rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Milliókat csalt ki a kamu jósnõ

  • Egymillió forintot csalt ki egy magát jósnõnek mondó veszprémi asszony egy Balatonalmádiban élõ idõs nõtõl és annak lányától.

    Hódmezõvásárhelyen 20 millió forintja után futhat a hiszékeny ezoterista.

    Futtató Norbert, Veszprém megyei rendõrtiszt elmondta, egy idõs asszony újsághirdetés alapján 2011 február elején jelentkezett az állítólagos jósnõnél, aki azt közölte vele, hogy õ és a lánya rontás alatt állnak, elátkozták õket, s nemsokára meg is halnak.

    A nõ a "szolgáltatásért" ötezer forintot kért, s kilátásba helyezte, hogy 35 ezerért leveszi róluk a "rontást".

    A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint az asszony nemsokára a lányával együtt tért vissza - vitték magukkal a kért összeget, továbbá gyertyát, törülközõt, tyúkot és tojásokat -, ám az állítólagos jósnõ azzal állt elõ, hogy csak akkor lesznek biztonságban, ha egymillió forintot visznek, s azt egy fazékban kell elégetnie.

    Anya és lánya hétfõn vitte el az egymillió forintot - az összeget hitelként vették fel egy bankban -, a "jósnõ" fazékba rakta a pénzköteget, majd egy-két bankót az utasítására gyertyával meggyújtottak (eközben õ "varázsolt"), aztán hirtelen törülközõvel takarta le a fazekat és azzal egy másik nõ kirohant a szobából.

    A csaló vérszemet kaphatott - mondta a sajtóügyeletes -, ugyanis azt közölte a "pácienseivel", hogy az egymillió forint sem elég a rontás levételéhez, ahhoz ugyanis legalább 3 millió kell. A fiatal nõ ekkor már gyanút fogott, s csalás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a veszprémi rendõrkapitányságon, ahol kedden elrendelték a nyomozást.

    Egy híradó beszámolt egy hódmezõvásárhelyi esetrõl, amelyben a hiszékeny nõ 18 millió forintot adott át önként egy magát jósnõnek kiadó nõnek, aki azzal rémisztgette, hogy az örökölt pénzen rontás van, de õ elviszi és megtisztítja azt. Egy idõ után telefonon is elérhetetlen lett, a rendõrség nyomoz.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Csak a 8 éves kislány élte túl a szörnyű balesetet

    Csak a 8 éves kislány élte túl a szörnyű balesetetHárom halálos áldozatot követelt az a baleset, amely szombaton történt, amikor egy felelőtlen előzésbe kezdett autós egy busz elé lökött egy másik autót. Az összeroncsolódott autóban egy kismama is életét vesztette. Egy fiatal férfi szombat este a 6219-es számú úton, Mezőfalva és Nagyvenyim között személygépkocsijával előzésbe kezdett, amit nem tudott szabályosan befejezni, és ezzel okozta a balesetet. A Ford bevágott a négytagú család Daewooja elé, padkának ütközött, majd oldalba taszította a Daewoot. Az autó átlökődött a szembejövő sávba és egy busznak csapódott.

  • Élettársát késelte meg egy nagyatádi férfi

    Élettársát késelte meg egy nagyatádi férfiÉletveszélyes állapotban került kórházba az a nő, akire élettársa támadott rá egy konyhakéssel nagyatádi otthonukban. A késelő férfit őrizetbe vették. Csütörtökön veszett össze élettársával nagyatádi otthonukban a 47 éves férfi. A veszekedés hevében felkapott egy konyhakést, majd azt a nőbe döfte. A megkéselt nő súlyos sérülést szenvedett, a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba. Életét a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti. A férfit a kihallgatása után őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását..

  • Brutális gyilkosság! Megtalálták a 17 éves lány bomló holttestét

    Két hónapja tûnt el az a 17 éves lány, akinek holttestét egy zsákban találták meg Szombathely határában. A gyilkossággal egy testvérpár egyik tagját gyanúsítja a rendõrség.

    A 17 éves szombathelyi lány 2010 március 25-én tûnt el otthonából. Holttestét 2010.05.27-én találták meg a vasi megyeszékhely határában, egy erdõs területen. Korábban - ugyanazon a napon - a szombathelyi Széll Kálmán utca egyik társasházából jelezték a lakók a rendõrségen, hogy feltehetõen egy holttestet találtak felakasztva a padláson.

