rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Egy évig mérgezte szüleit - nem esett komolyabb bajuk

  • A mérgek mellett, anyja ételébe ürüléket, italába tisztítószert öntött egy 13 éves, örökbefogadott kislány. A testvéreit sem kímélte, õket patkányméreggel etette, csak az apját hagyta ki a szórásból.

    Michel Pollardot 9 éves korában, Mexikóból fogadta örökbe a Tinoco család. A kislányt a szülõk és fogadott testvérei is nagyon szerették, úgy tûnt, minden a legnagyobb rendben van. Kiderült, hogy a gyerek mégsem olyan boldog, mint azt mutatja, mivel egy éven át mérgezte a családot, kivéve az apát.

    Úgy derült fény az esetre, hogy az anya, Janet Tinoco egyre rosszabbul lett, és az orvosi vizsgálat arzént mutatott ki a szervezetében.

    A vizsgálatokat követõen, 2010. októberében a most 13 éves Michel bevallotta, hogy mit tett. Nevezetesen, hogy testvéreit csótány- és patkányméreggel etette, de anyja ételébe állati ürüléket, italába pedig tisztítószereket is öntött.

    A rendõrség õrizetbe vette a kislányt, de három héten belül hazaengedik. A család nem akar vádat emelni ellene, szerintük segítségre van szüksége a hányatott sorsú Michelnek.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Elõzetesben az anyósgyilkos

    Elõzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt az idõs férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta saját anyósát Mendén.

    A Pest megyei településen élõ férfi a nyomozók gyanúja szerint november 17-én délelõtt verte össze a vele egy háztartásban élõ anyósát úgy, hogy az idõs nõ belehalt sérüléseibe. Miután a halálesetre fény derült, a rendõrség kihallgatta a 60 éves házigazdát, aki kezdetben tagadta, hogy köze lenne a nõ halálához, bár több családi vitáról is említést tett.

  • A részeg templomfoszogató bosszúja

    Fél év alatt hét templomot fosztott ki Nyugat-Ukrajnában egy kárpátaljai ikonfestõ, aki a börtönben tanulta ki az egyházi festészet fortélyait. A szentélyfosztogató férfit Lemberg (Lviv) megyében fogták el a napokban azt követõen, hogy egyik éjszaka baltával betörte egy kisváros templomának az ajtaját, és magával vitt több keresztet, négy ikont és egy szentkönyvet.

    Elõtte a sekrestyében felhajtott több üveg misebort, és megpróbálta feltörni a perselypénz tárolására szolgáló páncélszekrényt is, de nem járt sikerrel.

  • Faji alapon gyilkoltak az orosz banda tagjai

    Nem szláv emberekre vadásztak és 11 embert öltek meg a magukat fehér farkasoknak nevezõ csoport tagjai Oroszországban. A gyilkosságok miatt a banda kilenc tagját börtönre ítélte a moszkvai bíróság csütörtökön.

    A moszkvai városi bíróság 7 évtõl 23 évig terjedõ szabadságvesztésre ítélte a magát fehér farkasoknak nevezõ csoport kilenc tagját, akik 11 embert gyilkoltak meg. A 12 vádlott közül hármat felmentettek. Az ügyvédek fellebbeznek, az ügyészség nem kéri az ítélet súlyosbítását.

  • Saját kislányát ejtette túszul egy dunaújvárosi férfi

    Saját kislányát ejtette túszul egy dunaújvárosi férfiDunaújvárosban az egyik lakáshoz vonultak rendőrök és tűzoltók, mert ott egy súlyosan szenvedélybeteg, büntetett előéletű férfi egy vita után elzavarta élettársát, majd elbarikádozta magát tíz hónapos gyermekével és robbantással fenyegetőzött. A Terrorelhárítási Központ speciális egységei a helyszínen megjelentek, mivel a túszejtés felszámolása az ő hatáskörük. Mikor a TEK munkatársai az épületbe bevonultak, a túszejtő a lépcsőházban tartózkodott, és ellenállás nélkül megadta magát. Az elfogás során a kislány nem sérült. Az apát a rendőrök a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra állították elő.

  • Dupla záróvonalon akart megfordulni az idős nő: életét vesztette a balesetben

    Dupla záróvonalon akart megfordulni az idős nő: életét vesztette a balesetbenDupla záróvonalon fordult meg az a nyugdíjas, aki szörnyethalt egy autóbalesetben, Veszprém megyében. A 73 éves nő kocsijába a manőver közben beleszaladt egy terepjárós. Az asszonyon már nem tudtak segíteni a mentők. A másik autóban utazó öt ember csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Három felnőttet és két gyermeket szállítottak kórházba a mentők. A terepjáró szabályosan közlekedett Veszprém felől Várpalota irányába és a reptérbejáró közelében lévő kis leállóhelyről szeretett volna az idős nő a dupla záróvonalon visszakanyarodni, ekkor ütközött össze a terepjáróval.

  • Rendõröké a lottóötös

    Magyarország - Jó helyre kerül a közel 2,2 milliárdos lottóötös-fõnyeremény!

