rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Vérdíjat fizet az apa, a lánya gyilkosáért

  • Hárommillió forint nyomravezetõi díjat fizetne Víg Sándor, akinek 16 éves lánya holttestére 2010. november 5-én bukkantak rá kutyasétáltatók Dunaújvárosban.

    Hárommillió forintot szeretnék felajánlani azért, hogy kiderüljön annak vagy azoknak a személye, akik aljas és kegyetlen módon elvették a lányom életét – írta levelében Víg Sándor.

    Az édesapa közölte: a nemrég elkészült DNS vizsgálat igazolta, hogy a megtalált holttest Alexandra.

    A rendõrség elõször közigazgatási eljárásban vizsgálta a lány halálának okát. Azonban idõvel olyan információkra bukkantak, melyek alapján nem lehetett kizárni az idegenkezûséget, s ezért a nyomozást emberölés gyanúja miatt folytatják.

    A rendõrség a nyomozás érdekei miatt nem árul el részleteket, a helyiek szerint a lányt egy fához kötözték és megkínozták.

    Emlékezetes: Alexandra 2010. június 14-én tûnt el: az iskolába igyekezett, de oda már soha többé nem érkezett meg. /borsonline.hu/


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Férje robbantotta fel a várandós asszonyt

    Mankóval jár Victoria Fabian, miután férje, Nicholas 2010-ben felrobbantotta az akkor terhes asszony kocsiját. A nõ és magzata a csodával határos módon túlélte a merényletet.

    Kegyetlen volt a férje.

    A leszerelt katona, Nicholas Fabian hatalmas adósságot halmozott fel, ráadásul megcsalta feleségét, Victoriát. Amikor a harmadik gyermekükkel várandós asszony 2010-ben rájött férje ügyeire, kérdõre vonta, majd beadta a válási papírokat.

  • Ajándékba kapott fegyverével mészárolta le családját a tini

    Álmukban, hidegvérrel fõbe lõtte apját, nagynénjét és nagyanyját egy amerikai tinédzser, majd kihívta a rendõrséget Spartanburgban.

    A 14 éves fiú apjától kapta születésnapjára a fegyvert, és egyelõre nem tudni, miért végezte ki családtagjait, elmebetegségérõl sem tud senki.

    Apját, Joe Lanfordot (†44) szájába tett pisztollyal ölte meg, nagynénjének halántékára szegezte a pisztolyt, nagyanyját pedig arcon lõtte, egyedül õ maradt életben.

  • Civilek haltak meg a NATO-csapásban

    Az afgán elnök felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a NATO egy légi akciójában gyerekek és nõk haltak meg Afganisztán déli részén. A szemtanúk szerint valószínû, hogy a tálib szélsõségesek élõ pajzsként használták a védtelen civileket. Közben az ország északi részén eltemették a legendás Daud Daud tábornokot, aki egy öngyilkos merényletben vesztette életét. A tálib támadásban egy német tábornok is megsebesült.

    Nagy a gyász a déli Helmand tartományban, ahol 12 gyerek és két nõ vesztette életét egy NATO-légicsapásban. A szemtanúk szerint a tálib szélsõségesek szándékosan úgy rendezték, hogy helyi civilek haljanak meg az amerikaiak vezette támadásban.

  • Újabb siketelen ATM-rablások

    Devecserben és Keszthelyen is kitéptek egy bankautomatát a helyérõl szerda hajnalban.

    Az elkövetõk egyikbõl sem tudtak pénzt elvinni.

    Szemtanúk mindkét helyszínrõl egy sötét színû autót láttak elhajtani.

    Arról nincs információ, lehet-e esetleg összefüggés a két eset között.

  • Cozma-ügy - igazi nagyhal a legújabb gyanúsított?

    A balatoni éjszakai életben sem ismeretlen figura a Cozma-gyilkosság legújabb, kilencedik gyanúsítottja. R. Jánost augusztus 5-én vették õrizetbe a veszprémi szórakozóhelyen megölt román kézilabdázó, Marian Cozma meggyilkolása ügyében.

    Az ismert, többszörösen büntetett személy, akit az enyingi banda vezérének tartanak, február óta szökésben volt, azóta, hogy az enyingi Agip benzinkútnál társaival megdobálták egy a benzinkútra érkezõ autókonvoj tagjait.

  • Láncfûrésszel támadt a nagypapára

    Egy élelmiszerboltban láncfûrésszel támadt egy öregemberre egy fiatal férfi Câmpulung Moldovenesc megyeközpontban, Romániában.

    Az összetûzésben az öregember lába megsérült, 30 napos kórházi ápolásra szorul. A fiatalembert a helyszínen nem sikerült a rendõrségnek elkapnia, egy nappal késõbb bukkantak a nyomára, és tartóztatták le. A filmbe illõ jelenet 2011 augusztusában történt, amikor a 68 éves áldozat, Mihai M. a város egyik élelmiszerboltjában akart italt vásárolni.

