rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Rendõrkézen az autófeltörõ banda

  • Autófeltörõ bandát fogtak el a rendõrök kedd hajnalban Nyíregyházán. A háromfõs bandát az egyik lakótelepen kapták el, amikor egy értékes robogót akartak ellopni. A fiatalok összesen 21 gépkocsi feltörését ismerték be a rendõrségen.

    A Nyíregyházi Rendõrkapitányság munkatársai az elszaporodott gépkocsi-feltörések miatt figyelõszolgálatot szerveztek a városban.

    A három fiatalt tetten érték a rendõrök.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Fedor Rita szerint az elfogott vásárosnaményi fiatalok kihallgatásuk során beismerõ vallomást tettek. Elmondták, hogy az elmúlt három hétben a megye több településén összesen 21 gépkocsit törtek fel. Ezekbõl az autókból rádiósmagnókat loptak el. Az eljárást a Nyíregyházi Rendõrkapitányság folytatja, egy embert õrizetbe vettek.

    Úgy tudni, hogy a lopásokkal és rongálásokkal okozott kár több százezer forint.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • 80 milliót csaltak ki a nõtõl

    Apa és két fia ellen indult eljárás csoportosan elkövetett rablás, valamint csalás bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Egy budapesti nõtõl mintegy nyolcvan millió forint értékben vittek el értékeket és csalták ki a pénzét – közölte a Budapesti Rendõr-fõkapitányság.

    A rendõrség jelenlegi adatai szerint a 49 éves férfi 2009-ben ismerkedett meg a nõvel, akinek a budapesti, III. kerületi állandó lakcímére bejelentkezett. A nõ elmondása szerint amikor együtt voltak, a férfi többször kért tõle pénzt, drága ruhákat, amiket õ fizetett neki.

  • Életfogytiglani fegyházat kapott a brutális polgári gyilkosság elkövetője

    Életfogytiglani fegyházat kapott a brutális polgári gyilkosság elkövetőjeElső fokon életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki hétfőn a Debreceni Törvényszék a 2012-es polgári brutális gyilkosság elsőrendű vádlottjára. Másodrendű vádlott testvére tíz év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott. Az ítélet nem jogerős. Az elsőrendű vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, társtettesként elkövetett, szemérem elleni erőszakban és kifosztásban találták bűnösnek. Öccse az ítélet szerint az emberölést, illetve a kifosztást bűnsegédként, a szemérem elleni erőszakot társtettesként követte el.

  • Megcsúszott majd árokba borult egy mentőautó

    Megcsúszott majd árokba borult egy mentőautóÁrokba borult egy mentőautó Dány belterületén - közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem. A megkülönböztető jelzést használó mentőautó egy kanyarban, eddig ismeretlen okból megcsúszott és az árokba borult. A mentő nem szállított beteget, a kéttagú személyzet egyik tagja sem sérült meg, csupán anyagi kár keletkezett. A dányi Széchenyi utcában felborult kocsit a helyszínelés befejezését követően a gödöllői tűzoltók emelik ki az árokból.

  • Eszméletvesztésig verte lányát a kegyetlen anya

    A 23 éves Elizabeth Escalona addig verte 2 éves kislányát, hogy Jocelyn Cedillo két napig kómában feküdt. A kegyetlen anya, mielõtt többször hasba rúgta a kislányát, nevelési szándékkal a gyerek kezeit is a falhoz ragasztotta.
    Amikor nagymama hazaért. Jocelyn Cedillo már elveszítette az eszméletét. Nem ez volt ez elsõ eset, hogy a nõ erõszakoskodott a gyerekével. Escalona tárgyalása szeptemberben lesz és egészen biztos, hogy börtönbe kerül. "Egyedül isten ítélkezhet felettem" - ennyivel kommentálta az esetet a nõ.

  • Lövöldözés tört ki az olasz kormányfői hivatal előtt

    Lövöldözés tört ki az olasz kormányfői hivatal előttLövések dördültek az olasz kormányfői hivatal előtt. Az incidens az új olasz kormányfő - kissé távolabb zajló - esküje közben történt, két rendőr megsérült. Szemtanúk szerint az öltönyt és nyakkendőt viselő férfi öt méter távolságról nyitott tüzet a csendőrökre, és nyolc lövést adott le rájuk. A csendőrök viszonozták a tüzet. A lövöldözésben az egyik csendőr a nyakán, a másik a lábán sebesült meg. A támadó, illetve egy járókelő is megsebesült. A támadót őrizetbe vették. Indítékai nem ismertek, a polgármester közölte, nem terrorcselekmény történt.

