én a Nyíregyházi Rendõrkapitányság. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 16 éves lány három iskolatársával létesített szexuális kapcsolatot, amit egyikük kamerás mobiltelefonjával meg is örökítettek. Tizennyolcadik életévét be nem töltött személyrõl azonban még annak beleegyezésével is bûncselekmény ilyen fénykép vagy videofelvételt készíteni- de még birtokolni is.

  • Az internetről tudták meg a szülők, hogy a fiuk nincs többé

    Az internetről tudták meg a szülők, hogy a fiuk nincs többéMr. és Mrs. Avery-Wright szó szerint utolsóként tudta meg, hogy 13 éves fiukat rögbiedzésre menet halálra gázolta egy terepjáró: miközben az iskola vezetősége őket csak a balesetről értesítette, minden szülőnek e-mailt küldtek, majd feltöltötték a tanintézmény saját oldalára a gyászhírt. A nyolcadik osztályos William Avery-Wright iskolai programra igyekezve társaival egy forgalmas úton kelt át, amikor egy Range Rover elgázolta. Az útszakasszal kapcsolatban az igazgató több alkalommal is panaszt tett, de változás az ügyben nem történt.

  • Négy felnõtt és egy csecsemõ halt meg ütközéskor a vétlen gépjármûben

    Vajon miért tért át a vétkes sofõr által vezetett terepjáró az áldozatokkal robogó vétlen jármû elé?

    Öt ember, négy felnõtt és egy csecsemõ halt meg a vasárnap reggel Karcagnál történt baleset következtében - közölte a rendõrség. A 4-es számú fõút 164-es kilométerszelvényében két gépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A balesetet okozó jármû vezetõjét a rendõrség õrizetbe vette.

  • Megkínozták és kivégezték cellatársukat - húsz év az ítélet

    Aljas indokból elkövetett emberölés és szemérem elleni erõszak miatt nyolc és húsz év közötti fegyházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság pénteki elsõfokú ítéletében azt a négy fiatalembert, aki fajtalankodásra kényszerítette, majd felakasztotta cellatársát a tököli fiatalkorúak börtönében tavaly októberben.

    A 18-20 éves fiatalok feltételesen sem helyezhetõk szabadlábra.

  • Kisléta: Az ORFK a romatámadások közé sorolja

    A romák elleni bûncslekmény-sorozat részének tekinti a rendõrség a hétfõre virradóra Kislétán elkövetett bûncselekményt - közölte az Országos Rendõr-fõkapitányság (ORFK).

    Hétfõre virradóra saját otthonukban ért fegyveres támadás egy 45 éves asszonyt és 13 éves lányát Kislétán.

    A nõ a helyszínen életét vesztette, kislánya életveszélyes sérüléseket szenvedett.

  • Halálra verték szomszédai a 21 éves nõt

    A 21 éves nõt egy utcai szóváltás után bántalmazták szomszédai, majd addig verték, amíg mozgott. Mire kórházba került, már agyhalott volt.

    Brittany Jeffers a mostohatestvérét akarta megvédeni szomszédaitól, ám ez az életébe került. A circleville-i lány akkor avatkozott bele az utcai veszekedésbe, amikor az egyik nõ megütötte a húgát. Késõbb mentõhelikopterrel szállították kórházba a megvert nõt, de ott már nem tudtak rajta segíteni, agyhalottnak nyilvánították. Egyelõre négy személyt tartóztattak le az ügyben.

  • Edzõtermi csetepaté (BRFK)

    A Budapesti Rendõr-fõkapitányság XIX. Kerületi Rendõrkapitánysága garázdaság bûntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt indított eljárást 15 fõ ellen.

    2009. március 25-én este fél nyolckor érkezett a bejelentés a kispesti rendõrkapitányságra, hogy egy körülbelül 20 fõbõl álló társaság a Vas Gereben utcai benzinkútnál hátrahagyva autóikat, egy közeli edzõterembe tartanak. A bejelentés szerint többüknél kardot, „viperát” illetve más eszközöket láttak.

  • Iszonyat: felgyújtotta volt barátnõjét a féltékeny férfi

    Percek alatt elfogták a rendõrök azt a férfit, aki feltehetõleg féltékenységbõl felgyújtotta volt barátnõjét Tiszavasvári közelében. A nõt helikopterrel szállították kórházba.

    Tiszavasvári és Tiszalök közötti úton kedden reggel nyolc óra körül gyújtottak fel egy nõt. Az elsõdleges adatok szerint az út mentén dinnyét árusító asszonyt volt élettársa féltékenységbõl locsolta le gyúlékony folyadékkal, majd lobbantotta lángra.

  • Részeg tinédzserek gyilkoltak!

    Egy boltból kilépõ ötgyermekes apát vert két fiatal halálra, egyiküket az édesanyja adta fel a rendõrségen.

    Michael Ecclest a 15 éves Jordan Carroll és a 20 éves Carl Keatley rugdosta halálra.

    Tíz bordája és az orra eltörött, a tüdeje beszakadt és fél szemére megvakult a támadás során.

    Egy nappal élte csak túl a szörnyû támadást, a kórházban meghalt.

  • Rekord mennyiségû hamis 500 euróst találtak

    Rekord mennyiségû hamis 500 eurós bankjegyet foglalt le a spanyol rendõrség, és letartóztatott 14 gyanúsítottat is - jelentették be pénteken Madridban.

    Az Internetet pásztázva lépten-nyomon beleakadunk oly rémisztõ hírekbe mely pénzhamisításról szól. Joggal ijedünk meg, hogy nehogy egyszer a sors összehozzon egy hamis bankjeggyel.

  • Top 10-es bûnözõt kaptak el a rendõrök

    A szekszárdi járõrök közúti ellenõrzést végeztek Jánosmajor belterületén, mely során megállítottak egy személygépkocsit, amelynek utasai között tartózkodott a Tolna megyei bûnözõi Top 10-es lista negyedik helyén szereplõ faddi lakos, akit már régóta körözött a rendõrség.

    Az ellenõrzés során megállításra került egy személygépjármû is, amelynek utasai között tartózkodott a Tolna megyei bûnözõi Top10-es lista negyedik helyén szereplõ A.J. faddi lakos, aki már régrõl ismerõs volt az ellenõrzést végzõ rendõröknek.

  • Előbb gyermekével, majd önmagával is végzett a rendőrnő

    Előbb gyermekével, majd önmagával is végzett a rendőrnőSzabadnapos volt állítólag az a rendőrnő, aki a XVIII.kerületben vetett véget életének a Bartók Béla utcában, de előtte tíz esztendős kisgyermekével is végzett. A hölgy a reptéri rendőrség kötelékében dolgozott és semmi jele nem volt annak, hogy öngyilkos akarna lenni. Jó családanya volt, hisz több gyermeke is volt. Rendezett körülmények közt éltek férjével és gyermekeikkel közösen. Így tettére nagyon magyarázat egyelőre nincsen. Az ügyészség természetesen most azt is vizsgálja, hogy nem történt-e esetleg idegenkezűség.