  • Ketten vesztették életüket a frontális ütközésben

    Ketten vesztették életüket a frontális ütközésbenEgy Ford Mondeo típusú személygépkocsi haladt az 55-ös főúton Szeged felől Ásotthalom irányába 2014. május 14-én a délutáni órákban. A jármű a 27-es kilométerszelvény közelében egy enyhe balkanyarban kisodródott a menetirány szerinti sávból és frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő Citroen Jumper típusú kisteherautóval. A balesetben a Ford Mondeo sofőrje és utasa is életét vesztette, a Citroen vezetőjét a mentők kórházba szállították. Az áldozatokat a tűzoltók csak az ajtók levágásával tudták kiszabadítani.

  • Rabomobillal viszik a rabszolgatartó csalókat

    Rendõrségi autóhoz kísérik a gyanúsítottakat a Kecskeméti Városi Bíróság épülete elõtt. Négy személyt azzal vádolnak, hogy Szalkszentmártonban olyan idõs személyekkel, akik lakással, havi nyugdíjjal rendelkeztek, házuk fejében eltartási szerzõdést kötöttek.

    Ezt követõen az ingatlanokat eladták, azonban az eltartási szerzõdésben leírt kötelezettségeiknek nem tettek eleget, az idõsek havi jövedelmét elvették, dolgoztatták, és bántalmazták õket. A gyanúsítottakat a bíróság elõzetes letartóztatásba helyezte.

  • 2010 március hónap gyorshajtói - képekkel

    Közzétette a rendõrség 2010 március hónap legdurvább gyorshajtóinak listáját. Többen is autópályának nézték a városi utakat.

    Mióta két éve bevezették az objektív felelõsség elvét, azóta a rendõrség a rendszám alapján jár el a szabálysértõ autó üzemben tartójával szemben. Azóta minden hónapban megismerhetjük a legkomolyabb gyorshajtókat a rendõrség jóvoltából. Márciusban is voltak páran, akik durván megsértették a sebességhatárokat. Többen is 300 ezer forintos csekket kapnak a közeljövõben.

  • Megerõszakolta és megfolytotta unokahúgát a pedofil férfi

    John Maden 2010 áprilisában brutálisan megerõszakolta és meggyilkolta saját unokahúgát, Tia Rigget.

    Megdöbbentõ.

    A tizenkét éves kislányt bedrogozta, többször hasba szúrta, miközben szadista szexuális aktusra kényszerítette, majd egy gitárhúrral megfojtotta.

    A harmincnyolc éves férfi ezek után teljesen nyugodtan hívta fel a rendõrséget: – Most fejeztem be az unokahúgom meggyilkolását.

  • Mûvégtagot loptak egy bácsitól

    Több millió forint értékû mûlábat lopott el egy férfi egy idõs embertõl Tiszakécskén.

    A protézis értékét az növelte, hogy a belsejébe három darab arany zsebórát rejtett el annak tulajdonosa.

    A tolvaj valószínûleg tudta, hogy mit hol keressen, mert a 83 éves idõs ember állítása szerint még több százezer forinttal is megrövidítette.

    A rendõrség elfogta a feltételezett betörõt.

  • Bankszámlája miatt bukott le a 400 milliót elcsaló adózó

    Közel 400 millió forintnyi adót nem fizetett be egy közép-dunántúli vállalkozó. Az adózó egy sima áfa-ellenõrzésen bukott le a bankszámlája miatt, viszont a rendõrök sem találták meg.

    Az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága különösen nagy értékre elkövetett adócsalás gyanúja miatt tett feljelentést a Vám- és Pénzügyõrségnél, mivel egy adózó több százmilliós bevételt próbált eltitkolni az adóhatóság elõl. A felszámoló biztos nyilatkozata szerint a társaság a többszöri felszólítás ellenére sem adott át semmilyen iratot, képviselõje az idézésekre nem jelent meg.

  • Rendõrkutyákat díjaztak a dunakeszi kiképzõ bázison

    A legsokoldalúbb, legeredményesebb felderítést végzõ rendõrkutyákat díjazta a Dunakeszi Kutyavezetõ-képzõ Központ nyílt napján Bencze József altábornagy, országos rendõr-fõkapitány. A környék óvodás- és iskolás csoportjai egyebek mellett fegyelmezõ, nyomkeresõ és más ügyességi gyakorlatokat láthattak képzett rendõrkutyák tolmácsolásában”.

    Az Országos Rendõr-fõkapitányság által 1964 óta mûködtetett kutyaképzõ iskola” legügyesebb ebei nagy derültség közepette mutatták be tudásukat a gyerekeknek.

