rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Huszonéves fiatalokat gázolt halálra a vonat

  • Huszonéves fiatalokat gázolt halálra a vonatHuszonéves fiatalokat gázolt halálra a vonat Szekszárdon. Már sötétben, este nyolc óra körül indultak el a síneken, azt nem tudni, hogy miért. És azt sem, hogy miért ültek le. Úgy tudni ugyanis, hogy így gázolta el őket a vonat néhány száz méterre az állomástól. Órákig helyszíneltek a rendőrök, a vonatokat is leállították. A környéken nem lakik senki, a közelben csak a szirénázásra figyeltek fel. Miután elgázolta őket a vonat, a vezetője rögtön segítséget hívott, de a két férfit már nem lehetett megmenteni. A rendőrség vizsgálja az esetet.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Meztelenül és részegen vezetett a forgalommal szemben egy férfi Szegeden

    Teljesen meztelen és súlyosan ittas sofõrt találtak egy forgalommal szemben haladó, szlalomozó autó volánja mögött a rendõrök Szegeden, a férfi ellen büntetõeljárás indult - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje vasárnap.

    Szombaton késõ este Szegeden a Horgosi úton egy, a forgalommal szemben közlekedõ, szlalomozó gépkocsira figyeltek fel a járõrök. A sofõr igazoltatása során azonban újabb meglepetés érte õket, ugyanis a gépkocsi vezetõje ruha nélkül, teljesen meztelenül ült a volán mögött.

  • Átöltöztek, mielõtt beléptek Európába

    Két csoportban, összesen tizenöt afgán határsértõt, köztük kilenc fiatalkorú személyt fogtak el a Szeged Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a hétvége folyamán a röszkei polgárõr egyesület munkatársainak jelzése alapján. A Röszkén szolgálatot teljesítõ polgárõr szombaton késõ este figyelt fel egy csoportra a Széksósi út közelében, majd azonnal értesítette a határrendészeket. A helyszínre érkezõ járõrök összesen tizenegy afgán állampolgárt igazoltattak, akik közül kilencen vélhetõen még nem töltöttek be a tizennyolcadik életévüket.

  • Drogháború Amerika kapujában

    A határ egyik oldalán erõszak, a másikon béke: a mexikói Juarez városát csak a keskeny Rio Grande és néhány határátkelõ választja el amerikai párjától, El Pasótól. Olyan közel vannak egymáshoz, hogy az amerikai polgármester az ablakából közvetlenül Juarez belvárosára lát rá. Más tekintetben azonban egy világ különíti el õket. A The New York Times helyszíni riportban számolt be arról, hogyan él egymás mellett a 600 ezer lakosú El Paso - amely az Egyesült Államok egyik legnyugodtabb városának számít -, és a másfél millió lakosú Juarez, ahol mindig kemény volt az élet, jó egy éve pedig éppenséggel a drogkartellek csataterévé vált.

  • Kilenc év börtönbüntetésre ítélte a bíróság Eva Rezesovát

    Kilenc év börtönbüntetésre ítélte a bíróság Eva RezesovátA bírónő az ítélet kihirdetése után röviden indokolta a döntést. Mint mondta, az elsőfokú ítélet ellen mindenki fellebbezett, másodfokon először is azt kellett eldönteni, hogy ezt hatályon kívül helyezik és új eljárás lesz, vagy megváltoztatják. Az ítéletben tényeket kell rögzíteni, és nem úgy, hogy "akár így is lehetett" - utalt az elsőfokú ítéletben hemzsegő "nem kizárható" fordulatokra, amit az ügyészség is kifogásolt. Emellett kimondta: semmiféle "vagány" sávváltás nem történhetett a Fiat részéről, szépen szabályosan közlekedett. „Én is ember vagyok, én is anya vagyok" - mondta a tárgyalóteremben még kedden Rezesova.

  • A balesetek megelõzése érdekében, fokozott rendõri jelenlét megyénk autópálya szakaszain

    Az M3-as és az M35-ös autópálya Hajdú-Bihar megyei szakszán a nyári idegenforgalmi idõszakban a balesetek megelõzése érdekében fokozott rendõri jelenlétre számíthatnak a közlekedõk.

    Közeledik a nyár, egyre többen indulnak nyaralni, pihenni illetve a pünkösdi ünnepi hosszú hétvégét kihasználva is egyre többen utaznak. A nyári turisztikai szezon alatt a megyénkbe érkezõ turisták száma is növekszik. Természetes, hogy ezen idõszak alatt autópálya szakaszainkon is megélénkülõ forgalomra kell számítani.

