rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Gyermekeivel fajtalankodott, 19 év fegyházat kapott

  • Nevelt és saját gyermekeit is szexrabszolgaként kezelte az a pirtói férfi, akit tizenkilenc év fegyházra ítélt hétfõn a Bács-Kiskun Megyei Bíróság.

    - A magyar kriminalisztikában példátlan ez az ügy. A vádlott rettegésben tartotta családját, gyermekeit gyakorlatilag szexrabszolgaként kezelte. A vádlottat a legelemibb emberi érzések hiánya, egoizmus és kíméletlenség jellemzi, az általa elkövetett bûncselekmények súlyos támadást jelentenek a társadalom legfontosabb egysége, a család ellen.

    - Pusztán csak remélni lehet, hogy a sértettek képesek lesznek egyszer túllépni az õket ért traumán - indokolta az ítéletet az ügyet tárgyaló bírói tanács elnöke, dr. Sárközy Szabolcs.

    A megyei fõügyészség vádirata szerint a most 42 éves T. Pál 1994-ben költözött össze élettársával, akivel 2006-ig éltek együtt Soltvadkerten, Pirtón illetve környékbeli tanyákon. Az agresszív, kiszámíthatatlan magatartású férfi már ekkor, 1994-ben fajtalankodásra vette rá az asszony elõzõ kapcsolatából született ötéves kislányát. Tizenkét évesen már közösülésre is kényszerítette, és amikor a kislány tiltakozott, megfenyegette, hogy megveri õt illetve testvéreit és édesanyját.

    Az apa nevelt fiát is több alkalommal megerõszakolta, majd 2001-tõl saját, akkor hatéves kislányával is elkezdett fajtalankodni, akit szintén veréssel fenyegetõzve kényszerített éveken keresztül arra, hogy közösüljön vele. Ugyanígy tett szintén gyermekkorú, nyolc éves kisfiával is. A brutális fajtalankodó élettársát is többször megverte, illetve arra kényszerítette, hogy nézze végig, amit a lányaival tesz. T. Pál rémtetteire 2009 januárban derült végül csak fény, miután botrányt okozott volt élettársa munkahelyén.

    Dr. Sárközy Szabolcs az ítélethirdetésen elmondta: ugyan az élettárs tudott az elkövetett bûncselekmények egy részérõl, de miután a vádlott többször megverte illetve megfenyegette, a szörnyû bûntettek a családban maradtak, a sértettek nem kértek segítséget senkitõl. Így sem a barátok, sem az iskolatársak, sem a gyerekek orvosa nem tudott az apa rémtetteirõl.

    A vádlott kezdetben mindent tagadott, csak a poligráfos hazugságvizsgálat alkalmazására kezdett el beszélni, de a bûncselekményeket csak részben ismerte el. Mivel azonban a sértettek vallomásai egymást kölcsönösen kiegészítették, a bírói tanács nem fogadta el tagadását.

    A perben három pszichológus szakértõt is kirendeltek. A szakértõk egybehangzó véleménye szerint a gyerekek apára nézve tett terhelõ vallomásaival kapcsolatban nem merülhet fel kétség, így azokat teljes egészében figyelembe vette a bíróság.

    A pirtói férfit végül hét rendbeli szemérem elleni erõszak, négy rendbeli erõszakos közösülés, négy rendbeli kiskorú veszélyeztetése illetve két rendbeli testi sértés kísérlete miatt ítélték tizenkilenc év fegyházra. Dr. Gyugyi Csilla ügyésznõ súlyosbításért, míg a vádlott enyhítésért fellebezett, így az ítélet még nem jogerõs.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Vécében szexelt diákjával a tanárnõ

    Florida - Kacy Christine Wilson (28) egy 16 éves, szûz diákjával létesített szexuális kapcsolatot iskolaidõben, a mosdóban. A nõ késõbb még meztelen fotókat is küldött magáról a kisdiáknak.

