rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Öt évig csak a tettes tudta, hogy gyilkolt

  • Share on Tumblr

    Egy 2012-ben történt, de eddig a rendőrség előtt is ismeretlen emberölést derítettek fel a Csongrád megyei nyomozók.

    A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint egy most 27 éves férfi ölt meg egy akkor 52 éves férfit Csongrádon 2012-ben. A férfi eltűnését senki sem jelentette be, így az néhány héttel ezelőttig a rendőrség előtt ismeretlen volt.

    Ekkor jutott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság olyan adatok birtokába, mely szerint az 52 éves férfit megölték. A nyomozók keresni kezdték a sértettet, holttestét 2017. március 27-én egy csongrádi ház udvarán találták meg.

    A nyomozók emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 éves férfit, aki jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti. A terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Sikkasztás miatt felfüggesztettek egy szexmániás spanyol papot

    Sikkasztás miatt felfüggesztettek a papi szolgálat alól egy szexmániás és szerencsejátékos plébánost Spanyolországban - jelentette egy madridi napilap.

  • Rács mögött a nõi zsebtolvajok

    Két rendbeli zseblopás módszerével szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség, négy rendbeli visszaélés okirattal vétség, csoportosan elkövetett garázdaság bûntett, egy rendbeli súlyos testi sértés bûntett, egy rendbeli önbíráskodás bûntett, egy rendbeli kifosztás, egy rendbeli csoportosan elkövetett rablás bûntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Makói Rendõrkapitányság két makói lakos ellen.

  • Kigyulladt egy nyugdíjas-otthon Siófokon

    Tûz volt vasárnap reggel egy siófoki idõsek lakta apartmanházban, a riadalmon kívül nagyobb baj nem történt.

  • Elszabadult egy mozdony Alsótömösön

    Elszabadult, majd felborult egy mozdony kedden a romániai, Brassó megyei Alsótömös közelében.

  • Ki kellett üríteni 5 középiskolát!

    Öt középiskolát kellett kiüríteni Békéscsabán, miután egy ismeretlen telefonon közölte, hogy valamelyikben bomba fog robbanni.

  • Sokmilliós ékszerrablás a belvárosban

    Több százezer euró értékben raboltak el drágaköveket ismeretlenek pénteken délelõtt a francia fõváros, Párizs elegáns belvárosi negyedében - számolt be egy rendõrségi forrás.

  • Top 10-es bûnözõ rendõrkézen

    Elfogásakor a férfi ellen hét érvényes elfogatóparancs volt hatályban, a legkorábbi körözést még 2001-ben adták ki

  • Terroristaakció Toulouse-ban

    A magát az al-Kaida tagjának valló férfi ételért cserébe engedte el az egyik túszt. Még három ember van a fogságában a toulouse-i bankban.

  • Guminõk réme

    Sydney - Guminõket "becstelenít meg" egy férfi Ausztráliában.

    Az illetõ már három szexboltba tört be, hogy pásztorórázzon guminõvel, aztán egy közeli sikátorba vitte és "eldobta magától áldozatait".

  • Tûz ütött ki Borsosberényben

    Kigyulladt és megsemmisült egy melléképület szerdán Borsosberényben.

  • Rendõrök segítenek a hajléktalanoknak Borsodban

    A Borsod-Abaúj-Zemplénben regisztrált több száz hajléktalant ismét fenyegeti a kihûlés veszélye, a rendõrök ezért idén is igyekeznek segítni rajtuk, nekik – tájékoztatott a rendõrség.

  • Nászéjszaka után fogdába

    Peking - Két álló napon át álltak lesben kínai rendõrök egy bûnügy gyanúsítottjának otthonánál, várva arra, hogy vége legyen a férfi esküvõjének, s õrizetbe vehessék õt.

    A különös várakozás indoka: el akarták kerülni azt, hogy lejárassák a menyasszonyt és családját a népes vendégsereg elõtt.

  • Kerékpárost gázolt egy teherautó

    Nagygyimót és Kup között baleset történt.

  • Keresztbe fordult az úton egy kamion Ajkánál

    Egy kamion szenvedett balesetet a 8-as fõúton Ajka-Bakonygyepesnél, a helyszínelés idejére teljes útzárat rendeltek el, személyi sérülés nem történt.

  • Halálos gázolás: a férfinak esélye sem volt a túlélésre

    Szabálytalanul közlekedõ gyalogost gázolt halálra egy személyautó a 74-es fõúton, Zala megyében.

  • Kivágták a Rover sofõrjét, de nem élte túl

    A Sajószentpéter felõl Kazincbarcika irányába haladó Rover személyautó a 26-os úton elõzésbe kezdett és összeütközött a szembõl érkezõ Toyota Corolla Versóval.

  • Halálos baleset: vonattal ütközött egy személygépjármû

    Vonattal ütközött egy személygépkocsi vasárnap kora este Felsõmocsoládon, a sofõr a helyszínen életét vesztette.

  • Több millió forintot raboltak el két zöldségestõl

    Több millió forintot zsákmányolt az a három fiatal rabló, akik két zöldségesre támadtak, csütörtökön este, egy dunaújvárosi telephelyen. Az egyik férfi súlyosan megsérült.

  • Az ismeretlen férfi evett, majd lefeküdt az idegen lakásba

    Ismeretlen férfit talált nappalijában a szajoli ház tulajdonosa.

  • Két napig hevert egy 270 kilós férfi magatehetetlenül

    Calverton - Két napig hevert magatehetetlenül lakásában egy 270 kilós férfi az Egyesült Államokban, mert elesett és ennyi ideig tartott, míg elért a telefonjáig.

    A tûzoltóknak kellett megbirkózniuk a "kivitellel". A normális ajtón nem fért ki az 57 éves férfi, ezért ki kellett bontani egy falrészt. Végül tíz tûzoltóra volt szükség, hogy a férfit ráemeljék egy fából készített XXXL-es hordágyra, amelyen azután megérkezett a kórházba.