rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • 71 menekült holttestét találták meg egy furgonban

  • 71 menekült holttestét találták meg egy furgonban71 menekült holttesteit találták meg csütörtök reggel az osztrák A4-es autópálya leállósávjában - erősítették meg osztrák illetékesek a korábbi sajtóértesüléseket. Az áldozatok között van 59 férfi, 8 nő és négy gyerek. A gyerekek egyike a rendőrség szerint 1-2 év közötti lehet, egy 3, egy 8-9 és egy 10 éves kisfiú is életét veszítette. A fő gyanúsítottja a furgon egy libanoni származású bolgár férfi, a két további gyanúsított közül az egyik bolgár állampolgár, a másiknál magyar okmányt találtak. Mindhármukat Magyarországon fogták el, hogy mikor szállítják őket Ausztriába, még nem ismert.

    A magyar hatóságok - ahogyan arról korábban beszámoltunk - hét embert vettek őrizetbe, ebben az ügyben viszont csak hárman érintettek, a másik négy személyt szabadon engedik.

    A rendőrség szerint nem jutott elég levegő a furgon utasterébe, arról azonban még nincsenek információik, hogy legalább egy beömlőnyílás létrehozásával megpróbáltak-e segíteni a fuldoklókon. Hivatalos orvosszakértői vélemény még nincs, de a rendőrség szerint valószínűleg fulladás okozta a 71 ember halálát.

    Hans Peter Doskozil, Burgenland rendőrfőnöke szerint a járművet vezető nem feltétlenül tudta, hogy mi zajlik a rakodótérben, azonban valószínűsíthetőleg valamikor mégis tudomást szerzett a történtekről, különben nem hagyta volna el az autót.



  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Különös halál: kamionja tartályába fulladt a sofőr

    Különös halál: kamionja tartályába fulladt a sofőrAlgyő - Különös balesethez riasztották a tűzoltókat hétfő este az Algyő melletti Jura Ipari Parkban: eltűnt kamionja tartályában egy izopentánt szállító autó sofőrje. A román férfi holttestét a tűzoltók találták meg. Egy kamionos riasztotta hétfő kora este a szegedi tűzoltókat az Algyő melletti Jura Ipari Parkból, miután kollégája eltűnt egy izopentánt szállító német rendszámú tartálykocsi pótkocsijában. Információink szerint a pórul jár kamion román sofőrje a MOL telepre érkezett folyékony izopentánért. A telep dolgozói a kamionosnak jelezték, a tartály ereszt, így nem lehet a veszélyes anyaggal feltölteni.

  • 1200 fiatal tûnt el otthonról

    Drámaian megnõtt az otthonuktól tartósan távollevõ gyerekek száma az elmúlt években.

    10-15 éve naponta átlagosan 300 „csellengõrõl” tudtak, közülük 140 volt fiatalkorú. Ma ezek az adatok 1200 fõ, aki közül 350-en 14 év alatti.

    A Csellengõk címû mûsor producere szerint „egyre rosszabb dolgok történnek velük”, mivel folyamatosan csökken a család megtartó ereje.

  • Meggyilkolta férje a golfbajnoknõt

    Gyilkosság történt az I. kerületi Krisztinaváros egyik elegáns tömbházában. Az áldozat a kétszeres magyar golfbajnok, tévés szakkomentátor, F. Krisztina, a rendõrség a nõ férjét gyanúsítja.

    Egy jómódú, a társasági életben is ismert házaspár tragédiája ügyében nyomoz a rendõrség. A Zsolt utca egyik impozáns tömbházának negyedik emeleti lakásában Gy. Gusztáv súlyosan bántalmazta feleségét, majd a halott asszonyt magára hagyva a Balatonhoz autózott.

  • Meggyilkolta két gyermekét egy anya, majd befeküdt melléjük az ágyba

    A brit Lianne Smith egy spanyolországi hotelben végzett az öt éves Rebeccával és a 11 hónapos Daniellel. A gyerekeket egy zacskóval fojtotta meg, néhány nappal azután, hogy pedofil vádakkal letartóztatták a párját.

    A férfit, Martin Smith-t késõbb felakasztva találták meg cellájában, öngyilkos lett. A spanyolországi bíróság tárgyalótermében vágni lehetett a csendet, mikor az anya videós vallomását elkezdték levetíteni. A rendõrség által készített felvételen az asszony bemutatta, hogyan végezte ki gyermekeit a hotelben.

  • Az alvázon kapaszkodott a határsértõ

    Egy kamion alvázára kapaszkodva próbált Magyarországra bejutni egy török férfi a nagylaki határátkelõhelyen szombaton késõ este.

    A határrendészek a közös magyar-román ellenõrzési ponton átvizsgálták a kamiont.

    Ekkor látták meg a török férfit, aki a vontatmány alvázára kapaszkodott fel még Romániában, és így felkapaszkodva akart átkelni a határon.

