rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • A Rózsadombon is gyakori az áramlopás

  • Nemcsak a hátrányos helyzetû kelet-magyarországi falvakban, hanem a jómódúak körében is elterjedt az áramlopás, legalábbis ez derül ki a statisztikákból.

    Információk szerint pizzériákban, javítómûhelyekben és a medencés, szaunás rózsadombi villákban is gyakori az áramlopás. Csak a módszer különbözik. A nehéz helyzetben lévõk kezdetleges, életveszélyes módszerrel a távvezetékrõl lopják az áramot egy egyszerû dróttal, a gazdagabbak akár 100 ezer forintot is hajlandóak kiadni, hogy csökkentsék áramköltségeiket.

    Az ELMÛ szóvivõje cáfolta, hogy a lopott áramot a legális fogyasztókkal fizettetik meg. Boros Norbert szerint azonban az így kiesõ bevételek a közvilágításra, a viharok okozta károk helyreállítására, illetve a villanypóznák újrafestésére szánt keretbõl hiányoznak.

    A szakember szerint nehéz bizonyítani a lopás tényét, ráadásul a jogi környezet sem kedvez az áramlopás elleni fellépésnek. Boros Norbert szerint ugyanis a bíróság sokszor elfogadja azt a védekezést, hogy a lebukott tolvaj akkor lopott elõször, amikor elkapták.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Saját lányával erõszakoskodott a tanár?

    Verte, fogdosta a fenekét, melleit és pornófilmeket nézetett vele a saját apja - ezt állítja egy 17 éves szigetvári lány.

    A férfi a helyi szakközépiskolában tanít, ott, ahová a lánya is jár. A férfi ellen feljelentést tettek, a rendõrök bilincsben vitték el az iskolából még múlt héten.

    A bíróság azonban nem látta indokoltnak elõzetes letartóztatásba helyezését, mert nem merült fel a gyanú, hogy újra molesztálná a kislányt, mivel õ már elköltözött tõle.

  • L-39-es típusú sugárhajtású repülõgép zuhant le Szabolcsban

    Életét vesztette annak a katonai gépnek a kétfõs személyzete, amely pénteken zuhant le Fehérgyarmat közelében. A pilóták kiképzésen voltak az L-39-es típusú sugárhajtású géppel, amikor lezuhantak. A Magyar Honvédség csehszlovák gyártmányú, sugárhajtású kiképzõgépe fél 12 körül zuhant le, a lakott területtõl mintegy 500 méterre.Bár megpróbáltak katapultálni, csak egyikük tudta elhagyni a gépet, de õ sem élte túl a zuhanást.

  • Szexrabszolga-katalógust készítettek a gyerekekbõl

    Szexrabszolga-katalógust készítettek egy osztrák gyermekotthon lakóiból, akiket rendszeresen pedofil megrendelõik lakására szállítottak.

    Az August Aichhorn Haus nevû bécsi gyermekotthon üzemeltetõi ellen a 90-es években már folyt eljárás, ám az ügy aktáit feltûnõen hamar bezárták elegendõ bizonyíték hiányában. Most egy neve elhallgatását kérõ, 24 éves egykori otthonlakó fordult a médiához. Az érintett intézményt nem lehet elérni telefonon, és honlapjuk sem mûködik, az ügyészség részérõl a szóvivõnõ.

  • Apja fegyverével lõtte magát fejbe

    Rejtély, hogy miért lõtte magát fejbe a tinilány, P. Szilvia. A diák kalandos úton jutott apja illegálisan tartott fegyveréhez, amellyel végül kioltotta az életét.

    Rendõrök lepték el az angyalföldi ház egyik lakását, az épületben futótûzként terjedt a szörnyû tragédia híre. Azt azonban senki sem tudta, hogy P. László sportfegyvert tartott otthon, így mindenkit meglepett a lány öngyilkossága.

    A tragédia elõtt nem sokkal P. Lászlónak el kellett utaznia otthonról, így biztonságba akarta helyezni két, illegálisan tartott fegyverét.

  • Krimi a gyógyintézetben!

    Kommandósoknak kellett ártalmatlanítani egy beteget a nagykállói pszichiátriai szakkórházban csütörtökön - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. A férfi a gyógyintézetben rátámadt két ápolóra, majd tört-zúzott a mosdóban, végül bezárkózott egy WC-be, és senkivel sem volt hajlandó szóba állni - mondta Fedor Rita. A helyettes szóvivõ tájékoztatása szerint a kórházba riasztott szabolcsi fõkapitányság akció csoportjának kommandósai végül kényszert alkalmazva hozták ki a beteget a helyiségbõl és adták át az ápolóknak, akik nyugtató injekcióval csillapították le.

