rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Szamurájkarddal ölte meg 2 éves kislányát

  • 2011 májusában volt annak az õrült férfinek a tárgyalása, aki 2010 november 17-én kivégezte saját kislányát. A török származású ausztrál, Ramazan Acar a Facebookon üzente meg, hogy végez Mimivel.

    2010 november 17-én az édesanyjától vitte el a kétéves Yazminát – becenevén Mimit – az édesapja egy tejbárba azzal az indokkal, hogy Kinder Suprise-t vesz neki. Ám a meglepetésbõl nem lett semmi, a férfi egy szamurájkarddal több szúrást ejtett a gyermeken, majd miután végzett vele, kidobta a kertbe a holttestet.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Elõtte még a Facebookon üzent volt párjának, Rachelle D’Argent, hogy „itt az ideje, végzek a gyerekkel.” Majd azt közölte, hogy „visszafizettem a számlát, te ringyó, megtettem.”

    A tárgyaláson Acar bûnösnek vallotta magát. Mimi édesanyja (családjával és barátaival együtt) ott volt a melbourne-i meghallgatáson.

    A nõ bele akart nézni kislánya gyilkosának szemébe.

    Rachelle és a férfi a szörnyû tett idején már nem alkottak egy párt, a nõ éppen Acar agresszivitása miatt vetett véget a kapcsolatnak.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Tiltakozás Londonban - törtek zúztak a diákok

    Üvegablakok törtek és egy irodaházat is elfoglaltak a tandíj-emelés ellen tiltakozó fiatalok a brit fõvárosban. Ötvenegy embert letartóztattak, és legalább tizennégyen kórházba kerültek.

    Békés akciónak indult, de az elmúlt tizenkét év legnagyobb, legagresszívabb diáktüntetése lett, melynek célja az elrugaszkodott mértékû tandíjemelés elleni tiltakozás lett volna. Az új 2011-es oktatási reform alapján a diákoknak a korábbi évi 3000 font helyett, évi 6000 fontot (közel 3 millió ft) kell majd fizetniük. Sõt a legrangosabb egyetemek, mint az Oxford vagy a Cambridge akár 9000 fontot (közel 3 milló ft) is elkérhetnek évente.

  • Zsebes bandát kapcsoltak le a Szigeten!

    A hatalmas tömeg javát a programok érdekelték, de volt aki más miatt ment a Szigetre.

    Õrizetbe vett a rendõrség öt román férfit a Szigeten, akiknél lopott mobiltelefonokat, digitális fényképezõgépeket, napszemüvegeket és pénztárcákat találtak - közölte a Budapesti Rendõr-fõkapitányság szombaton.

    A rendõrség közleménye szerint a hajógyári szigeten dolgozó rendõröknek szemet szúrt pénteken öt román férfi, akik a szórakozók értékeit figyelték.

  • Rendõrkézen az autófeltörõ banda

    Autófeltörõ bandát fogtak el a rendõrök kedd hajnalban Nyíregyházán. A háromfõs bandát az egyik lakótelepen kapták el, amikor egy értékes robogót akartak ellopni. A fiatalok összesen 21 gépkocsi feltörését ismerték be a rendõrségen.

    A Nyíregyházi Rendõrkapitányság munkatársai az elszaporodott gépkocsi-feltörések miatt figyelõszolgálatot szerveztek a városban.

    A három fiatalt tetten érték a rendõrök.

  • Pusztít a Ketsana trópusi vihar - képek!

    Kedden 240 fölé emelkedett a Fülöp-szigeteki ítéletidõ áldozatainak száma. Több százezren maradtak fedél nélkül a hétvégén a Ketsana trópusi vihar miatt.

    A fõváros, Manila 80 százaléka került víz alá.

    Az államfõ elrendelte, hogy a menekültek elõtt nyissák meg az egyik elnöki palotát. Itt a kertben is sátrakat állítanak föl. Emellett több iskolában is menekülttáborokat rendeztek be.

  • Diákot gyilkolt a tanár

    Tanár-diák viszonyként indult, mégis véres dráma lett a vége K. Alexandra és K. Diána kapcsolatának.

    Az angol-dráma szakos pedagógus körül shakespeare-i módon gyûrûztek a bonyodalmak, míg végül tragikus befejezésként kést mártott a tanár elkeseredett diákjába.

    A környékbeliek szinte tényként kezelik, hogy a különc tanárnõt gyengéd szálak kötötték Diánához, aki féltékenységtõl dühösen kereste fel a nõt a lakásán. Úgy tudjuk, Dia a kapcsolatukat akarta rendezni.