    Évek óta kergették a szerencséjüket azok az egyenruhások, akik szombaton megnyerték Magyarország hatodik legnagyobb lottónyereményét. A barátoknál már szokássá vált, hogy minden héten tizenketten összeálltak és kitöltöttek egy-egy szelvényt az álom­összeg reményé­ben. A tucatnyi rendõrnek most legmerészebb álma vált valóra - megnyerték az óriási összeget, a 2 milliárd 189 millió 49 ezer 755 forintot.

  • Halálra égett a kamionban a sofőr

    Halálra égett a kamionban a sofőrBennégett a sofőr az egyik kamionban, amikor három teherautó összeütközött a 86-os főúton Szombathelytől nem messze. Úgy tudjuk, hogy a kamionosnak nem volt súlyos sérülése, de beszorult a lába, ezért nem tudott kimenekülni a lángoló kocsiból. Két szlovén és egy horvát sofőr kamionja rohant egymásba, a rakományok hatalmas lángokkal égtek. egyik műanyag granulátumot, a másik csokikat, a harmadik pedig elektronikai termékeket szállított. A járművek hatalmas lángokkal égetek, az óriási hőtől még az aszfalt is megolvadt, ezért az út várhatóan péntek estig teljes szélességében le lesz zárva.

  • Meggyilkolták az MKB Veszprém beállósát

    Egy harmincfõs társaság támadt az MKB Veszprém kézilabdacsapatának játékosaira egy szórakozóhelyen. Az összetûzésben a csapat 26 éves román Marian Cozmát szíven szúrták, õ a kórházban életét vesztette.

    A veszprémi kézilabdacsapat válogatott játékosának, Iváncsik Gergõ gyermeke született, ezt ünnepelte meg a gárda szombatról vasárnapra virradóra a veszprémi Patrióta Lokálban– mondta el a tragikus estérõl Hunyadfalvy Ákos, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának társadalmi elnöke.

  • Fél évig élvezkedtek a beteg tinin

    Egy rokon értesítette a 23 és 32 év közötti férfiakat, hogy mikor van egyedül a 17 éves, mentálisan beteg szerb lány.

    A pasik ilyenkor elmentek érte és egy lakatlan házban megerõszakolták.

    A tortúra fél éven át tartott.

    Letartóztatta a szerb rendõrség azt a négy – 23 és 32 év közötti – fiatalembert, akik fél éven át folyamatosan megerõszakolták a Brestaè faluban élõ, 17 éves J. L.-t.

  • Kettõs emberölés a porig égett házban?

    A felismerhetetlenségig összeégett egy asszony, egy férfinak pedig elvágták a torkát a hétvégén Várongon.

    Valószínûleg mindkettõjüket meggyilkolták. A szomszédok vették észre, hogy a ház, amelyben a pár élt, lángol. Kihívták a tûzoltókat, de addigra a tûz már teljesen elterjedt.

    A rendõrség kettõs emberölés miatt nyomoz.

  • Rendõrségi közlemény a Halottak napjával kapcsolatosan

    Hogy szeretteink emléke meghitt lehessen...

    Mindenszentek napján, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is nagyobb személygépkocsi és utasforgalomra számít a Rendõrség.

    Polgárõrökkel közremûködve, rendõrök segítik a közlekedést a temetõknél, pályaudvarokon, parkolók környékén és nagyobb közlekedési csomópontokon.

  • Parkolóban hagyta gyermekét, majd bedrogozott a frissen szabadult anyuka

    Az ötgyermekes anya frissen szabadult a börtönbõl, és kislánya közelébe sem mehetett volna. Ám õ mégis elvitte a kicsit fagyizni, majd egyszerûen lelépett.
    Az Arizona állambeli Lucy Parra néhány órával a szabadulása után máris megszegte a törvényt: kislányát, akitõl eltiltották, elvitte fagyizni egy gyorsétterembe. Ez még nem is lett volna baj, ám a nõ beküldte a gyereket az étterembe, majd eltûnt. A rémült kislányra a személyzet vigyázott a rendõrség kiérkezéséig, akik negyven perc múlva tudták csak kérdõre vonni az addigra teljesen bedrogozott Lucy-t.

  • Szerb rendõri túlkapás - fejlövés képpel

    Szerbia - Rövid üldözés után a szabálytalankodót megállították a rendõrök, majd az egyik utast fejbe lõtték.

    Véres jelenetek zajlottak le csütörtökön hajnalban a szerb fõvárosban: a belgrádi rendõrség egyik járõre üldözõbe vett egy Peugeot 307-es gépkocsit, miután annak vezetõje áthajtott a piroson. Rövid üldözés után a rendõrök a kocsi elé kerültek, megállásra kényszerítették, és felszólították az utasokat, hogy szálljanak ki.

