rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • 2009 legfürgébb gyorshajtója

  • Közzétette a 2009-es "legeket" a rendõrség. Itt sorakozik a legtöbb haláleset, a legnagyobb bírság és a legdurvább gyorshajtó.

    Túl vagyunk 2009-en, amely közlekedésrendészetei szempontból jól sikerült, hiszen a remek 2008-as idényt is megfejelve tovább csökkent a közúti közlekedési balesetben elhunytak száma. Utoljára a 60-as években szedett csupán ennyi áldozatot a közlekedés, persze a tökéletestõl még messze vagyunk.

    2009. október az év fekete hónapja volt, 85-en vesztették életüket, október 12-én egy nap alatt 95 fõ sérült meg közlekedési baleset következtében. 2009. évben 66 szerencsés napot mondhatunk magunkénak, ezeken a napokon senki nem vesztette életét a magyar utakon. (2008. évben ez a szám 49 volt).

    Az egy eljárásban kiszabott legmagasabb közigazgatási bírság összege idén 8 400 000 forint, amit a jármûvezetõ vezetési- és pihenõidejére, valamint magára a menetidõ-készülék használatára vonatkozó rendelkezések megsértése miatt szabott ki az illetékes hatóság. A legnagyobb bírságot, egy társas vállalkozással szemben indított közigazgatási eljárás nyomán szabták ki: 130 000 000 forint büntetést kellett fizetnie a jogszabályokat megsértõ cégnek.

    300 000 forint összegû közigazgatási bírságot a kérdéses tárgyévben elõször az a motorkerékpáros érdemelte ki, aki 100 km/h helyett 229 km/h-val közlekedett jármûvével.

    Az év gyorshajtó rekordere 130 km/h helyett 283 km/h sebességgel száguldozott. Ez nem volt más, mint egy 507 lóerõs BMW M6, amelyet októberben fotóztak le az M3-as autópálya Hajdú-Bihar megyei szakaszán. A bírság ez esetben is 300 ezer forint.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Bankgaranciát ajánlott a csaló

    Néhány nap alatt fogott el a rendõrség egy csalót, aki hamis bankgaranciával több mint egymilliárd forintos üzletet kötött és több száz millió forint értékben szállított el búzát; a termény egy része is elõkerült – közölte a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK)

    A csaló egy kft. ügyvezetõ igazgatójaként 2011. június 15-én adásvételi szerzõdést kötött a feljelentõ cégével több mint tízezer tonna étkezési búza megvásárlására, egymilliárd forintot meghaladó értékben. A vásárló, hogy hitelességét igazolja, különbözõ összegû bankgaranciákat mutatott be az eladó cégnek.

  • Aktus közben lõtte fejbe feleségét

    Gyakori tett volt egy amerikai házaspár között, hogy a férj szex közben az asszony fejéhez szorította a fegyvert, csakhogy a minap elsült a pisztoly.

    Gyilkossággal vádolta meg Oklahoma City rendõrsége a 23 éves Arthur Sedille-t.

    A férfi, a nálánál 27 évvel idõsebb nejével szexelt otthonukban, amikor elfajult perverz játékuk. A férj ugyanis elõszeretettel szorított fegyvert Rebecca fejéhez aktus közben, ezúttal azonban elsült a pisztoly.

  • Tömegbaleset az autópályán - két sofőr elmenekült

    Tömegbaleset az autópályán - két sofőr elmenekültKét autónak eltűnt a rendszáma, a sofőrök elmenekültek. Az egyik érintett kocsi Szeged felé haladt, amikor szalagkorlátnak csapódott majd lángolni kezdett a motortere. A jármű a belső sávban maradt, és ez végül balesethez vezetett: hét kocsi és egy teherautó ütközött össze. Az összetört járművek között volt egy BMW is, amelynek a “gazdája” hasonlóan járt el: leszedte a rendszámot és elszelelt. A baleset a sztráda 119-es kilométerszelvényében, a Szeged felé tartó oldalon történt. A balesetben ketten könnyű sérülést szenvedtek.

  • Konfliktuskezelést is tanulnak a börtönõrök

    Egyre kevesebb a börtönõr

    Balassagyarmat - Pszichológusok segítségével konfliktuskezelési technikákat is elsajátítanak a börtönõrök egy HEFOP-pályázat keretében zajló képzésben - tájékoztatta szerkesztõségünket hétfõn a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka.

    A projekt elsõ elemeként olyan büntetés-végrehajtási szakemberek képzése kezdõdött meg, akik napi munkavégzésük során közvetlenül foglalkoznak a fogvatartottakkal - mondta Budai István.

  • Milliókat csalt ki a kamu jósnõ

    Egymillió forintot csalt ki egy magát jósnõnek mondó veszprémi asszony egy Balatonalmádiban élõ idõs nõtõl és annak lányától.