    Az iskolát még tavaly októberben egy névtelen levél figyelmeztette arra, hogy mi folyik a falak között.

    Munkaidõben létesített szexuális kapcsolatot a kiskorúval, a tanárnõ kihasználta a gyermeket, ráadásul mindezt az iskola falai között tette.

  • Kamionnak csapódott az ejtõernyõs - életét vesztette

    A honvédség tagját, eddig tisztázatlan okok miatt, gyakorlóugrás közben érte halálos baleset.

    Szolgálatteljesítés közben halálos ejtõernyõs balesetet szenvedett a Magyar Honvédség egyik katonája Szolnok Szandaszõlõs városrészének térségében 2011 augusztus 29-én - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóirodája. A katona kiképzési gyakorlóugrást hajtott végre, amikor eddig tisztázatlan okokból a 4-es fõút Szolnokot elkerülõ szakaszán egy kamionnak csapódott. A baleset ügyében független szakmai vizsgálatot végez a Közlekedésbiztonsági Szervezet - írta a HM.

  • Iskolai erõszak: az olasz középiskolások fele áldozattá válik

    Róma - Az olasz középiskolások 50 százaléka legalább egyszer volt már iskolai erõszak áldozata - állapította meg a Studenti Magazine címû havilap legfrissebb felmérése.

    Az olaszországi középiskolákban és egyetemeken ingyenesen terjesztett magazin internetes oldalán tette fel a kérdést a diákoknak: voltak-e már iskolai erõszak áldozatai?

    Mint a beküldött 3200 válaszból kiderült, a középiskolások fele legalább egyszer már az angol eredetû szóval "bullismónak" nevezett jelenség áldozatává vált.

  • Családon belüli tragédiák

    A családon belüli erõszak egyik megnyilvánulási formája a házastársak közötti erõszak.

    Nagybajomban élettársát szúrta vese tájékon egy nõ, Versegen pedig öngyilkos lett egy férfi miután összeverte fiát és feleségét.

    Hátba szúrta élettársát egy nõ Nagybajomban - közölte a Független Hírügynökséggel Koncz Katalin, a kaposvári rendõrkapitányság sajtószóvivõje.

  • Öngyilkos lett a csókakõi gyilkos

    Lepedõbõl tépett csíkokat és azzal végzett magával a 30 éves Zs. Nándor, aki április 11-én gyilkolta meg 23 éves feleségét.

    A férfi a gyilkosság után egy hétig bujkált a település egyik ingatlanán egy tyúkólban.

    Május 11-én késõ este a fogda õrszemélyzete vette észre az ellenõrzés alkalmával, hogy a 30 éves õrizetes felakasztotta magát. A férfi lepedõbõl tépett csíkokat kötött össze, azzal végezte az öngyilkosságot.

  • Százezret sikkasztott a lottózó munkatársa

    Csaknem százezer forintos hiányt halmozott fel az egyik nyíregyházi lottózó dolgozója a munkahelyén játszott szerencsejátékkal

    Az asszony korábban azt állította, hogy egy ismeretlen támadt rá az üzletben és vitte el onnan a pénzt.,

    Az asszony azt mondta, adósságait akarta rendezni a nyereménybõl.

  • Többen megerõszakolták a lányt - haláláért könyörgött

    Több fiatal elrabolt és megerõszakolt egy lányt Nigériában. 10 perces videó felvételt is készítettek, melyen jól hallatszik, ahogyan a lány halálért könyörög.

    Megdöbbentõ eset.

    Könyörgött a lány, hogy engedjék el, miután mindannyian megerõszakolták, de a fiatalemberek nem engedték el. Amikor megpróbált felállni, visszalökték. Miután már testileg és lelkileg is teljesen összetört, halálért könyörgött a nigériai lány, de csak nevettek rajta erõszaktevõi.

  • Téli felkészítés

    Baleset-megelõzés mindenek elõtt!

