rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Megint a kerítés rázta meg a betolakodókat - eljárás indul a tulajdonos ellen

  • Két gyermeket rázott meg a kerítésbe vezetett áram a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszalúcon, a hétéves gyermekek könnyebb sérülést szenvedtek, kórházba szállították õket.

    Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje az esetrõl elmondta: a 60 éves tiszalúci férfi a zöldségét védve vezette az áramot a kerítésbe. A két gyermek szombaton este hat óra körül át akart bemászni a kertbe, ekkor rázta meg õket az áram.

    Hozzátette: édesanyjuk értesítette a történtekrõl a helyi rendõrséget.
    A megyei rendõr-fõkapitányság emberölés kísérlete miatt indított büntetõeljárást, a 60 éves férfi szabadlábon védekezhet.

    A Borsod megyei bíróságon a napokban kezdõdött meg annak a kesznyéteni férfinak a büntetõpere, aki veteményesét árammal védte, és tavaly júliusban a kerítését átugró három helybéli férfi egyikét halálos áramütés érte.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Meggyilkolták az Európa-bajnok röplabdázót és éllettársát

    Meggyilkolták az Európa-bajnok röplabdázót és éllettársátA spanyol rendőrség Murcia közelében megtalálta a korábban Európa-bajnokságot is nyert Ingrid Visser röplabdázó és élettársa holttestét. A holland Ingrid Visserrel és élettársával Spanyolországban végeztek ismeretlenek. A spanyol rendőrség megtalálta a május 13-án eltűnt, 35 éves Ingrid Visser és 57 éves élettársa holtestét Murciában. Az egykori holland válogatott röplabdás nyaralni ment Spanyolországba, két hete bejelentkezett egy helyi hotelba, majd eltűnt, senki sem látta. A pár még május 13-án tűnt el Murciában. Nyaralni mentek Spanyolországba.

  • Diósdi maffiaper - egy életfogytiglan, 30 letöltendõ szabadságvesztés - képekkel!

    A diósdi maffiaper 41 vádlottja közül mintegy 30-at ítélt letöltendõ szabadságvesztésre az elsõfokú ítéletében a Pest Megyei Bíróság, egy ember kapott életfogytiglant.

    A vádlottak közül egyet ítélt életfogytig tartó szabadságvesztésre a bíróság, további nyolc vádlott kapott tíz év vagy annál hosszabb idõtartamú szabadságvesztést. A letöltendõ szabadságvesztésre ítélt vádlottak közül tucatnyinak csak néhány hónapra kell büntetés-végrehajtási intézetbe vonulnia, mert az elõzetes letartóztatás során büntetésük jelentõs részét letöltötték.

  • 13-an sérültek meg a súlyos szentesi vonatbalesetben

    13-an sérültek meg a súlyos szentesi vonatbalesetbenA rendelkezésre álló információk szerint összesen 13 sérültet szállítottak kórházba az OMSZ munkatársai Szentesen, a 4521-es főút vasúti átjárójában 2014. március 3-án a déli órákban történt vonatbaleset miatt. Az elsődleges adatok alapján a sérültek közül 1 személy súlyos, míg további 1 fő életveszélyes sérüléseket szenvedett. Utóbbit a helyszínről mentőhelikopter szállította el. Az elsődleges adatok alapján a tehergépjármű Szentesen az ipartelepi útról kanyarodott a téglagyári útra, amikor -eddig ismeretlen okokból - a jármű felakadt a sínen.

  • A CIB Bank ügyfeleire támadtak az adathalászok

    Nagy mennyiségben hajtottak végre internetes támadást a 2010.01.04-én ismeretlen adathalászok a CIB Bank ügyfelei ellen.

    Az adathalász oldalt a bank idõközben már töröltette, egyben rendõrségi feljelentést tett, ismeretlen tettesek ellen. A hétfõi nap folyamán nagy mennyiségû bankkártya-adatot próbáltak megszerezni ismeretlenek, a CIB Bank nevében, a pénzintézet honlapját lemásolva.

  • Beosztottait zaklatta a volt fõrendõr

    Alárendeltjeinek és beosztottjainak szexuális zaklatása miatt egy év - három év próbaidõre felfüggesztett - börtönbüntetésre és lefokozásra ítélte a Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság idõközben nyugdíjazott rendõrtisztjét 2009.12.08-án a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa. Az ítélet nem jogerõs.

    A bíróság szerint a 49 éves alezredes vezetõi hatalmával visszaélve nõi mivoltukban megsértette, becsületükben megalázta beosztottjait.

  • Szörnyû tettekkel gyanúsítják - a férfi csak egyet ismer el

    Tagadja nevelt fia meggyilkolását az a bakonygyepesi férfi, aki egy tavaly márciusi éjszakán súlyosan megsebesítette a feleségét, majd az annak segítségére sietõ 15 éves fiát mellkason szúrta.