  • Előbb gyermekével, majd önmagával is végzett a rendőrnő

    Előbb gyermekével, majd önmagával is végzett a rendőrnőSzabadnapos volt állítólag az a rendőrnő, aki a XVIII.kerületben vetett véget életének a Bartók Béla utcában, de előtte tíz esztendős kisgyermekével is végzett. A hölgy a reptéri rendőrség kötelékében dolgozott és semmi jele nem volt annak, hogy öngyilkos akarna lenni. Jó családanya volt, hisz több gyermeke is volt. Rendezett körülmények közt éltek férjével és gyermekeikkel közösen. Így tettére nagyon magyarázat egyelőre nincsen. Az ügyészség természetesen most azt is vizsgálja, hogy nem történt-e esetleg idegenkezűség.

  • Kegyetlen szülõk - saját húsát ette a ketrecbe zárt gyerekük

    Amikor a rendõrök megtalálták a meztelen 6 éves kislányt a ketrecben, a szülõk azzal védekeztek, hogy be kellett zárniuk, mert agyi bénulása van és Down-szindrómás.

    Ketrecben tartottak szülei egy 6 esztendõs amerikai kislányt.

    Amikor a rendõrök megtalálták egy sötét szobában; meztelen volt és fekáliájában üldögélt. Saját húsát tépkedte és meg is ette. Olyan rossz állapotban van, hogy az orvosok szerint egy héten belül meghalt volna.

  • Tragédia! Drog miatt fojtotta meg önmagát

    A mentafélék családjába tartozó Salvia divinorum, vagy ismertebb nevén látnokzsálya fogyasztása tehetõ felelõssé egy tinédzser öngyilkosságáért.

    Bár a hatása nagyjából 10 percig tart, és hasonló a pszichedelikus drogokéhoz, mint például az LSD, hazánkban is legálisan, dísznövényként tartható.

    Amerikában a látnokzsálya fogyasztása egy 17 éves, kitûnõ tanuló fiú halálához vezetett.

  • 2 évig volt a holttest a pincében

    Egy kisfiú két éve oszladozó holttestére bukkantak egy több emeletes családi ház pincéjében Bradfordban.

    Különös esetet kell kivizsgálnia a rendõrségnek, miután egy sokgyerekes család házának pincéjében egy hároméves kisfiú holttestére bukkantak. A hatóságokat az egyik szomszéd értesítette, aki a tetõablakon át integetõ kisgyereket látta, és kíváncsi lett a családban történt dolgokra. A hároméves Hamza Khan 2005-ben született egy ikerpár tagjaként, és a vizsgálatok szerint 2009-óta lehetett a holttete a pincében.

  • Zebrán gázolta halálra a motoros a háromgyermekes édesanyát

    Mosonmagyaróvár - Egy 29 éves fiatalasszony vesztette életét abban a közlekedési balesetben, ami szombaton késõ este történt Mosonmagyaróváron a Szent István király úton.

    Az asszonyt három kisgyerek várta haza.

    ½A motorosra is haragszom, s aki ½aláadta½ a kétkerekût: négy ember életét tette tönkre½ – a gyászoló férj és a gyermekek sírva vigasztalják egymást.

  • Bulizó fiatalokat gázolt a vonat - többen meghaltak

    Legalább 12-en haltak meg Spanyolország északkeleti részének egyik pályaudvarán, amikor gyorsvonat rohant a síneken át gyalogoló fiatalok közé - jelentették be a spanyol hatóságok. A tragédia Barcelonától délre, a Castelldefels Playa nevû állomáson történt.

    A spanyol híradások szerint az áldozatok fõként fiatalok, akik azért érkeztek az állomásra, hogy a hagyományos San Juan elnevezésû nyári fesztivált ünnepeljék, amelynek résztvevõi gyakorta mulatoznak a helyi tengerparton tûzijátékkal, koncertekkel.

  • 40 szúrással ölte meg élettársát Máltán egy magyar férfi

    Ollóval agyonszurkálta magyar élettársát egy magyar férfi Máltán, majd magát is súlyosan megsebesítette.

    A 38 éves, kétgyermekes anyát több mint negyven szúrás érte a nyakán. Nevét a rendõrség nem közölte, de kiderült, hogy G. Yvette-rõl, azaz Benkõ Dániel egykori ex-menyasszonya az áldozat. A pár és a két gyerek - egy 17 éves és egy 5 éves lány - egy bérlakásban lakott. A szomszédok szerint a felnõttek gyakran és hangosan veszekedett, különösen azután, hogy alkoholt fogyasztottak.

  • Brutális módon bántalmaztak egy kisfiút

    Két felnõtt férfi bántalmazott egy 13 éves kisfiút, aki jelenleg is az egyik pekingi kórház intenzív osztályán fekszik. Du Chuanwang életveszélyes állapotban van, miután sûrített levegõt pumpáltak az ánuszába. Belsõ vérzése van, leállt a veséje és a mája, illetve a gyomra is súlyosan károsodott.