  • Saját fiára akarta kenni tizedik férje meggyilkolását egy amerikai nõ

    Tizedik férjét fogyasztotta el egy amerikai nõ, aki ezúttal nem válással vetett véget a házasságnak: meggyilkolta a férfit, majd rá akarta kenni a gyilkosságot saját fiára. Sharon Maxwell négy golyót repített férje, Gordon fejébe. Ezután egy kisteherautóba cipelte a holttestet, benzint locsolt rá, majd felgyújtotta, hogy eltüntesse a nyomokat. A texasi nõ már kilenc házasságon volt túl, amikor hozzáment áldozatához. Mindössze 5 hónapja házasodtak össze, feltehetõen a férfi életbiztosítása miatt. Halála után a nõ fel akarta venni a 175 ezer dollárt, a hatóságok azonban gyanúsnak találták a körülményeket.

  • Személyvonattal ütközött a busz - a buszsofőr az életét vesztette

    Személyvonattal ütközött a busz - a buszsofőr az életét vesztetteA Dombóvárról a Déli pályaudvarra közlekedő személyvonat összeütközött az Alba Volán autóbuszával Nagylók állomásnál, a vasúti átjáróban. A busz sofőrje a helyszínen életét vesztette. Az autóbusz - amelyben csak a sofőr utazott - kettészakadt az ütközéstől. A vonaton mintegy hetvenen voltak, senki sem sérült meg közülük. Reggel 5 óra 35 perckor a nagylóki átkelőn, tilos jelzés ellenére próbált átmenni egy helyközi járat. Szerencsére még nem szállított utasokat, a busz az ütközésben szétszakadt, a sofőr a helyszínen meghalt.

  • Hétszázezres kenõpénzzel buktak le a pesti rendõrök

    Hétszázezer forint kenõpénzt fogadott el két fõvárosi rendõr egy autóstól, hogy ne büntessék meg õt. Az egyenruhások lebuktak, õrizetbe vették õket. Vesztegetés és más hivatali bûncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a BRFK a Budapesti Nyomozó Ügyészségen két, az I. kerületi rendõrkapitányságon dolgozó rendõr ügyében, akik hétszázezer forintot fogadtak el egy gépkocsivezetõtõl. A rendõröket õrizetbe vették - közölte Tafferner Éva, a BRFK szóvivõje.

  • Újabb éveket kaphat Pénzes Henrietta brutális gyilkosa

    S. Norbert visszavág. A Pénzes Henrietta brutális megöléséért jogerõsen 15 év börtön büntetésre ítélt K. András ellen most újabb eljárás indul, hamis vád alapos gyanúja miatt. A Muki néven elhíresült fiú ugyanis azt állította, a szörnyû bûncselekményt nem õ, hanem a lány barátja, S. Norbert követte el. Még az évtizedek óta praktizáló ügyvédeket is megosztja az a kérdés, hogy Muki büntetése tovább súlyosbítható-e. A fiatalember ugyanis a maximumot, vagyis 15 évet kapott a magyarcsanádi Pénzes Henrietta megerõszakolásáért, kirablásáért és felgyújtásáért.

  • Széttépte a kutya a kislány arcát (megrázó fotóval)

    100 öltéssel kellett összevarrni egy brit kislány arcát, miután nekitámadt egy Akita.

    Játék közben támadta meg az eb

    A 10 éves Toni Clannachan barátjánál, Gabriel McCabe-nél játszott a kertben, amikor a család kutyája, egy Akita rátámadt.

    A kislány arcát tépte meg a Kruger névre hallgató kutya, méghozzá olyannyira, hogy 100 öltéssel kellett összevarrni.

  • Hat embert ölt meg egy vadászfegyverrel lövöldöző férfi Oroszországban

    Hat embert ölt meg egy vadászfegyverrel lövöldöző férfi OroszországbanHat embert megölt egy vadászfegyverrel lövöldöző férfi hétfőn az oroszországi Belgorodban. A gyilkost a hatóságok még nem kapták el, és nem tudni, hogy a férfi miért hajtotta végre a mészárlást. Az Ukrajnával határos Belgorodi terület székhelyének központjában fényes nappal történt öldökléssel egy többszörösen büntetett előéletű férfit gyanúsítanak. Korábban azt közölték, hogy apja segítségével követte el a gyilkosságokat, de a hatóságok az apát később kizárták a gyanúsítottak közül. Az apa együttműködik a rendőrséggel.

  • Bedrogozott férfi késelt meg egy mentőst

    Bedrogozott férfi késelt meg egy mentőstMegkéseltek egy mentőst kedd délelőtt Budapesten, a Nagyvárad téren, több szúrás is érte. a beteg volt a támadó, egy körülbelül 24-25 éves fiatalember, akit Csepelről vittek be, vélhetően bódult állapotban. Egyszer csak kést rántott, ezt látta az ápoló is. Előre kiabált a sofőrnek, aki kiszállt és odarohant, de addigra a fiatal már megsebesítette a mentőst. Egy bedrogozott, tomboló férfihez riasztották a mentőket a Heim Pál Gyerekkórháznál. Ő szúrta meg a mentőst, miközben kezelte. A megkéselt férfit néhány órája megműtötték, azóta stabilizálódott az állapota, a közvetlen életveszélyen már túl van az egyébként háromgyerekes édesapa.