    Hódmezõvásárhelyen 20 millió forintja után futhat a hiszékeny ezoterista.

    Futtató Norbert, Veszprém megyei rendõrtiszt elmondta, egy idõs asszony újsághirdetés alapján 2011 február elején jelentkezett az állítólagos jósnõnél, aki azt közölte vele, hogy õ és a lánya rontás alatt állnak, elátkozták õket, s nemsokára meg is halnak.

  • Megvertek és kiraboltak egy idõs nõt

    Megvertek, megkötöztek és kiraboltak egy idõs nõt szombat hajnalban Tiszakécskén. Az asszonytól pénzt és arany ékszereket zsákmányoltak, de a rendõrök azóta mindkét támadót elfogták már.

    A 70 éves tiszakécskei asszony lakásába szombat hajnalban rontott be két nõ. Az asszonyt lenyomták a földre, majd egy zsineggel megkötözték a kezét és a lábát, többször meg is ütötték. A támadók 11 ezer forint készpénzt és arany ékszereket zsákmányoltak, összesen 100 ezer forint értékben.

  • Nõ és gyermeke halt meg a lakástûzben

    Egy középkorú nõ és tizenhárom éves fia vesztette életét abban a lakástûzben, amely szombaton késõ este keletkezett egy tízemeletes felújított panelépületben, a miskolci Középszer utcában. Az asszony másik gyermekét, egy tizenhat éves lányt lélegeztetõ gépen tartják életben a Borsod megyei kórházban, állapota továbbra is életveszélyes. A mentõsök összesen tizennégy embert láttak el, mert különbözõ fokú füstmérgezést kaptak. Közülük heten még mindig kórházban vannak.

  • Bûnüldözés szaglenyomat alapján

    Róma - Mint ahogy az ujjlenyomatok vagy a szem szivárványhártyája alapján bárki felismerhetõ, az ugyancsak "egyéni" szag is felhasználható a bûnüldözésben. Az amerikai belbiztonsági minisztérium által kifejlesztett "elektronikus orr" segíthet "kiszimatolni a veszélyt".

    A közelmúltban végzett kutatások kimutatták, hogy az emberi szag változik nemek és kor szerint. Például a sajtra emlékeztetõ illat a férfiakra jellemzõ, míg nõk inkább grapefruit- és hagymaillatot árasztanak.

  • Gyermekeivel fajtalankodott, 19 év fegyházat kapott

    Nevelt és saját gyermekeit is szexrabszolgaként kezelte az a pirtói férfi, akit tizenkilenc év fegyházra ítélt hétfõn a Bács-Kiskun Megyei Bíróság.

    - A magyar kriminalisztikában példátlan ez az ügy. A vádlott rettegésben tartotta családját, gyermekeit gyakorlatilag szexrabszolgaként kezelte. A vádlottat a legelemibb emberi érzések hiánya, egoizmus és kíméletlenség jellemzi, az általa elkövetett bûncselekmények súlyos támadást jelentenek a társadalom legfontosabb egysége, a család ellen.

  • Tombolva verte lányát, halálosan fenyegette feleségét

    Bilincsbe verve állították elõ, majd pszichiátriára szállították a rendõrök azt a férfit, aki magáról megfeledkezett állapotban, tombolva verte össze saját tizenéves lányát Dunaújvárosban, és életveszélyesen megfenyegette a feleségét is.

    A Fejér megyei településrõl még 2010.01.09-én este kértek rendõri segítséget, miután egy férfi elõzetes szóváltást követõen, szinte önkívületi állapotban ököllel ütötte-verte 16 éves lányát dunaújvárosi otthonában.

  • Jogszerûen lõtt a rendõr

    BRFK: szakszerû és jogszerû volt a rendõr lövése Újpesten

    Az elsõdleges parancsnoki vizsgálat szerint szakszerû és jogszerû volt a rendõri intézkedés kedden, amikor egy rendõr menekülõ autófeltörõkre lõtt - közölte a Budapesti Rendõr-fõkapitányság.

    A tettesek elmenekültek a helyszínrõl.

  • Bomba a Nyugatinál

    A rendõrség kihallgatta annak a gépkocsinak a sofõrjét, akinek autójában három darab ötliteres ballont, több gyújtószerkezetet és csõbombákat találtak csütörtökön a Nyugati téren.

    A férfi lakásában házkutatást is tartottak. A 33 éves sofõr egyelõre mindent tagad, ugyanakkor bizonyos, hogy radikális csoportokhoz köthetõ.

  • Mindkét õr lõtt

    Mindkét természetvédelmi õr adott le lövést a fatolvajra szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fonyban, a rendõrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást, és a falopás miatt is vizsgálat kezdõdött - tájékoztatta a megyei rendõr-fõkapitányság kommunikációs irodája az MTI-t vasárnap. A rendõrség vizsgálja a fegyverhasználat körülményeit. Az õrök egyébként rendelkeztek fegyvertartási engedéllyel és fegyvereiket szabályosan tartották.