    A közlekedésben az õszi-téli idõszak tudatos felkészülést igényel.

    Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez gyalogosoknak és autósoknak - minden közlekedõnek - alkalmazkodni kell. Esõben jobban megcsúsznak a kerekek, megnõ a féktávolság, esetenként a nagyobb vízfelületen a vízen csúszás veszélye fenyeget.

  • Tragédia lett az álomutazás vége

    Rabat városában bérelt autót a Pippa és Tara Darlington, akiket végül halálra gázoltak. Életük nagy álma volt, hogy eljussanak Marrokóba, soha nem térnek vissza.

    A 23 éves Tara Darlington és 21 éves húga, Pippa hónapokig gyûjtöttek az utazásra, ami végül az életükbe került.
    Mindkettõjüket halálra gázolták Marokkóban, Rabat városában. A bérelt kocsi harmadik utasa, a testvérpár barátja, Joshua Stump súlyosan megsérült, de túlélte a balesetet. Állapota azonban válságos.

  • Elloptak egy autót vagy mégsem?

    Félrevezette a fehérvári nyomozókat, de lebukott az a férfi, aki a rendõrségen bejelentette autójának eltûnését, de kiderült a gépkocsit õ adta el, hogy ily módon szabaduljon meg lízinghitelétõl.

    Az autót – miután a hitelt valóban nem tudta fizetni – eladta.

    Esete mostanság nem egyedi.

  • A 10 leghírhedtebb nõi bûnözõ

    Vajon csak az elmúlt években terjedt el a világon a nõi bûnözés vagy mindig is meghatározó szerepük volt a "sötét oldalon"? Egy biztos: az itt felsoroltakra sokáig emlékezni fognak.

    Ám még ha feltételezzük is, hogy a nõk valamilyen oknál fogva kevésbé hajlamosak a deviáns viselkedésre, mint a férfiak, a jelenség akkor is létezik, és nem hagyható figyelmen kívül.

  • Thaiföldön volt bevetésük a magyar kommandósoknak

    A magyar terrorelhárítók speciális csapata kiutazott az ázsiai országba, hogy megmentsék azt a 26 éves magyar diákot, akit a feltételezések szerint magyar, albán és thai bûnözõk raboltak el 2011 május 31-én.

    Miután a családot értesítették az emberrablók Budapesten, 24 órán belül elindult egy csapat Thaiföldre, õket követte még egy turnus a szülõkkel. A zsarolók elõször százezer eurót követeltek a fiatalember szülei­tõl. Azzal fenyegetõztek, ha nem kapnak pénzt, megcsonkítják a fiatalembert, sõt akár meg is ölik.

  • Magyar áldozat a horvát autópályán - 200-zal rohant a falnak

    Horvátország - Elvétette az alagút bejáratát és 200 km/órás sebességgel csapódott a falba egy Lexus a Zagreb-Split autópályán. Nem hivatalos értesülések szerint hárman utaztak a kocsiban, amely a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, miután belerobbant a sziklafalba. Az egyik áldozat az elsõ információk szerint magyar állampolgár.

    Szemtanúk szerint a jármû több mint 200 km/órával tette meg az utolsó kilométereket mielõtt egyenesen az alagút bejárata melletti falba csapódott.

  • 170 ezerért ígért jogsit, fogházzal büntették

    Jogerõsen egy év – végrehajtásában két esztendõre felfüggesztett – fogházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélõtábla kedden azt a férfit, aki azt ígérte ismerõseinek 170 ezer forint fejében, hogy jogosítványhoz segíti õket.

    A vádlott 2008 augusztusában említette meg egy régi barátjának, hogy ismeretsége révén rövid idõ alatt tud másoknak jogosítványt szerezni. A férfit érdekelte a lehetõség, mivel 2008 márciusában vezetõi engedélyét ittas jármûvezetés vétsége miatt három évre visszavonták, és utánképzésre kötelezték.