  • Szabad lesz Dominik gyilkosa

    Egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság csütörtökön azt az asszonyt, akinek kétéves kisfiát 2007 nyarán halálra martak a család kutyái. Dominik édesanyja eleinte azt állította, hogy a gyerek séta közben tûnt el a Margitszigeten.

    Mint ismert, a vád szerint 2007 júliusában egy monorierdõbeli kertben, a család pitbulljai sebezték halálra a kisfiút.

    A gyerek õrizetlenül maradt, ekkor tévedt a harci kutyák kenneljébe.

  • Beismerõ vallomást tettek Szita Bence meggyilkolásával kapcsolatban

    Elõre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett a hétfõn Kaposváron eltûnt 11 éves felsõmocsoládi fiú, nevelõapjának élettársát és két hajléktalant vettek õrizetbe az üggyel kapcsolatban.
    Piros Attila könnyeivel küszködve elmondta: már tudják, hogy a kisfiú halott volt hétfõn éjjel, amikor a gyermek nevelõapjának élettársa bejelentette az eltûnését, a nõ félrevezette a hatóságot. A rendõrség szombat reggel a Kaposvári Egyetem mögötti lévõ erdõben találta meg a fiú holttestét. A rendõrség szerint a bejelentõ és a két hajléktalan férfi alaposan gyanúsíthatók a gyilkosság elkövetésével.

  • Két késsel és kalapáccsal rontott az élettársának

    Három és fél év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki tavaly õsszel kalapáccsal és két késsel támadott rá saját élettársára Nagyatádon.

    A vádirat szerint a somogyi városban élõ pár gyakran felöntött a garatra, s az italozás rendszerint veszekedésbe torkollott. A férfi ugyanis, ha ivott, agresszívvá vált, és ilyenkor sokszor bántalmazta a párját. Egy hasonló alkalommal egy vasnyelû kalapács nyelével sújtott az ágyán ülõ asszony feje felé; a nõ kivédte az ütést, de eltörött a karja.

  • Kardokkal, vascsövekkel támadtak a rendõrökre

    Megdöbbentõ események történtek Fegyverneken. Egy rendõrségi jelentés szerint egy autós üldözés után a menekülõk kardokkal, vascsövekkel rontottak a járõrökre.

    Fegyvernek belterületén egy rendõrjárõr ellenõrizni akart szerda délután egy Ford személyautót, ami nem volt hajlandó megállni a rendõri jelzések ellenére. Ekkor a rendõrök üldözõbe vették a gépkocsit — mondta Szabó Zita százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendõrkapitányság sajtószóvivõje.

  • Baltával agyonvertek egy férfit Polgáron

    Õrizetbe vette a rendõrség azt a 22 éves polgári férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szerdán különös kegyetlenséggel megölt egy 30 éves férfit a hajdú-bihari városban - közölte Kovács Károly rendõr százados csütörtökön az MTI-vel.

    A hajdú-bihari rendõr-fõkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint szerda délután egy lakatlan polgári házban ismeretlen férfi holttestet találtak, és olyan sérülések voltak rajta, amelyek bûncselekmény elkövetésére utaltak.

  • Több mint ötvenmilliós kárt okoztak a transzformátorolaj-tolvajok Csongrád megyében

    Transzformátorolajat loptak, s ezzel egy év alatt több, mint ötven millió forintos kárt okoztak a Délmagyarországi Áramszolgáltató Zrt.-nek (DÉMÁSZ) azok a tolvajok, akik rendõrkézre kerültek.

    Az elkövetõk Makó, Hódmezõvásárhely és Röszke térségében dolgoztak – közölte az ügyben nyomozó makói rendõrkapitányság vezetõje hétfõn, Szegeden.

    Az olajat elsõsorban megrendelésre lopták.

  • Elvágta gyermekei torkát, majd leugrott a mélybe

    Elhunyt egy romániai nõ a suceavai megyei sürgõsségi kórházban, miután leugrott lakóháza tetejérõl. Öt és kilenc éves lányait holtan találták a házukban.

    A nyomozók megállapították, hogy a kislányok nyakát az anyjuk vágta el, a gyilkosságok után levetette magát az épület tetejérõl, majd elhunyt a kórházban. A megyei rendõrség fõnöke, Nicusor Todirut elmondta, hogy a nõ egy konyhakéssel végzett gyerekeivel, a gyilkos szerszám a kezében volt, miután rátaláltak.

  • Fejbe lõttek egy fiatal lányt

    Két golyó végzett azzal a 16 éves lánnyal, akinek a holttestét 2009.12.18-án délelõtt találták meg a Pest megyei Gyálon. Úgy tudni, hogy az egyik lövedék a fején, a másik pedig a hátán érte a fiatalt.

    A rendõrség egyelõre a történtekkel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy egy állampolgár hívta ki a rendõröket, miután rátalált az árokban fekvõ testre. Kiderült, hogy a 16 éves budapesti fiatalt megölték, részleteket azonban még nem lehet tudni.