  • Megerõszakolta a rábízott kislányokat

    Játékokkal csalogatta be sátrába a gyerekeket.

    Õrizetbe vettek Németországban a hatóságok egy 49 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy legkevesebb 5 kislányt erõszakolt meg egy sportegylet sátortáborában. Az áldozatok 8 és 11 év közöttiek.

    Az esetrõl hírt adó bajor hatóságok keddi közleménye szerint a férfi részleges beismerõ vallomást tett az ügyben.

  • Brutális gyilkosság! - Megölte lányát, mert nem hallotta a focimeccset

    Egy texasi 28 éves férfi megverte, majd csavarhúzóval megölte kétéves kislányát, mivel az erõsen sírt, és a férfi nem tudta nyugodtan nézni a focimeccset.

    Megdöbbentõ

    Épp az Egyesült Államok – Ghána mérkõzés folyt, amikor a kicsi elkezdett sírni. Hogy elhallgasson, a férfi olyan erõsen megütötte, hogy a lánykának eltört néhány bordája.

  • Román Magyar rendõri akció

    Fedett, a titkosszolgálatok segítségével beépült román rendõrök buktatták le a magyarországi jogosítvány-üzlet néhány fõszereplõjét.Két romániai fedett nyomozó is magyar jogosítványt vásárolt azokkal a Kolozs és Szilágy megyei romákkal együtt, akik ellen csalás és megvesztegetés miatt indított eljárást a romániai Nemzeti Korrupcióellenes Ügyosztály.

    A rendõrök és mit sem sejtõ társaik azonban nemcsak vezetõi engedélyt, hanem a magyarországi lakhatásukat és munkahelyüket igazoló iratokat is megkapták.

  • Fekete kedd - 3 halott - elkerülhetõ lett volna...

    Egy házaspár és egy fiatal nõ halt meg a 45-ös úton

    Szentes - Szakadó esõben, csúszós úton történt az a borzalmas baleset, amelyben hárman meghaltak kedd reggel Szentes és Vásárhely közt. Egy Suzuki tartott Vásárhely felé, hirtelen áttért a bal oldalra, ott kamionnal ütközött, majd egy másik személygépkocsinak csapódott. Egy házaspár és egy fiatal nõ az áldozat. Késõ délután újabb halálos baleset történt, egy kerékpáros férfit ütöttek el... sosincs vége...

  • Megerõszakolta a részeg barátnõjét - netre került a videó

    Jó alkalomnak tartotta egy amerikai férfi, hogy kiélje szex éhségét, miután barátnõje alkoholos mámorban, magatehetetlenül feküdt.

    Fogalma sem volt a Marciopiban élõ, 20 éves lánynak, hogy megerõszakolta barátja, a 22 esztendõs Jonathan Richard Hock. Talán meg sem tudta volna, ha a férfi nem örökíti meg.

    Amikor a lány magatehetetlenül, részegen elterült, „pozícióba” állította a kamerát és kiélte magát a lányon.

  • Fél évig élvezkedtek a beteg tinin

    Egy rokon értesítette a 23 és 32 év közötti férfiakat, hogy mikor van egyedül a 17 éves, mentálisan beteg szerb lány.

    A pasik ilyenkor elmentek érte és egy lakatlan házban megerõszakolták.

    A tortúra fél éven át tartott.

    Letartóztatta a szerb rendõrség azt a négy – 23 és 32 év közötti – fiatalembert, akik fél éven át folyamatosan megerõszakolták a Brestaè faluban élõ, 17 éves J. L.-t.

  • Lövöldözés tört ki egy budapesti áruházban - ketten megsérültek

    Lövöldözésbe torkollott egy biztonsági ellenõrzés 2010.08.17-én este a Váci úti Tescóban, Budapesten.

    A lövöldözõ férfit és a társát a helyszínen elfogták.

    Az egyik biztonsági õrt hason, a másikat karon lõtte az elkövetõ - közölte Papp Judit, a Budapesti Rendõr-fõkapitányság sajtóügyeletese. Papp Judit elmondta, az elsõdleges információk szerint nem sokkal este nyolc óra elõtt két férfi érkezett a hipermarketbe, ahol vásároltak és ettek.

  • A rendõrség is vizsgálja a diákverést

    A rendõrség is vizsgálatot indított a szekszárdi iskolai erõszak ügyében.

    Mindezt felvették mobilra. A lányt rendszeresen bántják a szakközépiskolában. Az iskolában vizsgálat indult, a diákokat nem engedik a tanárok beszélni a történtekrõl. A mobilos felvételeket szinte mindegyik tanuló látta már. Még torzítva is megrázóak. Pofonok és brutális agresszió. Ez látható a 2010.01.05-én már bemutatott mobilvideókon. A felvételt az egyik diák készítette és jutta el a médiának.