  • Legális szeszfõzdéje van, mégis pancsolta a szeszt

    3700 liternyi tisztaszeszt, illetve pancsolt szeszes italt találtak a vámnyomozók egy kaposvári lakóház pincéjében és garázsában. Az ügy érdekessége, hogy a tetten ért gyanúsítottnak egy legális szeszfõzdéje is van, a nyomozók ezért most annak tevékenységét is vizsgálják.

    Emellett több eszközt, berendezést is találtak, melyekbõl gyanítható, hogy a tetten ért helybéli férfi hosszabb ideje volt berendezkedve italok pancsolására.

  • Személyvonattal ütközött a busz - a buszsofőr az életét vesztette

    Személyvonattal ütközött a busz - a buszsofőr az életét vesztetteA Dombóvárról a Déli pályaudvarra közlekedő személyvonat összeütközött az Alba Volán autóbuszával Nagylók állomásnál, a vasúti átjáróban. A busz sofőrje a helyszínen életét vesztette. Az autóbusz - amelyben csak a sofőr utazott - kettészakadt az ütközéstől. A vonaton mintegy hetvenen voltak, senki sem sérült meg közülük. Reggel 5 óra 35 perckor a nagylóki átkelőn, tilos jelzés ellenére próbált átmenni egy helyközi járat. Szerencsére még nem szállított utasokat, a busz az ütközésben szétszakadt, a sofőr a helyszínen meghalt.

  • Támadják a nemi erõszakos játékot

    Egy lépéssel elõbbre jutottunk gyermekeink védelmében!

    Japánban szigorúbban ellenõrzik a szexuális jellegû játékokat!

    A japán szoftveripar bejelentette, hogy visszavonja a minõségtanúsítványát jelentõ címkéjét a szexuális erõszakot tartalmazó videójátékokról, miután heves vita bontakozott ki egy - nemi erõszakot szimuláló - videójáték körül.

  • Szülõk verekedtek egy iskolánál

    Egy házaspár és egy apa verekedett össze csütörtökön reggel egy orosházi iskola elõtt. A szülõk gyermekeik miatt kezdtek vitatkozni, az egyik szülõ könnyebben megsérült.

    A vita azután robbant ki, hogy az egyik gyermek apja az iskolában korábban szóvá tette, hogy fiát piszkálják. A megnevezett diák szülei reggel az iskola elõtt elõbb vitatkozni kezdtek az egyedül érkezõ apával, majd a házaspár férfi tagja többször meg is ütötte.

  • Imponálni akart a randin, ezért megrendezett egy késelést

    Egy késelõs támadó lefegyverzésével akart imponálni az elsõ randevún egy férfi – megrendezte a támadást, de pechére lebukott, a hölgy pedig szóba se akart állni vele azóta.

    Jeffery Tyler Siegel azt mondta a rendõröknek, hogy egy talpig feketébe öltözött férfi ugrott elõ a semmibõl, és rontott rájuk szombat este. „Te elmehetsz, a barátnõd viszont marad" – harsogta a támadó, mire Siegel színpadiasan elküldte a nõt, õ pedig maradt, hogy szembeszálljon a kést hadonászó ismeretlennel.

  • Párnával megfojtotta anyját, majd magával is végzett

    Hátborzongató tettre vetemedett egy elismert román újságírónõ néhány nappal ezelõtt Bukarestben: párnával megfojtotta anyját, majd a fûtõtestre felakasztotta magát.

    A rendõrséget a szomszédok értesítették, akik kedden erõs szagra panaszkodtak Cristina Verona lakása elõtt. Az 44 éves Cristina Verona, aki az Elle és a The Reader's Digest fõszerkesztõjeként, a Grafitti BBDO Advertising PR-igazgatójaként és az Egyesült Nemzetek Szervezeténél szakértõként dolgozott, a törvényszéki szakorvosok szerint anyja mellkasára térdelt, és egy párnával megölte.

  • Zarándokokat szállító busz tragédiája Ukrajnában

    Tizennégy orosz állampolgár vesztette életét, huszonkettõ pedig megsérült egy autóbuszbalesetben Ukrajnában - közölte szombaton az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma, pontosítva a korábbi adatokat.

    A Neoplan márkájú autóbusz - amellyel negyvenöt orosz állampolgár utazott - eddig ismeretlen okból átlépte a felezõvonalat, áttért a menetiránnyal szemközti oldalra és felborult.
    A baleset Csernyihiv megyében, a Kijev-Csernyihiv autópályán történt.

  • Fenyegette a macskáját, ezért lelõtte a férjét

    A 42 éves, Audrey Deen Miller gyomorszájon lõtte a férjét, mivel a férfi azzal fenyegetõzött lelövi az egyik macskájukat. A texasi nõt letartóztatták, de a macskának semmi baja.

    Audrey Deen Miller és férje csúnyán összevesztek. A férfi azzal fenyegetõzött, hogy lelövi az egyik macskájukat. Tudta, hogy felesége teljesen oda van a cicákért és ezzel biztosan fájó pontját találja majd el.
    A férfi állapota stabil, a macskának semmi baja nem esett.