    A fiú a helyszínen életét vesztette - közölte a Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság sajtóügyeletese. A jelenleg is elõzetes letartóztatásban lévõ férfi a terhére rótt bûncselekmények elkövetését tagadja, egyedül kislánya veszélyeztetését ismeri el.

  • Kútba dobták a házaspárt a gyilkosok

    A nyomozóhatóságnak nem volt esélye élve kiszabadítani a szolnoki Baunok házaspárt, mert az azóta elfogott gyanúsítottak arra nem hagytak lehetõséget - mondta Balotai Attila õrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) osztályvezetõje a bûnügyrõl tartott sajtótájékoztatón Szolnokon.

    A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége, Baunokné Hidvégi Julianna tavaly november 17-én tûnt el házukból. Holttestüket december 6-án, Újszász határában, egy használaton kívüli kútban találták meg.

  • Jeges folyóba dobta 16 hónapos kisfiát egy olasz férfi

    A Tiberis folyó jeges vizébe dobta 16 hónapos kisfiát egy olasz férfi. Így ágy állt bosszút, mert a neje veszekedett vele.

    Patrizio Franceschellit 30 év börtönre ítélte a római bíróság. A 26 éves férfi tettére nincs sem magyarázat, sem bûnbocsánat, hiszen megölte 16 hónapos kisfiát. Egyszerûen fogta a kis Claudiót és a Tiberis folyó jeges vizébe dobta egy hídról. Az ez év februárjában történt esetnek szemtanúja is volt, egy börtönõr nézte végig a horrorisztikus jelenetet, de segíteni nem tudott.

  • Több mint ezer rendõr büntetett elõéletû Nagy-Britanniában

    London - Priusza van több mint ezer állományban lévõ rendõrtisztnek Nagy-Britanniában - derült ki szerdán az információ szabadságáról szóló törvények alapján nyilvánosságra hozott adatokból.

    Az 1063 elítélt tiszt közül 77-re erõszakért, 36-ra lopásért és 96-ra csalásért szabtak ki büntetést.

    Az elítélt rendõrök több mint fele gyorshajtó, ittas vezetõ vagy más közlekedési szabálysértõ volt.

  • Fejlövéssel ért véget a 12 órás túszdráma (sokkóló képekkel)

    Tizenkét órán át tartott a manilai dráma, melynek a túszejtõ kiiktatásával vetettek véget a rendõrök.

    Összesen 9 ember vesztette életét.

    Az 55 éves Rolando Mendoza a manilai rendõrség nyomozója volt, de menesztették állásából. A Fülöp-szigeteki rendõrség órákig próbált tárgyalni Mendozával, aki három gyereket, három nõt és egy 73 éves férfit szabadon is engedett. A férfi drasztikus lépésre szánta el magát, túszul ejtett egy buszt, melyen 25-en tartózkodtak.

  • 13-an vesztették életüket a washingtoni lövöldözésben

    13-an vesztették életüket a washingtoni lövöldözésbenEgyetlen tettes hajtotta végre a vérengzést az amerikai haditengerészet washingtoni logisztikai parancsnokságán - jelentette be a washingtoni rendőrség vezetője helyi idő szerint hétfőn éjfél előtt nem sokkal. A korábbi hírek arról szóltak, hogy az elkövetőnek feltételezések szerint tettestársa is volt, akit köröztek. Éjszakai nyilatkozatában a washingtoni rendőrfőnök, Cathy Lanier már cáfolta ezt, hangoztatva, hogy egy embert tartanak felelősnek a történtekért. Mint mondta, bizonyossággal azt lehet mondani, hogy egyetlen egy ember felelős a támadásért.

  • Megerõszakolta és megfolytotta unokahúgát a pedofil férfi

    John Maden 2010 áprilisában brutálisan megerõszakolta és meggyilkolta saját unokahúgát, Tia Rigget.

    Megdöbbentõ.

    A tizenkét éves kislányt bedrogozta, többször hasba szúrta, miközben szadista szexuális aktusra kényszerítette, majd egy gitárhúrral megfojtotta.

    A harmincnyolc éves férfi ezek után teljesen nyugodtan hívta fel a rendõrséget: – Most fejeztem be az unokahúgom meggyilkolását.

  • Két órán belül elfogták a szegedi gyilkosság gyanúsítottját

    Két órán belül elfogták a szegedi gyilkosság gyanúsítottjátEmberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség azt a 24 éves fiatalembert, aki megölt egy 36 éves férfit az egyik szegedi vendéglátóhelyen. A nyomozás eddigi adatai szerint 2016. február 2-án 2 óra 45 perc körüli időben az egyik szegedi vendéglátóhelyen a 24 éves N. Bence egy bicskával megölte az ott lévő egyik vendéget, egy 36 éves férfit. A bűncselekmény indítéka egyelőre nem tisztázott. A helyszínre érkező rendőrök megállapították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi személyazonosságát.