  • Feledékeny autós, visszatérõ szalonnák - rendõr sztorik 08

    Zsarusztorik!

    Két kender-növényke miatt szervezett kommandós akció, rendõrnek nézett földmérõk, feledékeny autós - a 2008-ban történ humoros esetekrõl készített összeállítást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr-fõkapitányság.

    A feledékeny autós az egyik októberi hétvégén rohant be a Tiszaújvárosi Rendõrkapitányságra, hogy ellopták az autóját. A rendõrökkel közösen indult az autó keresésére.

  • 3 évig erõszakolták a kiskorú fiút a lányok

    Egy nõ és annak lánya ellen emeltek vádat nemi erõszak címén Arizona államban. A két nõ három évig zaklatott szexuálisan egy 17 éves fiatalembert.

    A rendõrség szerint a két nõ nem tudott arról, hogy a másikuk is viszonyt folytat a kiskorúval.

    A fiatalember vallomásában az áll, hogy elõször a 48 éves anya, Susan Brock erõszakolta meg 13 éves korában. Autóval ment érte az iskolába, aztán egy elhagyatott helyre vitte, ahol perverz játékokra kényszerítette.

  • Pedofil razzia - 57 embert tartóztattak le a rendõrök

    Összesen 57 embert tartóztatott le a spanyol rendõrség egy összehangolt rajtaütés-sorozatban, amelyet egy internetes gyermekpornó hálózat felszámolására indítottak. A hatóság 2010. október 8.-i (pénteki) közleménye szerint a letartóztatottak között vannak rendõri vezetõk és üzletemberek is.

    A rendõrség összesen 97 razziát hajtott végre Spanyolország-szerte, több mint húszezer internet-kapcsolat elemzését követõen. A rajtaütésekben az 57 letartóztatott mellett 47 embert gyanúsítottak meg kiskorúakkal kapcsolatos pornográf tartalmak birtoklása és terjesztése miatt.

  • Mérgezett konyakkal okozta legalább 13 ember életét egy orosz rabló

    Legkevesebb 13 ember életét oltotta ki és legalább további 12 áldozatának okozott súlyos egészségkárosodást mérgezett konyakjával a moszkvai elõvárosi vonatokon egy 23 éves férfi, akinek elfogását szerdán jelentette be az ügyészség.

    Alekszej Vijgodszkij mindig ugyanazt az eljárást követte: a vonaton odaült egy már kissé kapatos férfihoz, vagy társasághoz, és felszólította õket, hogy igyanak vele az üvegébõl a gyereke, vagy az õ születésnapjára, vagy egyszerûen csak kóstolják meg a konyakját.

  • Torkán ragadta és a falhoz szorította diáktársát

    Falhoz szorította és ki akarta rabolni társát egy kaposfõi diák. A támadás az óraközi szünetben az iskola WC-jében történt. A torkánál fogva falhoz szorította diáktársát egy 16 éves nyolcadikos diák a kaposfõi iskolában - közölte a Kaposvári Rendõrkapitányság sajtóügyelete. A támadó diáktársa pénzét követelte, majd miután nem kapott pénzt, elengedte társát. A támadás még január 27-én délután, tanítási idõ után történt, az iskola igazgatója másnap jelentette az esetet rendõrségen. A kadarkúti rendõrõrs rablás kísérlete miatt indított eljárást.

  • Felismerhetetlenre vert egy idõs férfit két 19 éves fiatal

    A 78 éves nyugdíjas férfi azért integetett a két tininek, mert nem volt nem volt felkapcsolva a világítás autójukon. Cserébe felismerhetetlenre verték.

    A 19 éves Christopher Graney és Samantha Fenton egy kenti buszmegállóban verték felismerhetetlenné azt az idõs férfit, aki semmi rosszat nem akart nekik.

    A bácsi, akinek nevét nem említik a források, azért kezdett integetni az arra autózó fiataloknak, mert kocsijuk lámpája nem égett.

  • Nyaralásuk alatt, egy sms miatt ölte meg barátnõjét egy brit férfi

    Egy brit férfi bepöccent azon, hogy barátnõje szöveges üzenet váltott exével a nyaralásuk alatt. Megverte, megfojtotta, majd meztelenül a tengerbe dobta. 25 évet kap. Chistopher Chittock és barátnõje, Sarah Shields a Kanári-szigetekre ment nyaralni. A kikapcsolódás helyett azonban összevesztek, a férfi megverte, majd megfojtotta és meztelenül a vízbe dobta barátnõje testét. Mindezt azért, mert a lány üzenetet váltott exével. A hatóságok másnap reggel találták meg a nõ holttestét, mire Chittock csak annyit reagált, barátnõje tegnap elhagyta egy másik férfiért.