  • Ismét kinyit a terrorszálloda

    Minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedések közepette nyílnak újra a mumbai szállodák: vasárnaptól fegyveres járõrök fognak cirkálni a létesítményekben és környékükön, s a látható jeleken kívül nyilván még ezer módon igyekeznek gondoskodni a vendégek háborítatlanságáról.

    Az elmúlt napokban világszerte több ezer internetezõ polgár kapta ugyanazt a tartalmú levelet az e-mail-címére. „Nem szabad megengednünk, hogy ilyen terrorakciók megzavarják mindennapi életünket. Biztos vagyok benne, hogy egyetértünk abban: mindnyájunknak össze kell fognunk és állhatatosan szembe kell néznünk ezzel a kihívással.

  • Savat öntött barátnõjére a feldühödött férfi

    Olyannyira elfajult egy pár veszekedése, hogy a férfi a végén savat öntött barátnõjére. A 29 éves kanadai nõ testének 70 százaléka megégett.

    A 29 esztendõs Tanya St-Arnauld és Nikolas Stefanatos csúnyán összekapott valamin, majd a 27 éves férfi mustárral és ketchuppel kezdte spriccelni.

    Pár perccel késõbb kirohant a montreali lakásból és savval tért vissza. Nem csak az arcára öntötte rá a folyadékot, hanem Tanya egész testére.

  • Szegeden kattant a bilincs a szerb sorozatgyilkoson

    A szabadkai rendõrségen bevallotta a magyar származású szerb sorozatgyilkos, hogy Röszkén is ölni készült. B. Rolandot 2011 november közepén, Szegeden fogták el.

    A határ menti Bajmokon a gyanú szerint néhány hónap alatt négy emberrel végzõ 24 éves férfi az utolsó gyilkossága után két nappal jutott át a határon, és bõ három hétig bujkált 17 éves barátnõjével.

    Miként a sajtó megírta: a fiatal nõ adta a tippet és a kulcsot a 2011. október közepén történt gyilkosság áldozatának házához.

  • Tankolás után fizetés nélkül lelépnek

    A trükkös tolvajok megtankolják lopott rendszámos kocsijukat, majd a naftával fizetés nélkül lépnek olajra. Arra gondosan ügyelnek, hogy a tankolás ne érje el a 20 ezer forintot, mert így csak szabálysértésért lehet eljárást indítani ellenük.

    Az elkerülõ autópálya építése miatt a városba terelt átmenõ forgalommal jócskán megnõtt a külföldi rendszámú autók száma Szegeden. Az ügyeskedõk ezt kihasználva lopott német, holland vagy olasz forgalmi jelzéssel állnak be a kutakhoz.

  • Kettõs emberölés - részegen gyilkolt az idõs férfi

    Kettõs gyilkosság rázta meg 2011 októberében Bukarest negyedik kerületét.

    A 74 éves Nicolae Ispas meggyilkolta 59 éves feleségét és a 82 éves szomszédnénit, mert úgy berúgott, hogy utóbbiról azt hitte, a felesége szeretõje.

    Miután hármasban iszogattak jó két órán keresztül, a férfinak eszébe jutott fiatalkori megszállottsága: felesége hûtlensége. Meglátta, hogy valaki ül a kanapén a felesége mellett, és azt hitte, megismétlõdik a történet.

  • Az Eltûntek Világnapja

    Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet 2000-ben nyilvánította augusztus 30-át az Eltûntek Világnapjává.

    Az eltûntek listájára többféle okból kerülhet valaki: vannak, akik önszántukból "kilépnek" addigi életükbõl, s valahol másutt, netán más országban, földrészen, új névvel kezdenek új életet. Mások esetleg bûncselekmény áldozatává váltak és holttestük nem került elõ, de legnagyobb számban a természeti katasztrófák, fegyveres konfliktusok során nyoma veszett személyek vannak köztük.