  • Kiraboltak majd a csomagtartóba zártak egy 54 éves férfit a gyömrői erdőben

    Kiraboltak majd a csomagtartóba zártak egy 54 éves férfit a gyömrői erdőben A Monori Rendőrkapitányság ügyeletére egy gyömrői vadászház személyzete tett bejelentést 2013. október 10-én 12 óra körüli időben arról, hogy az erdőben találtak egy személygépkocsit, amelynek a hátsó ablaka be van törve, és egy férfi kiabál a csomagtartóból. A helyszínre kiérkező rendőrök a tűzoltók segítségével nyitották ki a csomagtartót, és kiszabadították a sértettet. A monori rendőrök négy embert vettek őrizetbe a 54 éves férfi kirablásáért és bántalmazásáért, a bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

  • Szarvasbika csapódott a mentőautóba

    Szarvasbika csapódott a mentőautóbaEz a 150 kilós szarvasbika a zalaegerszegi Alsóerdei úton nézett be egy arra haladó mentő szélvédőjén szerdán. A mentőautó megkülönböztető jelzést nem használva, beteg nélkül tartott Gellénháza irányába, amikor a nagyjából négyéves állat elé ugrott. Az ütközés következtében a mentő az árokba csúszott, a szarvas betörte a szélvédőt és agancsaival kifelé a vezetőfülkébe szorult. A mentőautó sofőrje súlyos koponyasérülést szenvedett, a mellette ülő mentőápoló pedig könnyebben megsérült. Durva, de bizonyos értelemben szerencsés a kimenetel...

  • Arcon lõtte társát a részeg vadász

    A fácánvadászatra induló szlovák férfiak engedélyét és fegyvereiket reggel a rendõrök is ellenõrizték, sõt meg is szondáztatták õket, de kapatos társuk csak késõbb csatlakozott hozzájuk.

    Az ötvenéves férfi egy fácánkakasra célzott, de a sörétek egy fatörzset értek, ahonnan visszaverõdve az egyik harminchét éves vadászt találták el az arcán és a karján. A sérült vadászt azonnal kórházba szállították és megmûtötték, gyógyulása egy hetet vesz igénybe.

  • Négy emberrel végzett két helyszínen

    Négy embert agyonlõtt egy 57 éves férfi Spanyolország észak-keleti részén, mert az építõipari cég, ahol dolgozott csõdöt jelentett és így munkanélkülivé vált.

    Hidegvérrel gyilkolt.

    Reggelizés közben, egy kávézóban lõtte le az 57 éves Pere Puig Puntí egykori fõnökét, a 62 esztendõs Joan Tubertet és fiát, Angelt (35). Az volt a bûnük, hogy az építõipari cégüknél nemrégiben csõdöt jelentettek, így Puntí, aki kõmûvesként dolgozott náluk, elvesztette az állását.

  • Gyerekkori barátja ölte meg a 22 éves lányt

    Gyerekkori barátja ölte meg a 22 éves lánytEgy 22 éves forráskúti nő eltűnését jelentették be a Szegedi Rendőrkapitányságon. A helyiek úgy tudják, hogy pénteken az áldozat bölcsődébe vitte kisfiát, érte viszont már nem ment el. A lány édesanyja jelentette az eltűnést. A bejelentést követően a szegedi nyomozók adatgyűjtést végeztek. Másnap reggel megtalálták a nő mobiltelefonját és kerékpárját, majd az ingatlan melléképületében elrejtve felfedezték az eltűnt nő holttestét. A helyszíni szemle megállapította, hogy a 22 éves a nőt megölték.

  • Hétszázezres kenõpénzzel buktak le a pesti rendõrök

    Hétszázezer forint kenõpénzt fogadott el két fõvárosi rendõr egy autóstól, hogy ne büntessék meg õt. Az egyenruhások lebuktak, õrizetbe vették õket. Vesztegetés és más hivatali bûncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a BRFK a Budapesti Nyomozó Ügyészségen két, az I. kerületi rendõrkapitányságon dolgozó rendõr ügyében, akik hétszázezer forintot fogadtak el egy gépkocsivezetõtõl. A rendõröket õrizetbe vették - közölte Tafferner Éva, a BRFK szóvivõje.

  • Fekete kedd - 3 halott - elkerülhetõ lett volna...

    Egy házaspár és egy fiatal nõ halt meg a 45-ös úton

    Szentes - Szakadó esõben, csúszós úton történt az a borzalmas baleset, amelyben hárman meghaltak kedd reggel Szentes és Vásárhely közt. Egy Suzuki tartott Vásárhely felé, hirtelen áttért a bal oldalra, ott kamionnal ütközött, majd egy másik személygépkocsinak csapódott. Egy házaspár és egy fiatal nõ az áldozat. Késõ délután újabb halálos baleset történt, egy kerékpáros férfit ütöttek el... sosincs vége...

  • Kétszer rabolta ki ugyanazt a boltot

    Egyre nagyobb a hiteltartozása, a közelmúltban elvesztette munkáját és elkeseredett - elmondása szerint ezért rabolt késsel egy héten belül kétszer is egy 28 éves szegedi nõ. Mindkétszer ugyanazt a kisábécét fosztotta ki és ugyanúgy: vasárnap kora délután, zárás elõtt. Vasárnap 72 ezer forintot zsákmányolt.

    A rendõrök ekkor már a nyomában voltak, így a rablás után rövid idõ alatt elkapták. A nõ beismerte mindkét támadást.

  • Vádemelési javaslat a zalaegerszegi diákverések ügyében

    Az iskolákban is eluralkodott az erõszak, akárcsak a munkahelyeken, a családi otthonokban, a közutakon stb.

    Vádemelési javaslattal lezárta a rendõrség a nyomozást a zalaegerszegi diákverések ügyében.