  • Szarvasbika csapódott a mentőautóba

    Szarvasbika csapódott a mentőautóbaEz a 150 kilós szarvasbika a zalaegerszegi Alsóerdei úton nézett be egy arra haladó mentő szélvédőjén szerdán. A mentőautó megkülönböztető jelzést nem használva, beteg nélkül tartott Gellénháza irányába, amikor a nagyjából négyéves állat elé ugrott. Az ütközés következtében a mentő az árokba csúszott, a szarvas betörte a szélvédőt és agancsaival kifelé a vezetőfülkébe szorult. A mentőautó sofőrje súlyos koponyasérülést szenvedett, a mellette ülő mentőápoló pedig könnyebben megsérült. Durva, de bizonyos értelemben szerencsés a kimenetel...

  • A rendõrség is vizsgálja a diákverést

    A rendõrség is vizsgálatot indított a szekszárdi iskolai erõszak ügyében.

    Mindezt felvették mobilra. A lányt rendszeresen bántják a szakközépiskolában. Az iskolában vizsgálat indult, a diákokat nem engedik a tanárok beszélni a történtekrõl. A mobilos felvételeket szinte mindegyik tanuló látta már. Még torzítva is megrázóak. Pofonok és brutális agresszió. Ez látható a 2010.01.05-én már bemutatott mobilvideókon. A felvételt az egyik diák készítette és jutta el a médiának.

  • Újabb zsúfolt sertésfuvar - állatvédelem

    Rajtakaptak egy újabb, sertéseket minõsíthetetlen körülmények között szállító külföldi teherautót az encsi rendõrök. A sofõrök ellen állatkínzás gyanúja miatt indult eljárás, néhányuk ügyében már bírósági ítélet is született. Az elmúlt idõszakban több olyan teherautóra bukkantak a borsodi rendõrök, amelyekben nagy számú sertést szállítottak szabálytalanul összezsúfolva, embertelen körülmények között. Legutóbb kedden este Szikszónál tartóztattak fel egy ilyen tehergépkocsit, melyben összesen 62 állat utazott takarmány és folyadék nélkül, Lengyelországból Romániába.

  • Kínozták és éheztették szülei a kisfiút

    Kegyetlen esetre derült fény Csehországban: egy hét éves gyermeket már hónapok óta kínoztak és éheztettek szülei, mire fény derült az embertelenségre. A kisfiú mindössze 13 kilogrammot nyomot, amikor rátaláltak, fele olyan súlyos volt, mint a vele egykorú társai.

    Dominiket az utolsó pillanatban mentették meg. A szociális asszisztensek is elszörnyedtek, amikor meglátták a csont és bõr kisfiút, aki alig bírta tartani magát a lábán. Ráadásul teste tele volt sebhellyel. Az orvosok szerint ha nem találnak rá, már csak pár hónapig élt volna.

  • Tesztkörre vitték, belehalt

    Durván ért véget a csodaautóval való önfeledt hencegés... a nagy sebességû csapódásban a kocsi mintha "felrobbant" volna...

    WUPPERTAL — „Na, kinek lenne kedve egy körre?" – kérdezte a 38 éves olasz sofõr, miután egy németországi gépjármû-beszállító cégnek hivatalosan prezentálta a legújabb Lamborghini Gallardót. A cég egyik alkalmazottja, egy 28 éves nõ azonnal igent mondott, és az autópálya felé száguldottak.

  • Terrorban tartotta családját, húgait és az anyját is megverte

    Édesanyját és lánytestvéreit is megverte egy domaszéki tanyán élõ 19 éves fiatalember. Idegesítették a húgai - ezért ütött.

    A rendõrség tegnap szerzett tudomást az esetrõl. A gyanúsított édesanyjával és három kishúgával élt egy domaszéki tanyán. A fiatalember nem dolgozott és pszichés problémái is voltak, de nem kezeltette magát. Elmondása szerint ugyan szereti a családját, de a lányok (16, 12 és 3 évesek) többször csúnyán beszéltek vele és idegesítették.

  • Profi orvvadászokat fogtak el Fejér megyében

    Hosszas elõkészítés és információgyûjtést követõen fogtak el a rendõrök egy jól szervezett, profi orvvadász társaságot Fejér megyében. A hat fõbõl álló, továbbértékesítési hálózattal is rendelkezõ csoport négy tagját elõzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

    Az eljárásban több, mint nyolcvan trófeát, 16, köztük céltávcsõvel, hangtompítóval felszerelt lõfegyvert, éjjellátó berendezéseket, több, mint ezer lõszert és egyéb eszközöket foglaltak le.

  • Bukméker irodákat rabolt ki az Elvis-nek öltözött tolvaj

    Bukméker irodát rabolt kil Elvis Presley-nek öltözve egy brit férfi, akirõl felvétel is készült akciója közben.

