rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Oltáron vágta el gyerekei torkát a medgyesi leklész

  • A köztiszteletben álló pap 2010. június 26.-án kora este kézen fogta az 5, illetve 7 éves lurkókat, és elsétáltak az egyik medgyesi kisboltba édességet venni. Utána betértek az unitárius templomba, és a lelkész, mintha valami õrült istennek mutatott volna be áldozatot, az oltárra fektette a gyermekeket, és brutális erõvel elvágta a torkukat.

    A kisebbik, ötéves áldozatnak szinte teljesen átvágta a torkát. A nagyobbik fiú nyakán közel húszcentis seb éktelenkedett – mondta el román lapoknak Ioan Doican bûnügyi helyszínelõ.

    A városbélieket megdöbbentette a tragédia, amelynek senki nem észlelte az elõszelét. Még akkor sem gondolta senki, hogy ilyesmi bekövetkezhet, amikor Cseh Dénest nemrég idegi problémákkal kezdték kezelni.

    A lelkész nagyon jóravaló ember volt, de az utóbbi idõben gondok akadtak az idegeivel. Néhány héttel ezelõtt tért vissza egy klinikáról, ahol kezelték – árulta el a Tribuna címû lapnak az a férfi, aki elsõként bukkant rá a kisgyerekek tetemére. Családhoz közeli források szerint a papnál az orvosok skizofréniát állapítottak meg, de a kórházi kezelés során jobban lett. Elképzelhetõ, hogy halálát megelõzõen Cseh nem szedte a gyógyszereit, ezért betegsége újra elhatalmasodott rajta.

    Nem ez volt az elsõ tragédia, amely a lelkész családját sújtotta. Két évvel ezelõtt a kolozsvári klinikán rosszindulatú daganatot találtak a feleség, Cseh Jolán testében, és a família 3 ezer eurónyi félretett pénze nem volt elég a megfelelõ gyógykezelésre. Egyes verziók szerint akár ez is mozgatórugója lehetett a tragédiának.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • 50 millióval lépett le az ügyvéd

    Egy évig bujkált Afrika egyik legszegényebb országában egy Tiszaújvárosban praktizáló ügyvéd. P. Marcell a gyanú szerint „lenyúlta" a letétesek pénzét, ebbõl utazott. A jogász két hete jött haza szegényen, betegen, a Ferihegyi repülõtéren vették õrizetbe, mert a rendõrök elfogatóparancsot adtak ki ellene több mint 50 milliós sikkasztás miatt. P. Marcell 2009 szeptemberben tûnt el egyik pillanatról a másikra, és vele együtt lába kelt a millióknak, amit ügyfelek hagytak nála letétben. Hollétérõl a családja sem tudott. Az, úgy tudjuk, õket is meglepetésként érte, hogy a családapa Malawiban bujkált.

  • 6 kilósan halt meg a 4 éves kislány - õrizetben az anya

    'Nem öltem meg a kislányomat' – kiabálta Carolotta Pierce, miközben a brooklyni rendõrség õrizetbe vette.

    Megdöbbentõ!

    Az amerikai asszony kislánya, a 4 esztendõs Marchella ugyanis mindössze 6 kiló volt, amikor a hatóság megtalálta az anyja ágyában.

    Állítólag õ hívta a mentõket, mondván nem lélegzik a gyermeke.

  • Háremet tartott egy izraeli szektavezetõ

    Rabszolgatartásért, nemi erõszakért, vérfertõzésért és más szexuális bûncselekményekért vádat emelt aA vádak szerint, a férfi legkevesebb 21 nõbõl álló „háremet” tartott, és a nõk 49 gyermeket szültek neki. Goel Racónt még januárban vették õrizetbe, de hivatalosan csak most vasárnap emeltek vádat ellene. Tevékenységérõl már évek óta tudott a rendõrség, de csak azután tudtak vádindítványt benyújtani ellene, hogy a nõk közül hárman panaszt tettek a hatóságoknál.z izraeli ügyészség vasárnap egy hatvanéves izraeli szektavezetõ férfi ellen.

  • Ismét egy holttest a csomagtartóban

    Ismét egy autó csomagtartójába rejtett holttestet találtak a rendõrök, ezúttal Gödöllõn. Emberölés miatt már megindult a nyomozás. Nemrég már történt hasonló eset, akkor Budapesten került elõ egy autó csomagtartójából egy holttest.

    A rendõrök kedden este egy lakossági bejelentés után mentek ki egy gödöllõi parkolóba, ahol már több napja állt egy személykocsi. Az utastér átvizsgálása után a nyomozók a csomagtartóban egy 50 éves férfi holttestét találták meg.

