rss
  • Milliókat zsarolt ki iskolatársából

  • Egy másolt DVD-re és megkarcolt motorjára hivatkozva követelt pénzt áldozatától egy lellei fiatal. Tizenegymillió forintot zsarolt ki nála egy évvel fiatalabb áldozatából egy balatonlellei kamasz.

    Az egész ügy egy internetrõl letöltött filmmel kezdõdött: az áldozat, az akkor tizennégy esztendõs fiúról megtudta, hogy le tud tölteni filmeket az internetrõl, s megkérte, hozzon neki is egyet, melyet ezer forintért el tudnak majd adni.

    Ezután kérte az elsõ összeget: mivel a kiírt DVD-t állítólag nem tudta lejátszani a vevõ, s emiatt feljelentést akart tenni, a vádlott százezer forintot kért, hogy eltusolja az ügyet.

    Aztán egy év múltán indult meg igazán csak a zsarolási lavina: a lellei fiú megkarcolta a vádlott motorját, aki a javításért már félmilliót követelt. A pénzt vendéglátós szüleitõl lopta el a sértett, aki szûk egy év alatt közel tizenegymillió forintot adott át zsarolójának. Az idõsebb kamasz ezután különbözõ ürügyekkel kereste meg újra és újra – egyre mohóbb, s ezzel együtt mind agresszívebb és fenyegetõbb lett, a lellei fiú pedig egyre jobban félt tõle, s így fizetett.

    A szülõknek ugyan feltûnt, hogy rendre hiányzik az otthon tárolt bevételbõl, ám nem gyanakodtak fiúkra, aki akkoriban veszítette el lakáskulcsát, így azt hitték, valaki ismeretlen jár be a lakásba lopni. Csak tavaly áprilisban, amikor a vaskazettában õrzött eurónak is lába kelt, kérdezett rá sírva a sértett édesanyja, mire kell neki ez a rengeteg pénz. A lellei fiú ekkor merte csak bevallani, mi is történt vele az elmúlt idõszakban, szülei fordultak a rendõrökhöz, akik éppen egy összeg átvétele közben fogták el a zsarolót.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A kiérkezõ rendõrök golyóitól sebesült meg 9 ember New Yorkban

    Nem a merénylõ, hanem a kiérkezõ rendõrök golyóitól sebesült meg az a kilenc ember, aki még pénteken keveredett utcai lövöldözésbe New Yorkban.
    Az Empire State Building mellett kialakult incidensben az elkövetõ, Jeffrey Johnson csak egykori fõnökével, Steve Ercolinval akart végezni, igaz, az õ testébe öt golyót is beleeresztett a leszámolás során. Ekkor érkeztek meg a rendõrök, akiket egy környékbeli építkezés munkásai riasztottak.

  • Egyre "bûnösebbek" a brit lányok

    London - Az utóbbi négy évben 22 százalékkal nõtt a tinédzser lányok által elkövetett bûnesetek száma Nagy-Britanniában - derült ki a brit igazságügyi tárca jelentésébõl.

    A lányok faji jellegûnek minõsített bûntettei ez idõ alatt megkettõzõdtek, számuk 351-rõl 748-ra nõtt. Az erõszakos támadások 48 százalékos emelkedést mutattak, a közrend megzavarása miatt pedig 37 százalékkal többször jártak el lányok ellen. A jelentés összesítése szerint míg 2003-ban és 2004-ben a 10-17 éves lányok rovásán 47358 bûncselekmény volt, 2007-2008-ra ez a szám 57962-re ugrott.

  • Három személyautó ütközött Miskolcon

    Három autó karambolozott Miskolcon.

    Komoly balesettel indult Miskolcon a szerdai nap.

    Miskolcon, a Petõfi tér melletti keresztezõdésben három személyautó - egy kanyarodó Renault Clio, egy egyenesen haladó Peugeot és egy várakozó Ford - ütközött egymásnak a reggeli órákban.

    Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a három autóban keletkezett anyagi kár jelentõs.

  • Hazánk Európa 7. legveszélyesebb országa

    Magyarország a 7. legveszélyesebb ország Európában - legalábbis az amerikai Forbes magazin halálos közlekedési balesetek alapján összeállított listája szerint. A kimutatás szerint a legkevesebb halálos baleset az európai országok sorában Máltán történik.

    A közlekedés pszichológusok szerint a magyar sofõrök 80 százaléka nem tartja be a KRESZ alapvetõ szabályait. Szerintük az autósok 10-15 százaléka renitens, õket nem érdeklik a szabályok. És sajnos ez másokra is hat.

  • Ismét kinyit a terrorszálloda

    Minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedések közepette nyílnak újra a mumbai szállodák: vasárnaptól fegyveres járõrök fognak cirkálni a létesítményekben és környékükön, s a látható jeleken kívül nyilván még ezer módon igyekeznek gondoskodni a vendégek háborítatlanságáról.

    Az elmúlt napokban világszerte több ezer internetezõ polgár kapta ugyanazt a tartalmú levelet az e-mail-címére. „Nem szabad megengednünk, hogy ilyen terrorakciók megzavarják mindennapi életünket. Biztos vagyok benne, hogy egyetértünk abban: mindnyájunknak össze kell fognunk és állhatatosan szembe kell néznünk ezzel a kihívással.

  • Brutális gyilkosság! Kínózták, majd feldarabolták

    Méghogy nincs rabszolgaság! Ráadásul nem is egy elmaradott országról van szó most, hanem Angliáról, és azon belül is Luton városról. Itt ugyanis egy család abban lelte szórakozását, hogy befogadtak egy ágrólszakadt fiatalembert, éhbérért dolgoztatták és pusztán kedvtelésbõl megkínozták és megölték.

    Gyakorlatilag emberi ésszel fel nem fogható bûncselekmény látott napvilágot. Mindig van egy újabb és újabb elborzasztó bûntett, de hogy ez mindent felülmúl, az is biztos.

  • Terhes lett a megerõszakolt tini

    Leitatott, majd megerõszakolt egy 13 éves lányt egy 63 éves férfi a Vaslui megyei Movileni településen, Romániában. Az áldozat terhes lett. Az ügy 2011 augusztusában derült ki, amikor a szomszédoknak feltünt, gyanúsan gömbölyödik a lány hasa.

    A kiskorú ekkor mesélte el, hogy húsvét környékén a szomszédságban élõ Hristache Badiu becsalogatta saját lakásába, és megerõszakolta. Violeta édesanyja szerint a férfi már régóta szemet vetett a lányára. "Az öreg minden alkalommal, amikor vízért ment, követte.

  • Eladták három gyereküket, a pénzt online játékokra költötték

    A kínai szülõk mintegy 1,8 millió forintért értékesítették három csemetéjüket.

    Kínai lapértesülések szerint egy fiatal kínai pár azért adta el mindhárom gyermekét, hogy a pénzbõl fedezni tudja online játékok használatának díjait. Az amerikai ABC News Radio online kiadása a kínai Sanxiang City News napilap nyomán arról számolt be, hogy a pár még 2007-ben ismerkedett össze egy internetkávézóban, ahol mindketten megszállottan játszottak különbözõ online játékokat.

  • Pártfogó ügyvéd a rászorulóknak

    A peres ügyeket elkerüli, aki csak megteheti. Sõt, sokan azok közül is, akiknek megoldhatatlan gond a perköltségek kifizetése, mert olyan alacsony a jövedelmük, hogy hiába nyernék meg az esetleges anyagi vonzatokkal is járó perüket, nem maradna pénzük az elemi létszükségletekre sem. Rajtuk segíthet a nép ügyvédjének nevezett pártfogó szolgálat.