  • Zsebes bandát kapcsoltak le a Szigeten!

    A hatalmas tömeg javát a programok érdekelték, de volt aki más miatt ment a Szigetre.

    Õrizetbe vett a rendõrség öt román férfit a Szigeten, akiknél lopott mobiltelefonokat, digitális fényképezõgépeket, napszemüvegeket és pénztárcákat találtak - közölte a Budapesti Rendõr-fõkapitányság szombaton.

    A rendõrség közleménye szerint a hajógyári szigeten dolgozó rendõröknek szemet szúrt pénteken öt román férfi, akik a szórakozók értékeit figyelték.

  • Diákjaival bújt ágyba a tanárnõ - bíróság elõtt a tanárnõ

    Két 16 éves diákját csábította el a tanárnõ. A fiúkat ugyan nem nagyon kellet gyõzködni, hogy bújjanak vele ágyba bújjanak, mégis erõszak vádjával kerül bíróság el az iskolájából azonnal kirúgott tanerõ.

    Ezúttal nem férfi volt a tettes.

    A csábító ezúttal nõ. Ráadásul csinos és viszonylag fiatal, s az még bocsánatos bûne lenne, hogy a nála jóval fiatalabb fiúkat kedveli, ám az már sokkal kevésbé, hogy saját tanítványaival bújt ágyba.

  • Hajléktalanokkal vetetettek autókat a csalók

    Hajléktalanokat illetve rossz anyagi körülmények között élõ embereket vett rá három férfi Somogy megyében, hogy hitelre autókat vegyenek.

    A kocsikat késõbb eladták, a hitelek törlesztõ részleteit viszont nem fizették, így legalább harmincmillió forintos kárt okoztak a bankoknak. A rendõrség a három férfit gyanúsítottként kihallgatta ki, de még 20-30 további gyanúsítottja is lehet az ügynek - mondta el a Független Hírügynökségnek Visnyei Gábor a Kaposvári Rendõrkapitányság nyomozója, szerdai sajtótájékoztatóján.

  • Zsaruk fogta csempészcigi

    Cigi, cigi, dohány, dutyi...

    December 30-án 05 óra 10 perckor a Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség rendõrei a Kispalád és Magosliget községek közötti útszakasz mellett egy leállított személygépkocsit vettek észre. A központi nyilvántartásból kiderült, hogy a jármûvet már tavaly kivonták a forgalomból. Az autóban és közelében összesen 25 mesterkarton ukrán cigarettát találtak, ezért értesítették a Vám-és Pénzügyõrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalát.

  • Többmilliárdos adócsalást lepleztek le

    Külföldi szálak is vannak az ügyben.

    Csaknem ötmilliárd forintos nemzetközi adócsalást leplezett le a Vám- és Pénzügyõrség (VPOP) - derül ki a szervezet hétfõi közleményébõl.

    2008 januárja és 2009 augusztusa között a szervezet 4,8 milliárd forint adóhiányt okozott a költségvetésnek, és legalább 15,9 milliárd forint készpénzt vett fel különbözõ magyarországi pénzintézeteknél.

  • Majdnem az idős nő életébe került, hogy a sütőjével fűtötte a lakást

    Majdnem az idős nő életébe került, hogy a sütőjével fűtötte a lakástJánoshalmán 2014. február 18-án 11 óra 30 perc körüli időben értesítették a szolgálaton kívüli körzeti megbízottat, hogy pár házzal arrébb egy idős néni rosszul van. Az egyenruhás azonnal a helyszínre sietett, ahol a konyhában megtalálta a 83 éves asszonyt, aki remegve egy heverőn feküdt. A rendőr gáz szagot érzett, ekkor látta meg, hogy a gáztűzhely sütő része ki van nyitva és a sütő be van gyújtva. Azért volt nyitva a sütő ajtaja, mert az időskorúnak nem volt mivel fűtenie és a gázpalackról a gáztűzhely sütő részét begyújtva próbált meleget csinálni a konyhában.

  • A tárgyalása szünetében rabolt ki egy ékszerboltot

    Nem bírt a vérével egy amerikai férfi: korábbi rablásának tárgyalása szünetében fogta magát és kirabolt egy a bírósághoz közeli ékszerboltot.

    A franklini rendõrök egyik szeme sír, a másik nevet. A helyi bíróság egyik tárgyalásának ebédszünetében a vádlott, Mark Burgin ugyanis újabb bûntényt követett el.

    - Azt hiszem az ilyen esetek után fogják az emberek a fejüket, és azt kérdik maguktól: „ez tényleg megtörtént?” - mondta Charles Warner õrmester.