  • Mentõautó karambolozott és borult fel Dunaújvárosban

    ...sérültek és káosz...

    Egy életveszélyes, egy súlyos és három könnyû sérültje van annak a balesetnek, amelynek során az elsõdleges adatok alapján egy megkülönböztetõ jelzést használó mentõautó és egy Wartburg személyautó ütközött össze a Petõfi utca 87. szám elõtt eddig tisztázatlan körülmények között. A helyszínre két mentõhelikopter és két mentõautó érkezett. Az életveszélyes sérültet helikopterrel szállították kórházba.

  • Bombát bütykölt a melléképületben - felrobbant a ház

    Egy bomba bütykölése közben levegõbe repítette házát egy zalaegerszegi fegyvergyûjtõ. J. István szörnyethalt, 19 éves fiát életveszélyes állapotban vitték kórházba.

    Régóta rettegtek a Botfa utca lakói, hogy J. István második világháborús fegyverarzenálja bajt hoz rájuk. 2011 március 7-én este a balsejtelem valósággá vált. Feltételezések szerint a 44 éves családfõ a melléképületben egy robbanószerkezetet szerelt szét, amikor bekövetkezett a detonáció. J. István azonnal meghalt, az udvaron tartózkodó 19 éves fia, Dávid súlyos égési sérüléseket szenvedett.

  • Férje robbantotta fel a várandós asszonyt

    Mankóval jár Victoria Fabian, miután férje, Nicholas 2010-ben felrobbantotta az akkor terhes asszony kocsiját. A nõ és magzata a csodával határos módon túlélte a merényletet.

    Kegyetlen volt a férje.

    A leszerelt katona, Nicholas Fabian hatalmas adósságot halmozott fel, ráadásul megcsalta feleségét, Victoriát. Amikor a harmadik gyermekükkel várandós asszony 2010-ben rájött férje ügyeire, kérdõre vonta, majd beadta a válási papírokat.

  • Négyen erõszakolták meg a 8 éves kislányt! Szüleinek nem kell…

    Négy libériai kiskorú fiút vádolnak az amerikai hatóságok azzal, hogy megerõszakoltak egy nyolcéves, szintén libériai kislányt Arizona államban.

    A még múlt héten történt eset vádlottainak egyikét, egy 14 éves fiút nem a felnõttek, hanem a fiatalkorúak bírósága elé állítják majd - közölte pénteken az illetékes hatóság. A kislány elleni erõszak nem csak a helyieket rázta meg, de az egész Egyesült Államokat, miután a lány szülei közölték, hogy mivel a gyerek "szégyent hozott a családra", a jövõben nem kívánják õt nevelni.

  • Két kamion ütközött össze a 4-esen

    Két kamion ütközött össze a 4-esenÖsszeütközött két kamion a 4-es számú főúton Abony határában, a járművek vezetőit a mentők a helyszínen ápolják. A műszaki mentés ideje alatt az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták. Az egyik jármű az árokba borult, rakományát egy másik kamionra pakolták. 2 óra 25 perc körüli időben a 4-es számú főút 92-es kilométerszelvényében eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött két kamion. Az ütközés következtében az egyik jármű az árokba csúszott, a másik pedig elfoglalja a főút sávjait. A balesetben senki nem sérült meg.

  • Borzalom! Vízbe fojtotta lányát, majd önmagát is!

    Az angol közvéleményt mélyen megrázta anya és lánya tragikus halála. A legfrissebb szakértõi jelentés szerint fürdetés közben véletlenül megfulladt a kislány, erre anyja kivitte a ház mögötti tóhoz, beledobta, majd magát is vízbe ölte.

    A 41 éves virágkötõ, Jude Richmond a tanúk szerint bipoláris elmezavarban szenvedett, házassága nem sokkal a tragédia elõtt ment tönkre, és a szcientológia megszállottja lett.

  • Maffiavadász kerestetik Szicíliában

    Róma - Senki sem akar már bíró vagy államügyész lenni Szicíliában. Az igazságszolgáltatásban 55 állás szabadult fel, betöltésük azonban nehézségekbe ütközik: eddig mindössze négyen jelentkeztek, hogy ügyészi feladatokat lássanak el - adta hírül az olasz sajtó hétfõn.

    Az államügyészek nehéz életkörülményei, az állandó rendõri védelem, a rossz technikai és személyes felszereltség, valamint az Olaszország többi részéhez való gyenge infrastrukturális kötõdés az, ami miatt senki sem szeretné, hogy Szicíliába helyezzék át - mondta Luca Palarma, az ANM, az olasz bírók szövetségének elnöke.