    A nép ügyvédje. Általában ezen a néven vált ismertté a Központi Igazságügyi Hivatal jogi segítségnyújtó szolgálata, amely 2004. április l. óta mûködik.

  • Csecsemõ zuhant ki az erkélyrõl - az apa végignézte!

    A milliomos üzletember 18 hónapos kisfia halálát nézte végig, mikor Olaszországban nyaraltak.

    Richard Kramer és családja a Chia Laguna luxushotelben nyaralt, mikor a tragédia történt. A Cagliariban található hotel második emeletérõl zuhant ki a kicsi, mikor Richard két idõsebb fiával épp a szobában tartózkodott.

    Látta, amint legkisebb gyermeke kihajol az erkélyen, de már nem tudta idejében megakadályozni a közel 5 méteres zuhanást.

  • Mindkét sofőr életét vesztette a Hódmezővásárhelynél történt súlyos balesetben

    Mindkét sofőr életét vesztette a Hódmezővásárhelynél történt súlyos balesetbenEgy Hódmezővásárhely irányából Mártély felé tartó autó egy motorost előzött, amikor frontálisan összeütközött egy szemből érkező személygépkocsival. Egy Opel Astra és egy Corsa ütközött Hódmezővásárhely és Mártély között. A balesetben a vétkes és a vétlen autó sofőrje is életét vesztette, másik négy ember megsérült, közülük több személyt a tűzoltók vágtak ki a roncsokból. A Corsa 59 éves női sofőrje egy robogóst próbált megelőzni az úton, frontálisan belecsapódott a vele szemben szabályosan közlekedő Astrába.

  • 6 hónapos kismama ütötte el a két bicikliző kislányt

    6 hónapos kismama ütötte el a két bicikliző kislánytA nagyobbik, egy 13 éves lány könnyebben sérült meg, de neki is végtagtörései lettek. A kisebbik lánynál, aki alig 9 éves, azonnal látszott, hogy nagyon nagy a baj. Előbb Veszprémbe, majd mentőhelikopterrel a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház idegsebészetére szállították. Elszántan küzdöttek az orvosok az életéért. Szombaton több műtétet végrehajtottak rajta, másnap azonban szomorú hírrel szolgált prof. Oláh Attila, a kórház orvos igazgatója. A kislánynál beállt az agyhalál, a szülőknek pedig dönteniük kell, hogy a szerveit donációra felajánlják-e. A válasz igen volt.

  • Tragédia - szörnyet halt a menyasszony és a võlegény is

    Öten ültek abban az autóban, mely éppen egy lakodalmas ebédre tartott az esküvõi ceremóniáról és buldózerrel ütközött Oroszországban. A halottak között van a menyasszony és a võlegény is.

    Elõzés közben, buldózerrel ütközött egy személyautó az oroszországi Znamenskoja nevû várostól nem messze.

    A jármû utasai éppen egy esküvõi ceremóniáról mentek a lakodalmi ebédre, azaz ott ült a 26 esztendõs menyasszony, a 31 éves võlegény, a két tanú és egy sofõr.

  • Fajtalankodott kislányával, gyilkossággal fenyegetõzött

    Bíróság elé állítanak egy 37 éves újteleki férfit, aki hosszú ideig félelemben tartotta családját. A brutális apa közel egy évig rendszeresen fajtalankodott saját kiskorú lányával, a történtekrõl tudomást szerzõ anyát folyamatos fenyegetésekkel hallgatásra kényszerítette, aztán egy este majdnem megölte.

    A korábban állatgondozóként dolgozó, jelenleg elõzetesben lévõ S. Gábor a vádirat szerint 2008. decembere és 2009. augusztusa között több alkalommal fajtalankodott akkor 10-11 éves lányával.

  • Uzsorásokat gyilkolnak Oroszországban

    Moszkva - Több kisvárosi és falusi uzsorást megöltek az adósok az utóbbi hónapokban Oroszországban.