    Vicces fazon.

    Több mint 400 fonttal (körülbelül 120 ezer forint) távozott, amely aligha mondható nagy fogásnak, pláne, ha Elvis pazarló életmódjára gondolunk.

    Ez az összeg nem sok mindenre elég, legfeljebb kap érte néhány év börtönt. A gyanúsított eddig két fogadási irodát rámolt ki.

  • Öngyilkos tini: megölelte barátnõjét, majd a játszótéren felakasztotta magát

    Játszótéren találták meg Flóra holttestét, a részleteket sötét homály fedi...

    Rejtély övezi a 15 éves M. Flóra halálát. A tinédzser megölelte barátnõjét, kiszökött a kollégiumból és a játszótéren felakasztotta magát. A tragédia okát a lány legjobb ismerõsei sem értik.

    ÖNGYILKOS TINI - Szerelmi bánat, rossz jegyek vagy családi gondok ûzték a halálba Flórát? A választ egyelõre senki sem tudja.

  • Tombolva verte lányát, halálosan fenyegette feleségét

    Bilincsbe verve állították elõ, majd pszichiátriára szállították a rendõrök azt a férfit, aki magáról megfeledkezett állapotban, tombolva verte össze saját tizenéves lányát Dunaújvárosban, és életveszélyesen megfenyegette a feleségét is.

    A Fejér megyei településrõl még 2010.01.09-én este kértek rendõri segítséget, miután egy férfi elõzetes szóváltást követõen, szinte önkívületi állapotban ököllel ütötte-verte 16 éves lányát dunaújvárosi otthonában.

  • Szomorú horvát vízi statisztika

    Zágráb - Fõként az emberi felelõtlenségre vezethetõ vissza, hogy Horvátországban nem csökken a víz áldozatainak száma.

    Az idei esztendõ elsõ hét hónapjában hatvanan vesztették életüket a tengerben, tavakban, folyókban vagy éppen kisebb-nagyobb medencékben. A végzetes vízi balesetek száma pontosan annyi, mint 2007 elsõ hét hónapjában volt - összegezte a tragikus számokat a horvát Javno hírportál.

  • Lemészárolta a szomszédokat, majd öngyilkos lett a békés nyugdíjas

    Vadászpuskával lelõtte három szomszédját, majd magával is végzett egy nyugdíjas a Kijevhez közeli Bucsa városban.

    A 61 éves férfi némi vodka elfogyasztása után a felesége keresésére indult, miután nem találta otthon.

    Az asszonyra az egyik szomszéd családnál bukkant, majd a háziak szidalmazása közepette hazaparancsolta.

  • Végzett magával az ámokfutó rendõr

    Végzett magával a kommandós akció közben kedden az az amerikai exrendõr, akit egy volt kollégája és további két ember meggyilkolása miatt kerestek a hatóságok. Christopher Jordan Dorner a dél-kaliforniai Big Bear Lake település környékén, egy viskóban barikádozta el magát, amelyet a rendõrök körülvettek, majd kommandósok megrohamoztak. Egy név nélkül nyilatkozó rendõrségi forrás szerint az akció résztvevõi odabentrõl egy lövést hallottak, majd közvetlenül ezután a ház lángba borult. A rendõrök a tûzoltás befejezését várják, hogy átkutathassák a romokat, és kiemelhessék, azonosíthassák Dorner holttestét.

  • Gyerekeket csonkított meg a koldusmaffia

    Ha a Gettómilliomos címû film megvakított éneklõ koldusaihoz hasonló utcagyerekeket akarunk látni, nem kell messzire mennünk. Lebukott egy román koldusmaffia-csoport, akik gyerekeket csonkítottak, hogy több millió forintos éves bevételre tegyenek szert Angliában… miközben a kicsik éheznek.

    A Fagin nevû csoport több tucat gyereket vett magához, majd megcsonkította õket, hogy kicsik Anglia utcáin kolduljanak. Ebbõl a pénzbõl persze épp csak pár falat ennivalót kapnak a gyerekek, a többibõl a koldusmaffia vezetõi impozáns palotákat építtetnek.

  • 16 éves lány vesztette életét a balesetben

    16 éves lány vesztette életét a balesetbenHalálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Kiskunfélegyházán. A helyszíni szemle adatai szerint egy Renault 19 típusú személygépkocsi Kiskunfélegyházán, az 5-ös számú főút irányából közlekedett az Alpári út irányába, amikor a Tanyasor úti vasúti átjáróban eddig tisztázatlan okból összeütközött a Kiskunfélegyháza-Lakitelek között közlekedő személyvonattal. A baleset következtében az autó 19 éves vezetője az elsődleges orvosi szakvélemény szerint 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, 16 éves utasa a helyszínen életét vesztette.