    Az orvosok egyelõre semmi bíztatót nem tudnak mondani. Chuanwang az autószerelõ mûhelyben segédkezett ruháért és egy kis élelemért cserébe, mert szegény családból származik.

  • Heten szörnyethaltak amikor rájuk omlott a bevásárlóközpont

    Vásárlókra és az ott dolgozó mintegy 55 eladóra omlott rá egy négyemeletes bevásárlóközpont Ghána fõvárosában.
    A mentõalakulatok csodával határos módon legalább 60 túlélõt találtak a romok alatt, de egyelõre megbecsülni sem lehet, hányan lehettek benn. Ami biztos, legalább heten szörnyethaltak a tragédiában, és a sebesültek állapota is egyre rosszabb. A romok alatt még mindig keresik a túlélõket, akikrõl csak óriási nehézségekkel tudják leemelni az épület hatalmas darabjait. A pláza tulajdonosának, a Melcom Ltd. fõnökének engedélye sem volt az üzemeltetésre.

  • Lapáttal verte agyon családját

    Kiirtotta a családját egy 17 éves fiú Algériában. A fiú elõször az anyját és fogyatékos nõvérét támadta meg a család házában. Mindkettõjüket agyonverte egy lapáttal, majd a holttesteket elrejtette a ház pincéjében.

    Miközben végzett velük, apja egy másik szobában mélyen aludt. A rendõrség szerint õ lett a fiú harmadik áldozata. Az apját is agyonverte a lapáttal, majd lesben várta, hogy két fiútestvére hazatérjen.

  • Csak lopott áruja volt a boltban! Dühös áldozat dobta fel

    Száznyolcvan, minden jel szerint lopott kerékpárt találtak a rendõrök egy budapesti férfi lakásában, valamint bicikliket árusító üzletében. Az orgazda úgy bukott le, hogy valaki megtalálta egy internetes hirdetésben saját kétkerekûjét.

    A rendõrség gyanúja szerint mind a 180, a férfi lakásában és boltjában megtalált kerékpár lopott: azokat a fõvárosból, illetve Budapest vonzáskörzetébõl tulajdonították el.

  • Döbbenet: 2 éves gyerekeket erõszakolt a pesti pedofil: õ az

    Pedofil bébiszittert fogtak el a rendõrök Budapesten.

    A lányait is megrontó perverz bûnözõ azt hitte, a picik nem mesélik el, mit tesz velük.

    A férfi ötévesnél fiatalabb gyerekekkel fajtalankodott. Egy közösségi portálon hirdette magát és számos megrendelõje is akadt. Az újpesti rendõrökhöz még március végén fordult egy család. A pszichológusok szerint a kétéves gyermekkel valóban fajtalankodhatott a férfi, nem is egyszer. A rendõrök legalább még húsz gyanús esetet találtak.

  • Az apuka berúgott, 9 éves lánya vezetett - videóval

    Biztonsági kamera buktatta le azt a férfit, aki kilencéves lányát ültette a volánhoz.

    A térfigyelõ kamera felvételei alapján fogták el azt az amerikai férfit a kislányával vezettette a furgonját. Az eset október 7-én történt az Illinois állambeli Brownstownban.

    Az elvált apa éppen a lányával töltötte a hétvégét. Egész éjjel vedelte a viszkit, és mikor elfogyott, a kilencéves kislányát ültette a volánhoz, és így ment el utánpótlásért egy benzinkúthoz.

  • Téli felkészítés

    Baleset-megelõzés mindenek elõtt!

    A közlekedésben az õszi-téli idõszak tudatos felkészülést igényel.

    Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez gyalogosoknak és autósoknak - minden közlekedõnek - alkalmazkodni kell. Esõben jobban megcsúsznak a kerekek, megnõ a féktávolság, esetenként a nagyobb vízfelületen a vízen csúszás veszélye fenyeget.

  • Tragédia: Két kisfiával és feleségével is végzett egy férfi

    Tragédia: Két kisfiával és feleségével is végzett egy férfiMegölte a feleségét és a két fiát, majd magával is végzett egy balmazújvárosi férfi csütörtökön. A mentők jelezték a rendőrségnek, hogy Balmazújvárosban, egy Szoboszlói utcai családi házban négy holttestet találtak. A kirendelt orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a 36 éves nő, valamint a 8 éves és a 10 éves kisfiú halálát idegenkezűség okozta. A 42 éves férfi önkezűleg vetett véget életének. A nő és a két gyerek esetében emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, a férfi esetében közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az ügyet

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%