  • Kamera rögzítette, ahogy a kamion átszakítja a szalagkorlátot

    Kamera rögzítette, ahogy a kamion átszakítja a szalagkorlátotEgy kamion szakította át az M1-es autópálya belső szalagkorlátját majd az oldalára borulva állt meg. Videófelvétel készült arról, ahogy egy kamion átszakítja a szalagkorlátot - csupán néhány méterrel egy autó előtt. A fedélzeti kamera által rögzített videóban jól látszik, hogy a kamion egyik pillanatról a másikra indul meg a belső szalagkorlát felé, majd átszakítva azt fokozatosan dől az oldalára. Óriási szerencse, hogy a sztráda azon részén épp akkor nem volt autós, és a fedélzeti kamerás jármű is le tudott lassítani.

  • Fogytékosokat kényszerítettek csoportszexre?

    Õrizetbe vették a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának két ápolóját. Az egyik férfit különös kegyetlenséggel elkövetett könnyû testi sértés bûntettével, a másikat pedig gondozás alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erõszak bûntettével gyanúsítják.

    A nyomozás idén januárban kezdõdött az intézményben dolgozó két ápolónõ ügyészségi feljelentése alapján. Az asszonyok vallomása szerint néhány kollégájuk kihasználja a betegek szellemi fogyatékosságát.

  • Cozma gyilkosság: Már nyolc gyanúsított

    Nyolc gyanúsítottja van tegnap óta a Cosma ügynek. A nyomozók õrizetbe vették R. János enyingi lakost, akinek elõzetes letartóztatásáról a napokban dönt a bíróság. A kézilabdázó megölése elõtt a késõbbi gyanúsítottak R. János otthonában találkoztak, onnan indultak el Veszprémbe a Patrióta bárba.

    Marian Cosma meggyilkolása miatt a történtek után nem sokkal társtettesként elkövetett emberölés gyanújával begyûjtött a rendõrség hat embert, majd az utóbbi két hétben még két férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

  • Hatalmas baleset Le Mans-ban

    A Le Mans-i 24 órás autóverseny egyike a világ legidõsebb autóversenyeinek. 1923 óta rendezik meg a franciaországi Le Mans település közelében fekvõ Sarthe pályán. Az eredetileg sorozatgyártású autók megbízhatóságának és gazdaságosságának tesztelésére szolgáló futamot a mai napig megrendezik. A legendás verseny minden évben tartogat hatalmas bukásokat, baleseteket, ilyen hosszú megmérettetésben mindig akad valaki, aki hibázik. Nagyon kevésen múlt, hogy nem történt tragédia, amikor egy Toyota és egy Ferrari egymásnak ütközött. Mindkét sofõr csodával határos módon saját lábán távozott a baleset helyszínérõl.

  • Fertõzésveszélyben a rendõr!

    Budapest - Az egészségre fokozott veszélyt jelentõ vírusoktól tartanak a Rendõrségnél dolgozók, akik az elfogott, elõállított és õrzött illegális migráns külföldiekrõl átterjedhetõ hastífusz, hepatitis és rühfertõzésnek vannak kitéve.

    A Rendészeti Védegylet (RV) figyelmeztet, hogy a többszörösére megugrott illegális migrációból adódó fertõzésveszély a rendõrségi egészségügyi óvórendszabályok szigorítását követelik meg, egyben pluszforrásokat igényelnek a rendõrök egészségvédelme érdekében.

  • Nem állíthatnak meg autókat a romák

    Az eddiginél is jobban ellenõrzik azokat az autókat, amelyekkel a különbözõ települések határában önkéntes járõrözést tartanak - mondta szerdán újságírók elõtt Szepesi István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendõrfõkapitány.

    A megyei rendõri vezetõ azután nyilatkozott, hogy az elmúlt hetek eseményei kapcsán más rendõri vezetõkkel együtt a megye roma kisebbségi vezetõivel tárgyalt.

  • Elszakadt a vontató kötél - egy ember szörnyet halt

    Személygépkocsi és kamion ütközött egymásnak a 4-es fõúton Nyírtura és Nyírbogdány között.

    Áttért a szemközti sávba.

    A fõúton egy autó vontatott egy mûszaki hibás személygépkocsit, amikor a vontatókötél elszakadt, és emiatt vontatott jármû áttért a szembejövõ sávba, ahol kamionnak rohant.

    A vontatott jármûben ülõ 31 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

  • Sok van a rablóbanda rovásán

    Egy négytagú bandát gyanúsít a rendõrség azzal, hogy novemberben megöltek egy jordán pénzváltót Budapesten. A férfit kora reggel lõtték agyon, és elvitték a táskáját is, de nem találták meg a nála lévõ 50 millió forintot. A banda tagjait más fegyveres rablásokkal – köztük a lukácsházi takarékszövetkezet kirablásával – is gyanúsítják.

    Fehér baseball sapkában sétált be a rabló októberben a lukácsházi takarékszövetkezetbe. A férfi még az arcát sem takarta el. Mikor bement, fegyvert rántott, és egy szatyrot dobott az asztalra.

  • Egy órán át ömlött a víz Budán

    A szakvélemények szerint nem keletkeztek statikai károk az épületekben és az útpályában a budapesti Szent Gellért tér környékén, ahol vasárnap délután csõtörés volt.