    Négy fiút és egy nõt gyanúsítanak azzal, hogy bántalmaztak és megaláztak két diákot, három gyanúsított ellen egy mobiltelefon ellopása miatt is vádemelést javasoltak.

  • Tragédia a Disney-parkban

    Összeütközött két kisvonat.

    Egy ember meghalt, hatan megsérültek, amikor összeütközött két, úgynevezett egysínû vonat két szerelvénye a floridai Orlandóban lévõ Walt Disney Worldben vasárnap - közölték helyi illetékesek. Ez volt a vidámpark elsõ halált okozó balesete, mióta 38 éve felavatták az egysínû kisvasutat a Disney Worldben.

    A baleset pontos okát még vizsgálják.

  • Közzétette exe szexvideóit - 6 hónap börtönt kapott

    Elítélte a touloni bíróság azt a francia férfit, aki nem bírta túltenni magát a barátnõjével való szakításon, és bosszúból közzétette a nõrõl készített erotikus fotókat és videókat.

    Ez ugyanis bûn: a magánéletbe való durva beavatkozás, az intim szféra megsértése. A 48 éves férfi hirdetésen keresztül ismerkedett meg az 52 éves nõvel.

    Késõbb aztán ,mikor az asszonynak már kezdett terhére lenni a kapcsolat, szakított szeretõjével.

  • Magyar késelt Londonban

    Nyilvánosságra hozták a londoni zavargásokkal összefüggésben két áldozat nevét.

    Alice Adamst és Vass Tibort halálra szúrták a londoni Heathrow repülõtér közelében.

    Két halálra szúrt férfi holttestét találták meg egy nyugat-londoni ház mellett, az áldozatok nevét a gyilkosság után 1 héttel hozták nyilvánosságra – írja a Telegraph. A rendõrség 2011 augusztusában találta meg a húszéves Vass Tibor, és Alice Adams holttestét, mindketten, Radisson Edwardian Hotel alkalmazottai voltak, halálukat többszöri késszúrás okozta.

  • Nem szívták, csempészték - megszívták!

    Jövedéki termék csempészet Nagylakon

    A szemfüles határrendészeknek köszönhetõen 491 520 doboz csempészett cigaretta került felfedésre a közös magyar – román határellenõrzés során, Nagylakon. Ma 04. 30 órakor egy német forgalmi rendszámú tehergépjármû jelentkezett belépésre pékáru szállítmánnyal, melynek a kutatása során a rakomány mögött gyanús dobozra lettek figyelmesek a határrendész kutatók. Úgy döntöttek, hogy a tehergépjármûvet alapos ellenõrzés alá vonják, annak rakományát leellenõrzik, kipakoltatják.

  • Puszta kézzel verte halálra az idős férfit a részeg albérlője

    Puszta kézzel verte halálra az idős férfit a részeg albérlőjeA gyanúsított részegen tért haza, és egyelőre ismeretlen okból megharagudott szállásadójára: a Pest megyei Főügyészség vádirata szerint átment az idős férfi lakrészébe, majd rátámadt az ágyában fekvő áldozatra: addig ütötte ököllel a fejét, míg a főbérlő életét nem vesztette. A gyilkossággal gyanúsított férfi ezután órákat töltött a holttest mellett, majd másnap reggel 6 óra körül átment munkaadójához, és elmondta, mit tett. Főnöke értesítette a rendőrséget, a támadót pedig őrizetbe vették.

  • Gávavencsellõ: retteghetnek a vadászok a járõrözõ romáktól?

    Veszélyben vannak Magyarországon a vadászok!

    Mivel a romairtó sorozatgyilkosok vadászfegyverrel követték el a bûncselekményeket, a rendõrök a vadászfegyverre kiadott engedélytulajdonosok százait ellenõrizték.

    Az elkövetõk után kutatva szerda éjszaka két vadászt megállítottak, és kis híján bántalmaztak Gávavencsellõn a félelmükben járõrözõ romák.

  • Két kamion ütközött: az egyik sofőr életét vesztette

    Két kamion ütközött: az egyik sofőr életét vesztetteKét tehergépkocsi frontálisan ütközött Szolnok külterületén a 4-es számú főút 99-es kilométerszelvényénél csütörtök reggel, a balesetben egy ember a helyszínen meghalt. Az egyik kamion eleje teljesen összetört. A sofőr beszorult a roncsba, tűzoltók szabadították ki, a mentők már nem tudtak segíteni rajta. A másik kamion üvegeket szállított, a rakomány egy része az ütközés után az útra szóródott. Szemtanúk szerint az egyik kamion már keresztben volt az úton, amikor a másik kamion nekiütközött.

  • Bomba a Nyugatinál

    A rendõrség kihallgatta annak a gépkocsinak a sofõrjét, akinek autójában három darab ötliteres ballont, több gyújtószerkezetet és csõbombákat találtak csütörtökön a Nyugati téren.

    A férfi lakásában házkutatást is tartottak. A 33 éves sofõr egyelõre mindent tagad, ugyanakkor bizonyos, hogy radikális csoportokhoz köthetõ.