  • Tankolás után fizetés nélkül lelépnek

    A trükkös tolvajok megtankolják lopott rendszámos kocsijukat, majd a naftával fizetés nélkül lépnek olajra. Arra gondosan ügyelnek, hogy a tankolás ne érje el a 20 ezer forintot, mert így csak szabálysértésért lehet eljárást indítani ellenük.

    Az elkerülõ autópálya építése miatt a városba terelt átmenõ forgalommal jócskán megnõtt a külföldi rendszámú autók száma Szegeden. Az ügyeskedõk ezt kihasználva lopott német, holland vagy olasz forgalmi jelzéssel állnak be a kutakhoz.

  • Visszanyúlnak a múlt aktáihoz

    A hírszerzés is beszállt a romák orgyilkosai után indított hajtóvadászatba. Tíz évre visszamenõen minden lõfegyverrel elkövetett, továbbá az összes robbantásos bûnügy aktáit újra elõveszi a rendõrség. A romák orgyilkosai ellen indított hajtóvadászatba bekapcsolódott az Információs Hivatal is.

    "Kisebb háború megvívásához elegendõ" fegyvert foglalt le a rendõrség a Nemzetbiztonsági Hivatallal közösen végrehajtott akcióban Borsod megyében.

  • A balesetet okozó fiatal sofőr állítja: nem versenyeztek

    A balesetet okozó fiatal sofőr állítja: nem versenyeztekKórházban van és őrizetben az a fiatal férfi, aki a szombati tragikus balesetben résztvevő egyik autót vezette. A balesetben ketten meghaltak. Szombaton a 2-es főúton, Vác közelében történt a baleset, amely során egy Audi kombi - egy szemtanú szerint - legalább 140-el csapódott egy Hondának. A harmonikává gyűrődött roncsban egy nő és férje azonnal meghalt, kislányukat, barátnőjüket, T. Zitát és az ő gyermekét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az Audit vezető fiatal, aki karcolásokkal megúszta a balesetet, két utasával együtt a váci kórházba szállították.

  • Nagymamáját akarta megerõszakolni egy 20 éves fiú

    Meg akarta erõszakolni a saját nagymamáját egy 20 éves fiú az Egyesült Államokban. Samuel Dye múlt csütörtökön látogatta meg a nagyanyját. Aznap délután állítólag arról panaszkodott neki, hogy nincs barátnõje, illetve nem tud megkapni magának senkit.
    Erõszakoskodni kezdett vele, mire a 61 éves hölgy sikoltozni kezdett, illetve arra kérte az unokáját, hogy hagyja abba, amit csinál. A szexuális zaklatásnak a fiú apja vetett véget, aki meghallotta anyja sikolyát. Berohant a szobába, ahol letolt nadrággal találta a fiát, amint a nagymamáján feküdt.

  • Lövöldözés tört ki egy budapesti áruházban - ketten megsérültek

    Lövöldözésbe torkollott egy biztonsági ellenõrzés 2010.08.17-én este a Váci úti Tescóban, Budapesten.

    A lövöldözõ férfit és a társát a helyszínen elfogták.

    Az egyik biztonsági õrt hason, a másikat karon lõtte az elkövetõ - közölte Papp Judit, a Budapesti Rendõr-fõkapitányság sajtóügyeletese. Papp Judit elmondta, az elsõdleges információk szerint nem sokkal este nyolc óra elõtt két férfi érkezett a hipermarketbe, ahol vásároltak és ettek.

  • Legalább120 férfival közösült a 12 éves kislány

    Egy tasmán férfi 120 embernek közvetítette ki barátnõje tizenkét éves lányát szexuális szolgáltatásokra, óránként 200 dollárért. A férfi a lány anyján próbált így segíteni, aki arra panaszkodott, mennyire nincs pénze, az ötlettel mindhárman elégedettek voltak, a kislányt is beleértve, akinek így legalább volt zsebpénze drogra.

    Az ötletgazda tíz évet kapott, az anya ítéletét még nem hozták meg, a 12 éves lányt pedig az óvszer nélküli munkákkal összeszedett nemi betegségek miatt kezelik.

  • Drogfutár pedagógust fogtak Nógrádban

    Házkutatáskor 12 tõ indiai kendert találtak nála.

    Drogfutár pedagógust fogtak el a rendõrök a Nógrád megyei Jobbágyiban. A fiatal salgótarjáni férfit és egy nõismerõsét õrizetbe vették, egyúttal keresik, hogy honnan szerezték be, és kiknek adhatták tovább a kábítószert.

    Kiderült, hogy a Jobbágyinál elfogott férfi egy szécsényi presszóba vitte volna a drogot.

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%