  • Henceg, a rendõrkutya duplázott

    Esõs, párás idõ nehezítette a rendõrkutya dolgát, azonban így is rendõrkézre juttatta a lopással gyanúsított elkövetõket.

    Hétfõn reggel a becsehelyi Imre-hegyrõl nyúllopásról értesítették a rendõrséget. A bejelentés adatai alapján egy pince mögötti lakattal lezárt ólból ismeretlen elkövetõ eltulajdonított két anyanyulat a hétvégén. A helyszíni szemle keretében az ól közelébõl feltehetõen az elkövetõ által hátrahagyott lábnyomokról rendõrkutyát indított Székely Tamás r. zászlós, csörnyeföldi körzeti megbízott.

  • Fertõzésveszélyben a rendõr!

    Budapest - Az egészségre fokozott veszélyt jelentõ vírusoktól tartanak a Rendõrségnél dolgozók, akik az elfogott, elõállított és õrzött illegális migráns külföldiekrõl átterjedhetõ hastífusz, hepatitis és rühfertõzésnek vannak kitéve.

    A Rendészeti Védegylet (RV) figyelmeztet, hogy a többszörösére megugrott illegális migrációból adódó fertõzésveszély a rendõrségi egészségügyi óvórendszabályok szigorítását követelik meg, egyben pluszforrásokat igényelnek a rendõrök egészségvédelme érdekében.

  • Halálra éheztette 2 éves kislányát egy katonafeleség

    Halálra éheztette 2 éves kislányát egy katonafeleség, miután elhatalmasodott rajta a depresszió. Tiffany Nicole Klapheke azt állítja, képtelen volt egyedül megbirkózni a stresszel, amit a férje tengerentúli kiküldetése okozott nála. A texasi nõ depressziós lett, és nem gondoskodott többé három kicsi gyermekükrõl. Legkisebb gyermeke, egy alig 2 éves kislány az alultápláltság és kiszáradás áldozata lett, miután az anyja nem adott neki enni. Három éves nõvére és hat hónapos húga szintén súlyos állapotba került, de megúszták élve. Egyelõre mindkettõjüket az intenzív osztályon ápolják.

  • Meghalt Michael Jackson - A magánorvos nem adott injekciót

    A doktor helytelenül hajtotta végre az újraélesztést?

    Michael Jackson gyógyszerfüggõ volt?

    A magánorvos nem adott erõs fájdalomcsillapító injekciót Michael Jacksonnak halála elõtt - közölte az orvos ügyvédje vasárnap, cáfolva az errõl szóló híresztelést.

    Michael Jackson hirtelen halála után magától értetõdõ kérdés, hogy vajon ki neveli fel a popherceg árván maradt három gyermekét.

  • Őrizetbe vették az agyonvert kétéves kislány nevelőapját

    Őrizetbe vették az agyonvert kétéves kislány nevelőapjátEmberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség annak a kétéves kislánynak a nevelőapját, akit a múlt szerdán súlyos sérülésekkel vittek kórházba Tápiószeléről. A gyermek két nap múlva belehalt sérüléseibe. A kirendelt igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a gyermek halálában idegenkezűség is szerepet játszott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a kislány nevelőapját, B. Béla 38 éves tápiószelei lakost.

  • Nászútján érte a szörnyû baleset a fiatal nõt

    Natalie Creane élete legszebb utazásán vett részt, mikor szokatlan baleset érte. A lányt annyira erõsen megütötte egy szekrény ajtaja, hogy kómába esett.

    Nem sok idõt jósolnak az orvosok a 34 éves Natalie Creane-nek. A fiatal nõ hetek óta mélyaltatásban van, és életjelei egyre gyengébbek. Az asszonyt éppen a nászútján érte a szörnyû baleset, ami most elveheti az életét is. Creane és férje Dubaj legdrágább hoteljében szálltak meg. Az orvosok szerint csoda lenne, ha Natalie felébredne a kómából.

  • Lefejezte saját anyját a szinész

    Bibliai passzusokat ordibálva végzett anyjával Michael Brea. A Csúnya Betty címû sorozatban hírnevet szerzett haiti származású színészt a rendõrök csak sokkolóval tudták megállítani.

    Megdöbbentõ eset.

    Michael Brea szerzett némi hírnevet a Címlapsztori címû sorozatban, de a világraszóló ismertséget most kapta meg igazán: New York-i otthonában egy karddal végzett anyjával a haiti származású amerikai színész.