    Az éjszakai óráktól megkezdték a lakóépületek pincéibõl a víz kiszivattyúzását, ez még jelenleg is tart. A reggeli órákig több mint ötven tûzoltó dolgozott váltásos rendszerben.

    A Bartók Béla úton a takarítás után megindulhatott a forgalom, az ivóvízellátás reggel hat óráig helyreállt.

  • Felszámolták a cigicsempész hálózatot

    A banda két tagját már õrizetbe vették, a házkutatás során viperát, nyílpuskát, sokkolót, petárdát, betöréshez használható szerszámokat, valamint megtévesztésre szolgáló határõrségi feliratokat és matricákat is lefoglaltak.

    Cigaretta illegális behozatalára és értékesítésére specializálódott bûnözõi csoportot számolt fel a rendõrség és a vám- és pénzügyõrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a banda két tagját már õrizetbe vették - tájékoztatta a pénzügyõrség térségi nyomozóhivatalának sajtóreferense.

  • 12 késszúrással ölte meg egykori barátját a 16 éves fiú

    12 késszúrással ölte meg egykori barátját a 16 éves fiúA brit Michael Graham és Macauley Jenkinson egykor jóbarátok voltak. Azután távolodtak el egymástól, hogy a Jenkinson egy 14 éves lánnyal kezdett járni. Graham ugyanis többször szóvá tette a korkülönbséget köztük, ami rettentően feldühítette Jenkinsont. A fiú bosszút forralt: vett egy kést, és azt mondogatta a lánynak, hogy végleg leszámol a barátjával. Idővel Jenkinson rossz társaságba keveredett, akik „gyűlöletklubot\" alakítottak a haverja ellen. Mikor egyik este meglátták Grahamet az utcán, körülvették és nekitámadtak.

  • Tûzharcban fogták el a szlovák kannibált

    Tûzpárbaj után sikerült elfogniuk a rendõröknek egy kannibalizmussal vádolt férfit Szlovákiában. A 43 éves férfi az interneten keresett partnert egy kannibál-szeánszhoz. Egy svájci férfi ajánlkozott fel, de az utolsó pillanatban végül meggondolta magát és értesítette a rendõrséget.

    A svájci férfi egy kannibál-szeánszra való felhívásra jelentkezett, melyet egy szlovák férfi adott fel az interneten. Úgy tûnt, a svájci hajlandó a végsõkig elmenni a morbid kalandban, melyre Sároskõszegen került volna sor.

  • Autós üldözés után karambol - képekkel!

    Megpróbált elmenekülni a rendõri ellenõrzés elõl egy autós a 6-os úton. A menekülés közben árokba borult sofõr a szántóföldön futott tovább, de elfogták. Kiderült, hogy lopás miatt körözik.

    Az eset 2010.06.02-án hajnalban történt a 6-os út paksi szakaszán.

    A Szekszárd felé tartó autót ellenõrzésre akarták megállítani a rendõrök, ám a sofõr gázt adott, s elhajtott. A tolnai bekötõút körforgalmában azonban elvesztette uralmát a kocsi felett, kisodródott, s beleborult az árokba.

  • Konyhakéssel szúrta hasba 1 éves kislányát a lajosmizsei férfi

    Konyhakéssel szúrta hasba 1 éves kislányát a lajosmizsei férfiA férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. szeptember 10-én 8 óra 15 perc körüli időben lajosmizsei otthonukban egy konyhakéssel többször hason szúrta 1 éves kislányát. A gyermek a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi szakvélemény alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett. A 31 éves gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. József 31 éves lajosmizsei lakos ellen.

  • Új drogok a piacon!

    Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológia Intézetének oktatója az úgynevezett randi-erõszak drogokról szólva elmondta, újabban a Gina néven ismert szer került szoros összefüggésbe a szexuális erõszakkal kapcsolatos bûncselekményekkel. A drogok kínálatcsökkentése mellett szükséges megfelelõ prevenciós stratégiák alkalmazása, ezek kialakítására kell törekedniük a kormányoknak; ez az egyik, Magyarország szempontjából is legfontosabb megállapítása az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenõrzõ Szerve (INCB) ez évi jelentésének - mondta Felvinczi Katalin, a Nemzeti Drogmegelõzési Intézet vezetõje szerdán Budapesten.

  • Tizennégy éves bérgyilkost ítéltek el Mexikóban

    A tinédzser korú fiút, aki egyébként amerikai állampolgár, négy ember megkínzásában és lefejezésében, valamint három másik áldozat elrablásában találták bûnösnek. Edgar Jiménez Lugo elmondta: 11 éves kora óta bûnözõ életmódra kényszerítették a kábítószer-csempészek.

    Jose Luis Jaimes, a tárgyalást vezetõ bíró három év javítóintézeti elzárásra ítélte a Köpeny (El Ponchis) gúnynéven elhíresült tinédzsert. A jelenlegi mexikó törvények szerint ez a maximálisan kiszabható idõtartam. A fiút ezen felül további 4,5 milló peso, azaz 72 millió forint bírság kifizetésére kötelezte a bíróság.