  • Határsértõ két mankóval

    A Barabási Határrendészeti Kirendeltség járõrei pénteken kora reggel az ukrán határ közelében igazoltattak három felnõttet és három 6-12 éves gyereket. Az intézkedés alá vont személyekrõl kiderült, hogy afgán állampolgárok, akik a zöldhatáron át illegálisan léptek magyar területre. Az egyik határsértõ két mankóval járt, ilyennel még a sokat tapasztalt határrendészek sem találkoztak. Az elõállítottakkal szemben idegenrendészeti eljárás indult.

  • Elfogták a karácsonykor holtan talált idős néni gyilkosát

    Elfogták a karácsonykor holtan talált idős néni gyilkosátA szabadszállási körzeti megbízottat 2017. január 3-án 13 óra körül arról értesítették, hogy az egyik 70 éves helyi nénit karácsony óta nem látták. Lakóházában a rendőr megtalálta az idős nő holttestét. A halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja. A nyomozók rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható V. Endrét, akit a bejelentéstől számított 9 órán belül az egyik kecskeméti hotelben elfogtak. Vele szemben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

  • Gyermekeit verte az apa - elõzetesben a férfi

    Elõzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit egy névtelen telefonhívás alapján fogtak el a bicskei rendõrök, s azzal gyanúsítanak, hogy rendszeresen verte gyermekeit, köztük értelmi fogyatékos fiát is.

    A bicskei rendõrök 2011 júniusában jelentek meg a családnál, hogy ellenõrizzék egy névtelen telefonhívás tartalmát. A rejtélyes telefonáló elmondta, hogy a 41 éves férfi rendszeresen veri gyermekeit, egy 11 éves kisfiút, egy 13 éves kislányt és egy 19 éves, értelmi fogyatékos nagyfiút.

  • Négyre emelkedett a buszbaleset halálos áldozatainak száma

    Négyre emelkedett a buszbaleset halálos áldozatainak számaNégyre emelkedett az M3-as autópályán szombat éjjel történt buszbaleset halálos áldozatainak száma. a buszabeleset sérültjei közül két középkorú nőt életveszélyes állapotban vittek kórházukba. Mindkettejüket több órán keresztül operálták vasárnap. Állapotuk stabilizálódott, intenzív osztályon helyezték el őket. Az egyik betegnek azonban voltak más kísérő betegségei, amelyek arra utaltak, hogy nehéz időszak áll előtte. Végül ez a nő sajnos az éjszakát már nem élte túl. A baleset helyszínéről tizenkilenc embert vittek a B.-A.-Z. megyei kórházba, többségük könnyebb sérülést szenvedett.

  • Két vonat ütközött egymásnak Bécsben

    Két életveszélyes és összesen 41 sérültje van annak a bécsi balesetnek, amelyben két elõvárosi vonatszerelvény ütközött egymásnak.

    A vonatok vélhetõen tele voltak utassal a reggeli forgalom miatt. Többen sokkot kaptak. Az elsõ ismeretek szerint egy meghibásodott váltó és egy tévesen kiadott szabad útjelzés okozta a bajt. A mentõk kora délután - a korábbi adatokat pontosítva - azt közölték, hogy a balesetben összesen 41-en sérültek meg, ketten életveszélyesen. A baleset utáni elsõ órákban még mintegy húsz könnyû és öt súlyos sérültrõl érkezett hír.

  • Uzsorásokat gyilkolnak Oroszországban

    Moszkva - Több kisvárosi és falusi uzsorást megöltek az adósok az utóbbi hónapokban Oroszországban.

    Az esetekrõl beszámolva a Komszomolszkaja Pravda címû lap úgy vélte: a helyzetek és a szereplõk mintha Fjodor Dosztojevszkij XIX. századi orosz író Bûn és bûnhõdés címû regényének lapjairól léptek volna ki.

    A legrészletesebben ismertetett esetben egy a Voronyezsi területen lévõ kisvárosban ölte meg hitelezõjét egy 23 éves férfi, aki sokáig nem dolgozott.

  • Bulizó fiatalokat gázolt a vonat - többen meghaltak

    Legalább 12-en haltak meg Spanyolország északkeleti részének egyik pályaudvarán, amikor gyorsvonat rohant a síneken át gyalogoló fiatalok közé - jelentették be a spanyol hatóságok. A tragédia Barcelonától délre, a Castelldefels Playa nevû állomáson történt.

    A spanyol híradások szerint az áldozatok fõként fiatalok, akik azért érkeztek az állomásra, hogy a hagyományos San Juan elnevezésû nyári fesztivált ünnepeljék, amelynek résztvevõi gyakorta mulatoznak a helyi tengerparton tûzijátékkal, koncertekkel.