    Az esetekrõl beszámolva a Komszomolszkaja Pravda címû lap úgy vélte: a helyzetek és a szereplõk mintha Fjodor Dosztojevszkij XIX. századi orosz író Bûn és bûnhõdés címû regényének lapjairól léptek volna ki.

    A legrészletesebben ismertetett esetben egy a Voronyezsi területen lévõ kisvárosban ölte meg hitelezõjét egy 23 éves férfi, aki sokáig nem dolgozott.

  • Sorozatgyilkos a templomban

    Az eddigi adatok szerint legalább negyven évig hagytak gyilkolni egy brit sorozatgyilkost, akit korábban „csak" szexuális bûntények miatt ítéltek el. Peter Tobin (63) már évtizedek óta gyilkolhatott, de csak a 90-es években érték utol, amikor két kiskorú lányt leitatott, megerõszakolt, és megpróbált megölni. A 14 év börtön helyett 10 év után kiengedték, így ott folytathatta, ahol abbahagyta. Legközelebb három év múlva bukott le, amikor egy glasgow-i templomban megerõszakolt és megkéselt egy lengyel egyetemistát, aki a parókián takarított. Az ördögi templomszolga akkor már jó ideje álneveken élt, sátáni tetteit az egyház falainak oltalmában követhette el.

  • Kikapcsolódásnak indult, de majdnem az életébe került az utazás egy brit férfinak

    Kikapcsolódásnak indult, de majdnem az életébe került az utazás egy brit férfinakSzörfözéssel akart kikapcsolódni az a brit férfi, aki véletlenül kiesett a hajóból és 27 órát töltött a vízben mentőmellény nélkül. Kis híján az életébe került az utazás. Az 50 éves Brett Archibald Indonéziába ment üdülni, ahol azt tervezte, hogy pár napot szörfözéssel fog tölteni, azonban ehelyett halálközeli élményben volt része. Archibald részt vett egy sétahajózáson, ami alatt tengeribetegség miatt elájult és a vízbe esett. Több mint egy napot tartózkodott a tengerbe, mire a mentőcsapat rátalált. Felépülése után folytatja megkezdett útját a brit férfi.

  • Súlyos baleset a belvárosban - fotók!

    Súlyos közlekedési baleset történt csütörtök kora délután a budapesti belvárosban.

    A Nagykörút és Dob utca keresztezõdésében egy motorkerékpár és egy Hyundai ütközött, melynek következtében öten - köztük két kisgyermek is - megsérültek.

    Két felnõtt súlyos sérüléseket szenvedett, a két gyermek sérülései szerencsére csak könnyebbek voltak. A legborzasztóbb a motoros állapota.

  • Uzsoráson kattant a bilincs

    Újabb uzsorást vettek õrizetbe Dombóváron, a zsarolással gyanúsított nõ havi 100 százalékos kamatra adott kölcsön rászorult embereknek, akiket családtagjaival fenyegetéssel vett rá a törlesztésre.

    Az 56 éves dombóvári asszonyt, a csoport irányítóját hat rendbeli zsarolással gyanúsítják - mondta Gábor Zoltán fõhadnagy, a dombóvári rendõrkapitányság nyomozó alosztályvezetõje a bûncselekményt ismertetõ sajtótájékoztatón, Dombóváron.

  • Részeg sofõr vezette a szakadékba zuhant buszt

    Részeg sofõr okozott súlyos balesetet, melyben nyolcan életüket vesztették, 35-en pedig megsérültek Dél-Albániában 2010. november 8.-án hétfõn este. A túlélõk beszámolója szerint a vezetõ nemcsak ittas volt, hanem még telefonált is vezetés közben.

    Részeg sofõr okozott súlyos balesetet, melyben nyolcan életüket vesztették, 35-en pedig megsérültek Dél-Albániában hétfõn este.

    A túlélõk beszámolója szerint a vezetõ nemcsak ittas volt, hanem még telefonált is vezetés közben.